Akit a legerősebb magyarként tiszteltek

Tegnap három olimpiai bajnoka előtt hajtott fejet a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése és a hazai birkózócsalád.

Németh Szilárd és Deutsch Tamás, az MTK elnöke Fotó: Kurucz Árpád

Tegnap három olimpiai bajnoka előtt hajtott fejet a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetése és a hazai birkózócsalád. Délelőtt a Maccabi Európa Játékok alkalmából a sportág első magyar olimpiai aranyérmese, Weisz Richárd (1908, London, kötöttfogás, +93 kg) és a magyar szabadfogású iskola megteremtője, Kárpáti Károly (1936, Berlin, szf., 66 kg) új síremlékeit avatták fel a Kozma utcai izraelita temetőben. Az MBSZ elnöke, Németh Szilárd részletesen bemutatta és méltatta mindkét zsidó származású legendát, s többek között így fogalmazott: „A sportág legnagyobbjai közé tartoztak, akiknek a szellemisége, öröksége ma is meghatározó.” Délben a Farkasréti temetőben Lőrincz Márton (1936, Berlin, kf., 56 kg) halálának ötvenedik évfordulójáról emlékeztek meg.

Kárpáti Károllyal még az 1990-es években is találkozhattunk a hazai versenyeken, fess öregúrként tűnt fel vasalt öltönyében – 1996-ban hunyt el kilencvenéves korában –, Weisz Richárd alakja azonban értelemszerűen a múlt homályába vész. Egy régen letűnt korba kell visszamennünk, ahonnan már nincsenek szemtanúk, hogy felidézzük az 1900-as évek elejének sportolói ideálját. Pedig nem úgy indult, hogy a vörös hajú, mokány Ricsi gyerekből az ország bálványa lesz. Vásott kölyökként számtalan balhéba keveredett a fővárosban, mígnem a Hungária Atlétikai Clubban, majd az MTK-ban ráncba nem szedték. A nyughatatlan Weisz számtalan sportágat kipróbált. Az atlétikai pályán nyert versenyt távolugrásban, diszkoszvetésben, kalapácsvetésben, de megállta a helyét a tornacsarnokban is függeszkedésben vagy éppen rúdmászásban. Súlyemelésben négyszeres országos bajnok lett, de mégiscsak a birkózás mellett kötelezte el magát.

Németh Szilárd és Deutsch Tamás, az MTK elnöke
Fotó: Kurucz Árpád

Akkoriban ez főleg a professzionális díjbirkózást jelentette a cirkuszok porondján, olyan történetekkel, miszerint „Ciklop, a bikaölő angol”, amikor meglátta Czája Józsefet, a híres magyar erőművészt, ijedtében meglépett előle a vészkijáraton át… De már terjedőben volt Magyarországon is a görög–római klasszikus birkózás. A főállásban vasöntő Weigand János munkája végeztével foglalkozott az újkori olimpiák műsorára is felkerült sportág első hazai nagyjaival. Így Weisz Richárddal is, aki az 1908-as londoni játékok nehézsúlyú döntőjében egyórás tusakodás (!) után kerekedett egy orosz óriás, Alekszandr Petrov fölé. Hazaérkezésekor a többezres tömeg kifogta a kocsija elől a lovait, és diadalmenetben húzta végig a városon. Olimpiai győzelme után a legerősebb magyarként tisztelték.

Weisz Richárd 1909-ben, mint rendesen, még megnyerte a nehézsúlyú magyar bajnokságot, ám utána nagy hibát követett el. Hiába próbálták lebeszélni róla, az MTK edzőtermében kiállt a Budapesten tartózkodó profi világbajnok, a német Cziganiewitz ellen, és ő sem talált fogást rajta. Weisz mégis veszített, mert őt is profinak nyilvánították itthon. Az 1912-es stockholmi olimpia előtt aztán visszakapta az amatőr státusát, rá akarták venni, hogy lépjen szőnyegre a svéd fővárosban, de mivel akkorra már felhagyott a rendszeres edzésekkel, ezt nem vállalta.

Élettörténete vége még szomorúbb. A II. világháborút túlélte, és 1945-ben a barátaival újraalapította az 1942-ben feloszlatott MTK-t, ám még ugyanebben az évben, 66 esztendősen elhunyt epegyulladásban. Az éhezéstől legyengült szervezete nem tudott megküzdeni a betegséggel. Az Új Hidegkuti-stadion 1-es kapuja az egykor világverő sportpolihisztor nevét viseli.