Ha csütörtökön kikapunk, a szlovákok viszont legyőzik odahaza Walest, akkor északi szomszédainkat lényegében nem tudjuk megelőzni. Hiszen azzal nyugodtan kalkulálhatunk, hogy Hamsíkék az utolsó fordulóban – ugyancsak hazai pályán – megverik Azerbajdzsánt is, tehát legalább tizenöt pontjuk lenne. Feltéve, hogy Azerbajdzsán ellen itthon, majd Wales vendégeként mi is begyűjtjük a három-három pontot, akkor szintén tizenöt ponttal végeznénk; csak éppen az egymás elleni mérleg a szlovákoknak kedvezne. Ebben az esetben csak a horvátok megelőzésében bízhatunk, ami úgy állhatna elő, hogy ők a Wales elleni idegenbeli és a Szlovákia elleni hazai találkozókon legfeljebb egy pontot szereznek. A két döntetlen már „meleg” lenne, mert úgy néz ki, hogy a pontegyenlőség a horvátoknak kedvezne. Józan ember erre nem tenné föl a házát…
Persze ez az okoskodás már csütörtökön megdőlhet. Miért kellene feltétlenül hazai sikerrel kalkulálni a szlovák-walesi mérkőzésen? És persze miért kellene a horvát-magyaron? Tárgyilagosan úgy fogalmazhatunk, ha csütörtökön a szlovákok nyernének, akkor a magyar válogatott sorsa csak akkor marad a saját kezében, ha nem szenved vereséget Splitben.
A tizenöt pontos küszöb éppen azért ingott meg, mert a csoportban eddig egyetlenegy döntetlen született, az Azerbajdzsán-Horvátország találkozón, de hát ott sem a továbbjutásra ácsingózók osztozkodtak egymással a pontokon. A nagy számok sokat emlegetett törvénye alapján nem túl valószínű, hogy a horvát, szlovák, magyar, walesi négyes körben egyetlen döntetlen sem lesz az egész sorozatban.
Marco Rossi persze erre nem építheti a taktikáját. A kapitány természetesen Baráth Botond, Nagy Ádám, Pátkai Máté, Szoboszlai Dominik, Bese Barnabás és Tamás Krisztián nélkül sem adhatja fel a spliti találkozót. Azzal együtt sem, hogy az olasz maestro szavaiból kiolvasható, reálisan nézve ő is kevés esélyt lát a pontszerzésre, ezért inkább azt hangsúlyozza, a hátralévő három mérkőzésen hat pontot kell szerezni – ami elég lehet. S majd meglátjuk, az elég lesz-e.
