A társaságiadó- (taó-) rendszer életre hívása óta 360 milliárd forintnyi közpénzről mondott le a magyar állam – az idén 82–92 milliárddal nőhet is az összeg –, a hasznosulására viszont senki semmilyen garanciát nem vállalt – olvashatók a szikár, tényszerű szavak a Magyar Narancs legfrissebb számában a témáról megjelent hosszú, elemző írásban. Mint ismeretes, a legfelső bíróság szerepét ma betöltő Kúria két ítélete is kellett hozzá, hogy a kormányzat kiadja a hímes tojásként őrzött taóadatokat – legalábbis részben nyilvánossá tegye. Az ugyanis, hogy kik ajánlottak fel pénzt, továbbra is homályos, a cégek éves beszámolóiból kell kibogarászniuk ráérő újságíróknak, hogy ki mennyit szánt sportcélra az adóként befizetett összegből. Minden bizonnyal listavezető az OTP 47 milliárd forinttal, ám a cégek által közölt adatokból épp az nem válik világossá, hogy kihez irányítottak pénzt.
Hogy mi valósul meg az összegből, arra lassan rálátni:
a balatonfüredi kézilabdasport például bentlakásos akadémiával gazdagodott taóforrásból, a létesítmény azonban a szalagátvágás óta négycsillagos wellnesshotelként üzemel, Pécsett pedig több utánpótlás-mérkőzés jegyzőkönyvébe fiktív játékosokat írtak.
A sportklubok, ahol jól gazdálkodtak a pénzzel, utánpótlásbázisukat tekintve erősödtek, hiszen egy edzőnek kevesebb csapatot kell vinnie, mint korábban, ráadásul több falusi gyerek kapcsolódhat be a sportba, miután az utaztatás megoldható a pénzből – no meg a versenyeztetés is, ami talán még az edzéseknél is fontosabb. Az állam is keres a taón akkor, amikor fehéredik a foglalkoztatás a sportban, a növekvő fizetések után már nem kell annyit ügyeskedni (értsd: adót csalni), mint korábban.
A pénzekhez lehívásos formában lehet hozzájutni, és bár az a gyakorlat alapján jó, hogy a klubok a szövetséggel egyeztetni tudnak, hogy mire hívjanak le forrást, az már kevésbé, hogy a rendszer ennyire függ a politikától. Mint a Magyar Narancs cikke kitér rá, például
a kézilabda taókerete azután ugrott meg, hogy a józsefvárosi polgármester Kocsis Máté megérkezett a sportági szövetség élére.
A legnagyobb támogatást begyűjtő FTC alelnöke szintén Kocsis, az „ezüstérmes” Veszprém pedig épp egy VIII. kerületi telken ruházna be sportcsarnokra. A röplabda Bánki Erik fideszes képviselő javaslatára lett „taós”, de az is beszédes, hogy az utóbbi években a fociban „kis Felcsúttá” vált Mezőkövesd (Tállai András NAV-elnök, államtitkár csapata van itt) és Kisvárda (Seszták Miklós fejlesztési miniszter felségterülete). A cégek pedig „tudják”, hová kell küldeni taóforintjaikat. Czett Szabolcs, a lapnak nyilatkozó sportjogász nyíltan beszél arról, hogy az NB I-es fociban a nagypolitika konkrétan beleszól a taózásba, le van osztva felülről, ki hová adja a pénzt.
A rendszert még „kifinomultabbá” teszik az ügynökök, akik a támogatásszerzés gördülékenyebbé tételéből élnek, illetve maguk a trükkös támogatók, akik nem pénz, hanem megrendelések formájában nyerészkednek egy-egy sportklub támogatásán – építőipari, táplálékkiegészítőket vagy sportszereket gyártó cégekre kell gondolni.
Aztán a klubok is trükköznek: felnőtt sportolók ugyanis nem kaphatnak fizetést taópénzből, ezek után könnyű belegondolni, hogy az utánpótlás munkatársaiként papírozzák le őket egy-egy egyesületnél. Például a kecskeméti első osztályú klubnál a felnőtt női sportolók fele „dolgozik” az utánpótlásban is.
A taó rendszerén belüli, 300 millió forintnál magasabb támogatási összegekkel kapcsolatban az Emmi ellenőriz, ám az csak formalitás, hiszen mindössze a számlák meglétét tekintik át. Ligeti Miklós, a taópénzek nyilvánosságát részben kiperlő Transparency International jogi igazgatója szerint a taó totális ellenőrzése az ellenőrzés totális hiányába csapott át.
Lapunk májusban írt arról, hogy az MLSZ a taó első három évében 300 esetben állapított meg valamilyen szabálytalanságot, ám a minisztérium nem bizonyult túl szigorúnak később. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a taórendszerbe mint támogatásba kódolva van az erőforrás-pazarlás.
