Fotó: Kurucz Árpád
Az 59. születésnapját egy hét múlva ünneplő Baresi három világbajnokságon is érmet szerzett a válogatottal. – 1982-ben, amikor győztünk, még nem jutottam szóhoz Enzo Bearzot tapasztalt játékosokból álló, a Juvéra épülő együttesében. Az 1990-es, hazai környezetben bronzérmet szerző társaság még kissé fiatal volt, az 1994-es ezüstérmes az idősebb és a zöldfülű játékosok egészséges elegye volt. Emlékszem, az Egyesült Államokban szenvedtünk a hőségtől, ami talán inkább a braziloknak kedvezett a döntőben – ráncolta a homlokát a sportember, aki arra is kitért, hogy milyen nehéz napjainkban befurakodni a világ vezető futballklubjai közé.
– Új tulajdonosunkkal azon van a Milan, hogy újra régi fényében csillogjon, de sokkal keményebb a konkurencia, sűrűbb a mezőny, mint az én időmben volt. Nem lesz könnyű menet – hangzott a prognózis.
Végül érkezett egy személyes kérdés is a középhátvédhez, akivel ezen a poszton legfeljebb Franz Beckenbauer vehette fel a versenyt: vajon lát-e olyasvalakit a mai mezőnyben, aki az utódja lehetne?
– Senkit – felelte lakonikus tömörséggel Baresi, körülbelül olyan magától értetődő természetességgel, mintha a Mona Lisa festőjétől megkérdezték volna, látja-e már az utódját, az új Leonardót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!