Álmodozás a siralomházban

Újabb látleletet kaptunk Splitben arról, miért nem képes több évtizedes betegségéből lábra állni a magyar futball. Az Eb-selejtezők E csoportjában a horvátoktól elszenvedett 3-0-s vereség után azonban nincs idő a sebeket nyalogatni, vasárnap itt az újabb feladat, Azerbajdzsán ellen muszáj nyerni, s akkor az utolsó, walesi mérkőzésre marad a döntés.

Nincs mit szépíteni, csúnyán elbuktunk Splitben Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Ha megnyerjük a hátralévő két mérkőzésünket, vasárnap Azerbajdzsán ellen itthon, majd novemberben Walesben, akkor nagy valószínűséggel kijutunk az Európa-bajnokságra. Csak úgy maradnánk le a tornáról, ha a horvátok – szintén most vasárnap – nyernek Cardiffban, majd Fiumében elvéreznek a szlovákok ellen, akik persze az azeriek ellen hozzák a kötelezőt. Az eredmények ezen alakulására azért nem tennénk fel nagy összeget. A spliti kudarc dacára tehát továbbra sem rosszak a kilátásaink. Így is okoskodhatunk. Ám – megismételve, amit egy napja írtunk – ez nem más, mint álmodozás a siralomházban.

A spliti kiütésből nehéz talpra állni. Persze úgy is túlléphetnénk a kudarcon, hogy a világbajnoki ezüstérmestől szenvedtünk vereséget. Másfelől viszont Szlovákia után ismét egy olyan országtól, amelynek cseppet sem jobbak a lehetőségei, futballban legalábbis semmi esetre sem. Hogy az ellenfélnél Hamsík, Lobotka és Skriniar, illetve Modric, Perisic és Rebic játszik? Igen, de ők sem a Holdról jöttek, hanem a szlovák, illetve a horvát labdarúgásban nevelkedve értek klasszisokká.

A Splitben eltöltött napok során a várost járva betekintést nyerhettünk abba, hogyan is működik a horvát utánpótlásképzés. Egymást érik a városban a grundok, a dühöngők – ahogy valaha Magyarországon –, ahonnan bőségesen kerülnek ki az újabb és újabb tehetségek, akiknek az életük, nem pedig a szakmájuk a futball, mint a mi akadémista fiataljainknak.

Nem láttunk Csányi Sándor fejébe, illetlenül pedig nem akartuk zavarni, de ahogy keserű magányában ült a Poljud-stadion lelátóján a mérkőzés szünetében, könnyen lehet, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség befolyásos elnöke is azon töprengett, vajon mi az, ami a legjobb szándék, az immár irigylésre méltó feltételek ellenére sem működik a magyar futballban. Marco Rossi ki is mondta, a mentális görcsök feloldása nem csupán pillanatnyi feladat, az egészséges hozzáállás a magyar futball jövőjének a záloga. A szövetségi kapitány – a saját felelősségét sem megkerülve – olyan kemény szavakkal illette a csütörtöki produkciót, amelyek az ő irányításával mutatott leggyengébb játékhoz illenek.

Nincs mit szépíteni, csúnyán elbuktunk Splitben
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

Messzire vezetne a gondok gyökerének feltárása, ám azt leszögezhetjük, amíg nem lesznek nemzetközi szinten is jegyzett játékosaink, addig csak a bravúrban vagy a csodában bízhatunk, mert hosszú távon kétségtelenül az érvényesül, az dönt, hogy melyik csapatnak vannak jobb labdarúgói. S nekünk, az élcelődés szándéka nélkül, olyanok vannak, akik kiélezett helyzetben, nyomás alatt luftot rúgnak, utolsó emberként eladják a labdát, akik nevetségessé teszik magukat, a válogatottat és hát az egész országot. S akik persze – tisztelet a kivételnek – nem szívelik a kritikát.

Hogyan tovább? Először is, vasárnap muszáj legyőzni Azerbajdzsánt (18 óra, tv: M4 Sport). Nem zárt kapuk mögött, hanem tizenötezer fiatal előtt. Olyan fiatalok előtt, akiknek a zöme ráadásul labdarúgónak készül, s akik a válogatott játékosokról szeretnének példát venni, akiknek az a vágyuk, hogy egyszer ők is a nemzeti csapat mezét ölthessék magukra.

Ki ne tudná, lassan átadásra kész az új Puskás-stadion, amelyben jövőre Európa-bajnoki mérkőzéseket rendeznek. Többször nem lehet lyukat rúgni.

Eb-selejtezők, E csoport, 7. játéknap: Horvátország–Magyarország 3-0, Szlovákia–Wales 1-1.

Rossi zúzna, Gulácsi bírál

Marco Rossit még egyetlen válogatott meccs után sem láttuk ennyire feldúltnak, minden erejére szüksége volt, hogy ne robbanjon föl. De aztán kibukott belőle, hogy legszívesebben törne-zúzna.

– Úgy játszottunk, mint a nyulak – kezdte értékelését a kapitány. – Azt szerettem volna, ha minél hamarabb véget ér a mérkőzés, mert ma egyszerűen nem futballoztunk. Fél tucat felfoghatatlan hibát követtünk el. Persze volt nyomás, de ez nem magyarázat erre a produktumra. Ez volt a válogatott legrosszabb meccse, amióta én vagyok a szövetségi kapitány. Persze én is felelős vagyok ezért, hiszen egy csónakban evezünk, s én vagyok a kapitány.

Rossi kérdésünkre válaszolva nem tagadta, temetői volt a hangulat az öltözőben a találkozó után, s ezen is változtatni kell. – Vereség után általános kép, hogy a játékosok leszegett fejjel, szótlanul ülnek az öltözőben. Ez volt a helyzet Szlovákia ellen is, amikor mondtam nekik, emeljék fel a fejüket, mert megállták a helyüket, nem érdemeltek vereséget, küzdöttek becsülettel. Ugyanezt most nem mondhatom el. Horvátországtól ki lehet kapni, akár három góllal is, hiszen például Szlovákia 4-0-s vereséget szenvedett tőle. Ki lehet kapni, de nem így. A vereségnek a módja elfogadhatatlan. Ez után a meccs után nehéz arra gondolni, hogy nyerhetünk Cardiffban. Ki kell heverni ezt a találkozót, azokat a hibákat, amelyek a harmadosztályban is megengedhetetlenek. Azerbajdzsán ellen teljesen más hozzáállás kell. Vasárnap muszáj nyernünk, nincs más választás.

Játékosaink közül néhányan – talán éppen a hangadók – megállás nélkül szaladtak át a vegyes zónán, csak Holman Dávid, Willi Orbán, Gulácsi Péter és Vida Máté vállalta véleményét.

– Rúgattunk velük három gólt – kezdte Gulácsi.

– Mindenki tudja, az első félidőben nem volt válogatott szintű a teljesítményünk. Nemcsak a súlyos hibákról beszélek, hanem a passzivitásról, az elveszített párharcokról, arról, hogy egyszerűen lenyomtak minket. És mégis, a sors fintora, hogy vasárnap lesz egy olyan mérkőzésünk Azerbajdzsán ellen, amelyen visszaszerezhetjük a második helyet, és innentől kezdve csak az számít. De csak akkor nyerhetünk, ha tudatosul bennünk: megengedhetetlen a válogatottban, ahogy az első félidőben futballoztunk.

Willi Orbán sem köntörfalazott: – Jó tervünk volt, de nem tudtuk megvalósítani. Hülye hibákat vétettünk, és már az első félidőben elveszítettük a meccset. Egy ilyen klassziscsapat ellen lehetetlen visszajönni 0-3-ról.

Talán nem kellene eljutni a 0-3-ig.