Kombinált szám a magánéletben

Kilenc éve már, hogy befejezte sportpályafutását az athéni olimpia bajnoka, Vörös Zsuzsanna, pedig mintha csak tegnap lett volna, amint napszemüvegben, magyar zászlóval teszi meg az utolsó métereket a cél felé a 2004-es játékokon. A fehérvári pentatlonista szakosztályvezetőként segíti szeretett sportágát, és mindent megtesz hallássérült fia gyógyulásáért.

A székesfehérvári legenda nem vágyik a pesti nyüzsgésre Fotó: Teknős Miklós

– Korábbi versenyzőtársa, Gyenesei Leila mesélte, hogy Lolát még a tatai edzőtáborba is elvitte magával, s ha valaki igazán jót akar beszélgetni Vörös Zsuzsannával, akkor a kutyáiról kell kérdeznie. Honnan jött a kutyák szeretete?

– Az öttusának része a lovaglás, tehát az állatok szeretete nagyon korán belém ivódott. 2003-ban egy border collie volt az első kutyám, de hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem passzol az én pörgős életritmusomhoz. Már vele is jártam versenyekre, majd egy kutyakiállításon láttam meg a későbbi kedvenc fajtámat, a bearded collie-t. Lolának hívták azt a 2004-ben született kutyust, akit az olimpiai győzelmem után egy héttel hoztam el Franciaországból. Lola sok címet nyert, majdnem megszakadt a szívem, amikor tavaly az agyvérzése után el kellett altatni.

Most is vannak kutyáim: Jimmy a budapesti világkiállításon a 18 ezer kutyát felvonultató mezőnyben lett a legszebb, és az ő kölyke, Gina is sikeres, valamint velem van még Lola kölyke, Aladár. Imádom a kutyákat, de a sportvezetés és a kisfiam köti le az életemet.

– Hogy van Áron? Félve merem kérdezni, mert tudom, hogy emberfeletti küzdelmet folytat azért, hogy javuljon a hallása.

– Hála isTennek, a hallókészülék és a különböző szurdopedagógiai foglalkozások segítségével fejlődik. Négyéves, türelmesen várunk, nem kapkodunk, nincs is miért. Majd kiderül, mi lesz belőle, a sportot nem erőltetem, persze szeretném, ha idővel megtanulna úszni. A mai világban csak úgy éri meg sportolni, ha valaki ott van az élmezőnyben. Ha ez nem jön össze, akkor el kell menni tanulni, és olyan végzettséget szerezni, amivel lehet érvényesülni az életben.

– Az öttusa megélhetést biztosított annak idején? Visszagondolva mi a véleménye: a kétezres évek elején jobban megérte sportolni magas szinten, mint most?

– Akkor könnyebben lehetett találni szponzorokat, hiszen nem volt ilyen mértékű állami támogatás, mint manapság. Nem is olyan rég több olyan vállalatvezetővel tárgyaltam az Alba Volán szakosztályvezetőjeként, aki kijelentette, hogy szívesen támogatna minket, ha benne lennénk a taokörben. Az önkormányzat és a Közép-nyugat-magyarországi Közlekedési Központ rengeteget segít, a sikeres versenyzőink megélhetését tudjuk biztosítani – persze nem olyan szintű javadalmazásra kell gondolni, mint a látványsportágak képviselőinél.

A sikeres öttusázók meg tudnak élni a sportból, a másodvonal már kevésbé. De az eredményes élmezőnyhöz szükség van edzőpartnerekre, hogy a kevésbé kiemelkedők is maradjanak benne a sportágban. Gyakran előfordul, hogy a család biztatja a versenyzőt a továbbtanulásra.

– Ha már a tanulást szóba hozta: az öttusa mindig is szellemi műhely volt. Két korábbi olimpikon, Kálnoki Kis Attila és Buzgó József a sportnapilap főszerkesztőségéig vitte, az olimpiai bajnok Fábián László a MOB sportigazgatója, a szintén aranyérmes Mizsér Attila könyvet írt és trénerként járja az országot. És akkor még nem is beszéltünk Balczóékról.

– Az öttusa mindig is szellemi kihívás volt, a mai napig sok diplomás versenyző kerül ki a sportágból.

– Azt is szellemi kihívásnak tekintette, hogy a 2000-es olimpiai szereplése után felépítse magát a 2004-es athéni győzelemre?

– Természetesen. Huszonnégy fős mezőnyben csak a tizenötödik lettem Sydney-ben. Ha szerencsém lett volna a lovaglás előtt a sorsolásnál, akkor talán meglett volna a bronzérem. De ha meg is lett volna, akkor nem valószínű, hogy négy év múlva én győzök Athénban. Jó volt ez úgy, ahogy volt. 2002-től 2007-ig minden évben nyertem egyéni érmet a világversenyeken. A 2002-es San Franciscó-i vb-ezüstérmem a második legkedvesebb emlékem az athéni arany után. Ott lettem felnőtt öttusázó, és ezért rengeteget köszönhettem az edzőimnek.

– Kulcsár Antal makacs szigoráról legendák keringtek.

– Isten nyugosztalja Tóni bát. Konok, jó intuitív képességekkel megáldott edző volt, aki bármikor tudott változtatni. Többször előfordult, hogy pillanatok alatt módosította az edzésadagot vagy a csapat összetételét. Szinte mindig bejött a döntése.

A székesfehérvári legenda nem vágyik a pesti nyüzsgésre
Fotó: Teknős Miklós

– Versenyzőként hívták Budapestre?

– Tóni bá szigorúan fogott minket, tartottuk a távolságot a pestiekkel. Ki tudja, talán ez is szította a vidék–főváros ellentétet. De bevallom, engem nem is vonzott a pesti élet. Nem az én világom a nyüzsgés, Fehérváron még csúcsforgalomban is 15 perc alatt értem ide az edzésre. Közel van a főváros és a Balaton, én jól érzem magam Székesfehérváron.

– 2004-ben az olimpiai bajnokként csak a negyedik lett az Év sportolója választáson. Hogyan élte meg, hogy lemaradt a dobogóról?

– Komplikált történet… Az eredmények mellett az adott sportági szakszövetség lobbija is kellett ahhoz, hogy az illető bekerüljön a legjobbak közé. Mit is mondjak…? Engem nem adtak el, de hagyjuk is. Nagy Tímea abban az évben nyerte meg a második olimpiai bajnoki címét, Igaly Diana is olyan sportágban győzött, amelyben elsősorban nem a fizikai paraméterek döntöttek. Janics Natasánál viszont igen, ő két számban győzött Athénban.

Nekem a következő év volt tőrdöfés: megválasztottak az Év sportolójának 2005-ben, majd egy újságíró megkérdezte, hogy akkor én most ezzel megelégedtem-e. Ez nem volt elegáns. Azt válaszoltam, sajnálom, hogy egy vb-ezüsttel oda lehet kerülni az élre, de egy olimpiai bajnoki címmel meg nem. Rég volt… Viszont azóta sokat változott a helyzet, a 2016-ban megválasztott szövetségi vezetéssel remek a kapcsolatom.

– Az lenne a meglepő, ha szakmai alelnökként ez nem így lenne.

– Kikérik a véleményemet, meghallgatnak. Én egyébként is szeretem hallatni a hangom, akár tetszik ez valakinek, akár nem. Szeretem a sportágamat.

– Az idei budapesti vb-vel kapcsolatban mik az elvárások?

– Az elsőtől a hatodik helyezésekig bármi lehet, akár a győzelem is.

– Hogyan boldogul az Alba Volán szakosztályvezetőjeként?

– 2013-ban választottak meg, voltak ugyan villongások, de a másik városi klubbal már egyre jobb a kapcsolat, próbáljuk rendezni a sorokat. És nem győzöm hangsúlyozni, hogy az önkormányzat támogatásáért nagyon hálásak vagyunk.

– És mi a helyzet az utánpótlással?

– Egyre több a gyerek. A 2009-es szabályváltozás, a futás és a lövészet összekapcsolásából álló kombinált szám bevezetése nem tett jót nekünk. Azóta már nem légfegyverrel, hanem lézerpisztollyal lövünk.

– Ha jól emlékszem, korábban azt mondta, hogy a kombinált szám bevezetése után ment el a kedve a folytatástól.

– Egy évvel korábban is ugyanezt mondtam, 2008. november elején súlyos lovas balesetet szenvedtem, májrepedéssel kerültem kórházba, és csak január közepén nyilvánítottak egészségesnek az orvosok. A kihagyás arra is jó volt, hogy rájöttem, edzőként szeretnék majd dolgozni a sportpályafutásom után. Pontosan azért vállaltam még egy évet a megváltozott körülmények között, hogy képben legyek, mit kell majd edzetni a gyerekekkel. 2009-ben még Eb-n és vb-n is indultam, 2010. június elsején jelentettem be a visszavonulásomat.

– A lőfegyvereknél tartottunk. Feltételezem, a szabályváltozás következményeit megsínylik a szakosztályok. Így van?

– Sajnos igen. Jelenleg 130 igazolt versenyzőnk van. A hét végén Magyar Kupa- versenyt rendeznek Móron, várhatóan 60-70 indulóval. Nekünk őket, a mi versenyzőinket kell kiszolgálnunk megfelelő pisztollyal. Egy komoly lőfegyver ára 800–1000 euró, és ezt nekünk kell finanszíroznunk. A szövetség is támogat minket, lehet pályázni kiegészítő támogatásra. Szóval nem panaszkodom. Vannak tehetséges fiataljaink, Tamás Józsefről és Kalincsák Eszterről még fog hallani a világ. A veleszületett tehetségük megvan, a többi rajtuk múlik.