Akiknek már ennyi összetevő felemlegetésével elvettem a kedvét a curlingezéstől, azok számára van egy jó hírem: nekem is elég volt négy-ötpróbálkozás, hogy egész jó irányba és sebességgel menjen a kövem. Sőt, amikor később három indexes kollégával csapatba verődve megmérkőztünk a Palancsa–Kiss duóval, az első lökésemkor kiütöttem középről a világbajnok vegyes páros kövét. Ám még le sem csengett a viccelődés a rovatból való átigazolásomról, már a profik három köve csücsült a házban, meg is nyerték az első endet 3-0-ra. A második félidő eredményének ismertetésétől szintén eltekintenék...
Pedig előre tisztáztuk: ők nem söpörhetnek. Aki még annyira sem ismerte a curlinget előzetesen, mint én, az is tudhatja, hogy kívülről nézve ez a sportág legmókásabbnak ható eleme.
– A jó söprés rengeteget számít, a kőnek az irányát és a sebességét is lehet vele változtatni – mondja Palancsa Dorottya,
aki szerint egy erősen söprő (vagyis a jég felületét a kő útja előtt a különleges szövettel ellátott seprűvel intenzíven sikáló) játékos akár négy métert is tud húzni egy kövön. Amúgy egy kezdő is segíthet rajta negyedennyit, de a legizgalmasabb talán azt megtippelni, egy-egy lökésnél kell-e egyáltalán söpörni, s ha igen, mennyit a célba éréshez. A rásegítés elengedése azért is előnyös, mert meglehetősen fárasztó tevékenység ez. Aztán két lihegésem között felvilágosítottak: egy vb-meccsen 60 követ söpör, aki csak söprő játékos.
A Kamaraerdei Curling Club csarnoka ugyan egyelőre az egyetlen szabványméretű versenytér idehaza (bár bő száz igazolt sportolóra nem is biztos, hogy kell sokkal több), és
csúcsidőszakban húszezer forint a két pálya egyikének a bérleti díja egy órára,
de bátran merjük ajánlani a sportág kipróbálását. Persze fel kell készülni a plusz 3 Celsius-fokos hőmérsékletre: vastag zokni, sapka és sál sem árt – igaz, az öltönyben érkező MOB-elnök, Kulcsár Krisztián is megoldotta, hogy játszani tudjon.
