Következő mérkőzések
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia
Portugália
21:002024. június 18.
Cseh Köztársaság

Gyorsan terjedő „edzésdrog”: a pulzuskontroll

Hatezer forintért már kapható mellpántos pulzusmérő, a pánt nélküli négyszer ilyen drága.

2018. 02. 19. 19:28
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kaszás Gábor 2015 második fele óta fut. Gyorsan eljutott – már 2016 áprilisában – az első hosszú távú (10 km) versenyére, amit amatőrök között átlagosnak tekinthető, 5:40 perces kilométerekkel teljesített. Eredetileg 6 percen belül akart futni. Az egészet úgy kezdte, hogy a vasútállomástól hazáig tartó napi sétába megpróbált csak úgy bele-belefutni, de ez annyira mégsem volt jó ötlet. Miután azt tapasztalta, hogy ha nem csinálja „rendesen”, sokra nem fog menni, futócipőt vásárolt; komoly volt benne az elhatározás, hogy lefogyjon. Kirándulni már korábban is szeretett, ezért volt egy olcsó, pár ezer forintos pulzusmérő karórája, ezt figyelve tudott saját testét kímélve, egyenletes tempóban felmenni meredekebb emelkedőkön is.

„Elkezdtem futócipőben futni, a kordában tartott pulzusomnak köszönhetően egyre lelkesebben” – mondja a Gábor Úton blogot író hobbifutó. Bár semmit nem tudott az ideális pulzustartományáról, mindössze annyit hallott, hogy mozgás közben még épp tudni kell beszélgetni. Ez alapján lőtte be a rendszeres edzés közbeni pulzust is. Voltak pici sérülései, de folyamatos fejlődése őszre elvitte első félmaratonjára.

2017-ben már konkrét célidőkért ment, és harmadik gyermeke születése örömére elvesztette maratonszüzességét; azóta már vallja, négy-öt óra futás után már nincs „álarc”, csak a meztelen valóság és önmaga, amihez a futás által tud közel kerülni.

Edzésében, fejlődésében – mint lapunknak elmondta – kulcsszerepet kapott a pulzuskontroll, vagyis annak az adatnak a folyamatos figyelése, amit kis karórája diktált neki.

Testünk az evolúció évmilliói során fejlődött ilyen, a körülményekhez jól alkalmazkodó, multifunkciós szerkezetté.

A Maratonfutás.hu szakértőjeként Zakariás Géza, a sporttudományok kandidátusa, többszörös Ironman úgy fogalmaz, a táplálékszerzés, valamint a táplálékká válás elkerülése fejlesztette alkatrészeinket ilyenekké, de a test azt is megtanulta: raktározni, spórolni kell. Mivel a mai életvitel már nem kényszerít a régi korok igénybevételére, egészségünk megőrzése érdekében fizikai tevékenységekre, így a sportra is szükségünk lett.

Legfontosabb izmunk a szívizom, ezt karbantartandó az úgynevezett ciklikus sportágak közül a legjobb választani szerinte, így egyenletes terheléshez jut a szív, aminek akkor a legjobb a futás, ha mindig van elegendő oxigén a szervezet terheléshez. Nos, ezt jelzi vissza testünkben legjobban a szív ritmusa.

A kezdetleges pulzusmérő órák (a legolcsóbb 6-7 ezer forint, de érdemes az interneten jól utánajárni) is megfelelőek arra, hogy ezt sportoláskor az óránkat figyelve „csekkolhassuk”. E módszerrel edzenek ma növekvő számban profik és amatőrök is.

Zakariás Géza Kaszás Gábornál is pontosabban megmondja, hogyan lőjük be az ideális pulzustartományunkat:

„Az egyéni maximális pulzus becslésére leginkább a „220 (hölgyeknél 226) mínusz életkor” képletet szokás használni.”

Ha pedig zsírégetés szempontjából szeretnénk hatékonyak lenni, a maximális pulzusszám a 65–75 százalék közé tehető. Az ennél magasabb pulzustartomány az igazán haladóknak való, a savasodástűrő és egyéb speciális versenyképességet javítja. E sorok írója 34 évesen 121–140-es tartományban futva célozhatja be ünnepek előtti, normál testtömegét, amihez alkalmanként 45 perc futás kell, ennyi idő után kezd égni a zsír, a cukorraktárak ürülése után.

Ma a legkorszerűbb pulzusmérő kütyük a nem, az életkor, a testtömeg és a magasság megadásával még jobb közelítéssel adnak útmutatást, jól saccolják az elégetett kalóriák számát, illetve hogy ebből mennyi ment le zsírból.

Ettől egyébként nem csak tudatosabbá, de az apró sikerélmények miatt élvezetesebbé is válhat a futóedzés. Több, általunk megkérdezett, nagy tapasztalatú futó viszont irtózik a pulzusméréstől, az állandóan ide-oda mozgó számadatok ugyanis idegesítik őket; már nem pálya nekik ezzel foglalkozni.

A pulzuskontrollos futást Zakariás doktor kifejezetten azoknak ajánlja, akik kevés szabadidő birtokában is hatékonyan szeretnének edzeni.

(Ajánlott irodalom Dömötör Edit Pulzuskontroll – Testsúlykontroll című könyve.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.