A Központi Sportiskola (KSI) fél évszázada jelenti a hátterét a világszínvonalú magyar élsportnak. Csütörtökön kiderült, versenyzői 2017-ben 44 érmet nyertek felnőtt- és utánpótlás-világversenyeken. A KSI ötlete Kutas Istvántól, a szocializmus egykori hírhedt, de sokra tartott sportvezetőjétől származott. Halmos Imre így beszélt a kezdetekről:
– 1963. május 2-án háromezer gyerek érkezett villamossal ingyen a felvételire, amelyet főleg a Népstadion területén tartottunk. Szinte mindenkit felvettünk, hiszen a felvételit már előkészítettük, ezért a testnevelők az ügyesebb diákokat hozták el. Európában ilyen jellegű, központosított, mindent összefogó intézmény még nem volt.
Megfigyelése szerint a világklasszis sportolókból ritkán lesz nagy edző, mert ők „önmagukat tanítják”, azt pedig a legtöbben képtelenek megtanulni. Ezzel szemben Széchy Tamás, akit soha senki nem látott úszni, a sportág talán legnagyobb trénere lett a KSI-ben.
Ám napjainkban, amikor a korai specializációtól (ennek következményeként pedig korai kiégéstől) szenved a magyar sport, még fontosabb az a szemlélet, amelyet egykor az intézmény képviselt:
– Az atléták kipróbálták többek között a kajak-kenut, a labdarúgók az atlétikát, így máshol is megmutathatta valaki a tehetségét. Egy kislány asztaliteniszezőnek jelentkezett hozzánk, végül százméteres síkfutásban lett magyar bajnok, más labdarúgóként kezdte, és dobóatléta lett belőle. Hozzánk került egy fiú, aki bakterházban lakott, újsághirdetésben olvasott a KSI-ről, az édesapjától pedig kikönyörögte, hogy hozza el a felvételire. Ő is labdarúgó akart lenni, úgy is kezdte, aztán mégis teniszezőként versenyzett.
Halmos Imre egykor teniszben és kézilabdában is válogatott játékos volt, később az egyikben mesteredzői, a másikban szakedzői minősítést kapott. Újszerűnek elgondolásai itthon nem terjedtek el, mint mondja, Sportjátékelmélet című könyve annak idején a TF pincéjébe került.
– Nem közvetlenül a gyerekek technikájával kell foglalkozni, vagyis nem azzal, hogy milyen szögben tartják a kezüket kézilabdában vagy teniszben – véli. – Helyette feladatokat kell adni nekik. A teniszben sem az a lényeg, hogyan fogja az ütőt, és milyen szögben üti meg a labdát a fiatal. Erről már van információja a tévéből. A feladata inkább az kellene legyen, hogy átüsse a labdát a háló fölött, aztán az, hogy üsse a jobb vagy a bal oldalamra. Így hamar taktikát is tanul. A játék lényege, hogy felszabaduljanak a gyerekek, érzelmi, szellemi igény is támadjon bennük. Így szeretettel jönnek a legkisebbek is az edzésre, mert meg tudják csinálni a feladatokat. De mindezt itthon nem fogadták el, a merev németek viszont átvették.
Halmos a mellőzöttségét részben abban látja, hogy igazságkereső emberként sok konfliktusa volt. A kilencvenes években a sportnapilapban például többször nyilvánosan kritizálta saját intézményét, a TF-et, amely az élettől elrugaszkodott szakokon kezdett például humánkineziológusokat képezni.
– Mindig dolgozott bennem a büszkeség, hogy elismerjenek – mondja a díjaival kapcsolatban. Büszkén említi, hogy szeniorként 99-szeres magyar bajnok lett teniszben. – Ars poeticám, hogy dolgozz keményen, játsszál sokat, élj az Isten és az emberek szeretetében.
