Kombinált szám a magánéletben

Kilenc éve már, hogy befejezte sportpályafutását az athéni olimpia bajnoka, Vörös Zsuzsanna, pedig mintha csak tegnap lett volna, amint napszemüvegben, magyar zászlóval teszi meg az utolsó métereket a cél felé a 2004-es játékokon. A fehérvári pentatlonista szakosztályvezetőként segíti szeretett sportágát, és mindent megtesz hallássérült fia gyógyulásáért.

A székesfehérvári legenda nem vágyik a pesti nyüzsgésre Fotó: Teknős Miklós

A sikeres öttusázók meg tudnak élni a sportból, a másodvonal már kevésbé. De az eredményes élmezőnyhöz szükség van edzőpartnerekre, hogy a kevésbé kiemelkedők is maradjanak benne a sportágban. Gyakran előfordul, hogy a család biztatja a versenyzőt a továbbtanulásra.

– Ha már a tanulást szóba hozta: az öttusa mindig is szellemi műhely volt. Két korábbi olimpikon, Kálnoki Kis Attila és Buzgó József a sportnapilap főszerkesztőségéig vitte, az olimpiai bajnok Fábián László a MOB sportigazgatója, a szintén aranyérmes Mizsér Attila könyvet írt és trénerként járja az országot. És akkor még nem is beszéltünk Balczóékról.

– Az öttusa mindig is szellemi kihívás volt, a mai napig sok diplomás versenyző kerül ki a sportágból.

– Azt is szellemi kihívásnak tekintette, hogy a 2000-es olimpiai szereplése után felépítse magát a 2004-es athéni győzelemre?

– Természetesen. Huszonnégy fős mezőnyben csak a tizenötödik lettem Sydney-ben. Ha szerencsém lett volna a lovaglás előtt a sorsolásnál, akkor talán meglett volna a bronzérem. De ha meg is lett volna, akkor nem valószínű, hogy négy év múlva én győzök Athénban. Jó volt ez úgy, ahogy volt. 2002-től 2007-ig minden évben nyertem egyéni érmet a világversenyeken. A 2002-es San Franciscó-i vb-ezüstérmem a második legkedvesebb emlékem az athéni arany után. Ott lettem felnőtt öttusázó, és ezért rengeteget köszönhettem az edzőimnek.

– Kulcsár Antal makacs szigoráról legendák keringtek.

– Isten nyugosztalja Tóni bát. Konok, jó intuitív képességekkel megáldott edző volt, aki bármikor tudott változtatni. Többször előfordult, hogy pillanatok alatt módosította az edzésadagot vagy a csapat összetételét. Szinte mindig bejött a döntése.

A székesfehérvári legenda nem vágyik a pesti nyüzsgésre
Fotó: Teknős Miklós

– Versenyzőként hívták Budapestre?

– Tóni bá szigorúan fogott minket, tartottuk a távolságot a pestiekkel. Ki tudja, talán ez is szította a vidék–főváros ellentétet. De bevallom, engem nem is vonzott a pesti élet. Nem az én világom a nyüzsgés, Fehérváron még csúcsforgalomban is 15 perc alatt értem ide az edzésre. Közel van a főváros és a Balaton, én jól érzem magam Székesfehérváron.

– 2004-ben az olimpiai bajnokként csak a negyedik lett az Év sportolója választáson. Hogyan élte meg, hogy lemaradt a dobogóról?

– Komplikált történet… Az eredmények mellett az adott sportági szakszövetség lobbija is kellett ahhoz, hogy az illető bekerüljön a legjobbak közé. Mit is mondjak…? Engem nem adtak el, de hagyjuk is. Nagy Tímea abban az évben nyerte meg a második olimpiai bajnoki címét, Igaly Diana is olyan sportágban győzött, amelyben elsősorban nem a fizikai paraméterek döntöttek. Janics Natasánál viszont igen, ő két számban győzött Athénban.

Nekem a következő év volt tőrdöfés: megválasztottak az Év sportolójának 2005-ben, majd egy újságíró megkérdezte, hogy akkor én most ezzel megelégedtem-e. Ez nem volt elegáns. Azt válaszoltam, sajnálom, hogy egy vb-ezüsttel oda lehet kerülni az élre, de egy olimpiai bajnoki címmel meg nem. Rég volt… Viszont azóta sokat változott a helyzet, a 2016-ban megválasztott szövetségi vezetéssel remek a kapcsolatom.

– Az lenne a meglepő, ha szakmai alelnökként ez nem így lenne.

– Kikérik a véleményemet, meghallgatnak. Én egyébként is szeretem hallatni a hangom, akár tetszik ez valakinek, akár nem. Szeretem a sportágamat.

– Az idei budapesti vb-vel kapcsolatban mik az elvárások?

– Az elsőtől a hatodik helyezésekig bármi lehet, akár a győzelem is.

– Hogyan boldogul az Alba Volán szakosztályvezetőjeként?

– 2013-ban választottak meg, voltak ugyan villongások, de a másik városi klubbal már egyre jobb a kapcsolat, próbáljuk rendezni a sorokat. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy az önkormányzat támogatásáért nagyon hálásak vagyunk.

– És mi a helyzet az utánpótlással?

– Egyre több a gyerek. A 2009-es szabályváltozás, a futás és a lövészet összekapcsolásából álló kombinált szám bevezetése nem tett jót nekünk. Azóta már nem légfegyverrel, hanem lézerpisztollyal lövünk.

– Ha jól emlékszem, korábban azt mondta, hogy a kombinált szám bevezetése után ment el a kedve a folytatástól.

– Egy évvel korábban is ugyanezt mondtam, 2008. november elején súlyos lovas balesetet szenvedtem, májrepedéssel kerültem kórházba, és csak január közepén nyilvánítottak egészségesnek az orvosok. A kihagyás arra is jó volt, hogy rájöttem, edzőként szeretnék majd dolgozni a sportpályafutásom után. Pontosan azért vállaltam még egy évet a megváltozott körülmények között, hogy képben legyek, mit kell majd edzetni a gyerekekkel. 2009-ben még Eb-n és vb-n is indultam, 2010. június elsején jelentettem be a visszavonulásomat.

– A lőfegyvereknél tartottunk. Feltételezem, a szabályváltozás következményeit megsínylik a szakosztályok. Így van?

– Sajnos igen. Jelenleg 130 igazolt versenyzőnk van. A hét végén Magyar Kupa- versenyt rendeznek Móron, várhatóan 60-70 indulóval. Nekünk őket, a mi versenyzőinket kell kiszolgálnunk megfelelő pisztollyal. Egy komoly lőfegyver ára 800–1000 euró, és ezt nekünk kell finanszíroznunk. A szövetség is támogat minket, lehet pályázni kiegészítő támogatásra. Szóval nem panaszkodom. Vannak tehetséges fiataljaink, Tamás Józsefről és Kalincsák Eszterről még fog hallani a világ. A veleszületett tehetségük megvan, a többi rajtuk múlik.