Amióta a száguldó cirkuszban adott, ki és mikor tesztelhet a vb-rajt előtt, egyre hangsúlyosabb, kinek hogyan sikerül az első nekifutás. Tavaly februárban Barcelonában kegyesebb volt az időjárás, mint idén, amikor szinte a teljes négynapos időablak mehetett a kukába, ám a csapatok március második hetében még egy négynapos időszakot kaptak az utolsó simításokra.
Azok után, hogy tavaly Lewis Hamilton (Mercedes) volt a király a katalóniai tesztnyitányon, a brit szupersztár tizenegyedik idényében, a korábbi F1-sztár Jean Alesi szerint karrierje legprofibb teljesítményével negyedszer is világbajnok lett. Idén is minden szempár Katalóniára szegeződhetett – volna, ha nem töri derékba az ott ritkán látott havazás a gyakorlást. A tavalyi négynapos összetett „tesztbajnok” a 33 éves brit finn csapattársa, Valtteri Bottas lett, és nagyjából ugyanannyira látótávolságban voltak az „ezüstnyilaktól” a Ferrarik, ahogyan a vb-szezon végén követték. A rend kedvéért: az első négynapos gyakorlás utolsó szakaszában Hamilton idénycsúcsot futott Barcelonában.
Ha kiindulhatunk a szintén négyszeres világbajnok, a második teszthéten meglepő módon pályacsúcsot futó Sebastian Vettel (Ferrari) idei eddigi interjúiból, és nem csak nyomásgyakorlásnak szánja szavait,
idén minimális, de stabil előnyük lehet Hamiltonéknak.
A többiek közül idén is a Red Bull-osok zárkózhatnak fel a legjobban, s csak epizódszerep juthat a gyári és a McLaren–Renault pilótáinak.
Apropó, pilóták!
A csapatok közül csak a Sauber és a Williams váltott versenyzőt. Előbbi istállónál a mauritiusi–német Pascal Wehrlein helyén a 20 éves, monacói reménység, Charles Leclerc debütál, aki a 2016-os GP3-sorozat megnyerése után a 2017-ben életre hívott Forma–2-es címet is azonnal behúzta.
A Williamsnél sokáig úgy tűnt, hogy Felipe Massa nyugdíjazásával hét év után visszatérhet a lengyel Robert Kubica, de a tavalyi felmérőn hozzá hasonlóan teljesítő, jobb szponzori hátterű, orosz Szergej Szirotkin mögött bőghet fel a mezőny hat Mercedes-motorjának egyike a március 25-ei ausztrál nyitányon.