Jóga a Citadellánál indiai nagykövettel

„Szeretettel meghívjuk az idei nyár egyik legkülönlegesebb, a teljes testi és lelki harmónia elérését megteremtő szabadtéri sporteseményére, a Budapest 2019 Európa sportfővárosa évad részeként megvalósuló Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig elnevezésű programsorozatra.” Az ember óvatosan fogadja az efféle meghívókat, voltam én már nagy dérrel-dúrral beharangozott, aztán cserébe tömény unalmat felszolgáló tömegsportrendezvényeken, de mindegy, a puding próbája az evés.

Megmozgatták a közönséget a Szabadság-szobor árnyékában Fotó: Teknős Miklós

A 7-es busz Szent Gellért téri megállójában hóna alatt gumiszőnyeget szorongató, enyhén duci kislánnyal találkozom, érdeklődésemre kiböki: „Megyek a jógabulira!” A Móricz Zsigmond körtéren átszállunk a 27-esre, irány a Citadella! Öt óra után öt perccel érek a Szabadság-szobor alatti parkosított területhez, Kamuti Jenő, a Budapesti Sportszövetségek Uniójának elnöke már elmondta megnyitóbeszédét (van olyan testület, amelynek nem Kamuti doktor az elnöke?), éppen Csisztu Zsuzsa moderátor konferálja a gyepen törökülésben elhelyezkedő érdeklődőknek az első műsorszámot, az Iyengar-jógakurzust. A kissé misztikus kísérő hókuszpókuszt leszámítva jó az előadás, a színpadon egy szikár, sapkás srác, egy átlagos felépítésű hölgy és egy enyhén túlsúlyos lány mutatja be a gyakorlatokat. Ha valaki azt hitte volna, hogy a jógának bármi köze is lenne a fitneszhez vagy az aerobikhoz, az most meg­győződhet róla, hogy ez az indiai eredetű testi és szellemi mozgásforma a hétköznapi emberek időtöltése.

– Jómagam több mint húsz éve ismerkedtem meg a jógával, amikor kiköltöztem Los Angelesbe – ezt már az esemény egyik sztárvendége, Dobó Kata meséli, miközben ballagunk a hevenyészett sajtóközponttól a Szabadság-szobor felé. (A szoborról úgy tartja a városi legenda, hogy az alkotó, Kisfaludi Strobl Zsigmond az 1942-ben repülőgép-balesetben elhunyt Horthy Istvánt mintázta meg, s csak később alakították át nővé, de ez nem igaz: a modell bizonyos Thuránszky Tihamérné Gaál Erzsébet volt, akit a művész a villamosmegállóban szúrt ki magának. A hölgy először nem is akart kötélnek állni, Kisfaludiról azt hitte, hogy szatír, de aztán elfogadta a felkérést, és 1989-ben bekövetkezett haláláig büszke volt rá, hogy bronzba öntve ott magasodik a város felett.) – Amikor szétnéztem Kaliforniában, láttam, hogy mindenki jógázik, nagyon trendinek tűnt ez a mozgásforma, én is elkezdtem, és megszerettem. Húsz éve művelem a power jóga változatot, ami tónusos izmokat rak az emberre. A meditációs fázisig húsz év alatt sem sikerült eljutnom, de van még időm. Azzal fogja a gumiszőnyegét, és maga is beáll – azaz beül – a szobor alatt jógázó profik és amatőrök közé. Lábuk alatt a világ egyik legszebb városa a Duna égszínkék szalagjával, ennél jobb helyszínt keresve sem találhatott volna a Sportfőváros 2019 projekt.

Megmozgatták a közönséget a Szabadság-szobor árnyékában
Fotó: Teknős Miklós

De vissza a parkba, ahol időközben befejeződött az Iyengar-jógakurzus, és már egy egzotikus szépségű, sudár, száriba öltözött indiai hölgy tartja kezében a mikrofont, ő az indiai kormány által Magyarországra delegált jóga- és életviteli szakértő, röviden a jóga nagykövete. Ankita Soodnak hívják a földiekkel játszó égi tüneményt, aki magasba tartja a tenyerét, úgy magyarázza ékes oxfordi angolsággal: „Öt ujjunk van, és mindegyik egy őselemet szimbolizál: a hüvelykujj a tűz, a mutató a levegő, a középső az űr, a gyűrűs az anyaföld, a kisujj pedig a víz. Nyissuk ki a tenyerünket, majd zárjuk ökölbe, így ni! Látják? Your health is in your hand – az egészségünk a kezünkben van!”

Ilyen egyszerű lenne? Az ujjainkat különböző kombinációkban egymáshoz kell illeszteni, ezek a mudrák. A hüvelykujj és a mutatóujj összeérintve például a „chin mudra”, ezzel csökkentjük a stresszt. Ha a hüvelykujjunkkal lefogjuk a mutatót, annak „váju mudra” a neve, ha ezt formázzuk, akkor rendbe rakjuk a gyomrunkat, az emésztőrendszerünket. És így tovább. Összesen négy mudra van, semmi ördöngösség, hajrá!

Mindenesetre Ankitának hiszünk, ez az a pillanat, amikor eszembe jut Lomb Katónak, a kéttucatnyi nyelven beszélő nyelvzseninek tinédzserkoromban olvasott könyve egyik szentenciája: „A szép nőnek az első pillanatban mindig igaza van!”

A másodikig meg – ezt már tapasztalatból tudom – többnyire el sem jutunk…