Magasra nőtt, naggyá lett

Szívós István vasárnap este átköltözött az örökkévalóságba. Elhunyt egy hetvenkét éves, hajlott hátú, joviális mosolyú, pólóscsemetéket terelgető öregúr, ugyanekkor halhatatlanná vált Montreal olimpiai és Belgrád világbajnoka, a klasszikus és a modern center tökéletes elegye, a Ferencváros emblematikus sportolója, edzője, majd elnöke. Egy jelentőségében korszakos, sporttörténelmi, életvitelében, közvetlenségében, esendőségében hétköznapi alak, aki minden tekintetben a „mezőny fölé nőtt”.

Játékosként, edzőként és vezetőként is maradandót alkotott Fotó: Mirkó István

Születése évében, 1948-ban hozta haza a család első olimpiai érmét az édesapja, idősebb Szívós István Londonból, így a gyermek természetes közegévé vált az uszoda. Igaz, ő a büfé szalámis szendvicseit szerette ott a legjobban, mint utóbb bevallotta, „baromira” félt a víztől, egy ország tanította volna úszni, sokáig hiába. Egy szertorna közben elszenvedett kartörés miatt, terápiás célzattal parancsolták be végül a medencébe, ahol a kapuban kezdett, de mivel nagyon fázott, egyszer csak kitempózott a mezőnybe, kapott egy labdát, lőtt egy gólt, és ezzel minden elrendeltetett.

1968-ban, húszévesen már játszott a mexikói olimpián, sőt a Ferencvárossal második bajnoki címét nyerte, de mivel szezon közben átigazolt az OSC-be, hiszen fogorvos akart lenni, olyan felzúdulást keltett, mintha az ezredfordulón Kásás és Kiss Gergő egyszerre tűnt volna fel a jugoszláv válogatottban.

Minden elképzelhetőt és elképzelhetetlent megnyert – olimpiát (1976), világ- (1973) és Európa-bajnokságot (1974, ’77), BEK-et (1973, ’78) –, a számszerűsíthető eredmények mellett mai léptékkel felfoghatatlan népszerűséget, társai és szövetségi kapitánya, Gyarmati Dezső teljes bizalmát. Sőt, még a fradisták újbóli rokonszenvét is, amikor 1988-ban, fiatal edzőként húsz év után ismét bajnoki címre vezette a Ferencvárost.

Egyszer a csapat elé tette a földgömböt, és azzal kecsegtette fiait, ha aranyat nyernek, a glóbusznak arra a pontjára utaznak, amelyre ráböknek, másszor kalapáccsal fenyegette a vaktában lövöldöző játékosát, mondván, még egy mellé vagy fölé, és szétveri az ujjait. Természetes és örökös várományosa volt a szövetségi kapitányi posztnak, de egyszer sem kapta meg, viszont kiharcolta, kilobbizta azt 1997 decemberében az Olaszországban élő, itthon szinte már elfeledett Kemény Dénesnek. Így a montreali után áttételesen a sydney-i, az athéni és a pekingi diadalból is részt vállalt, bár e gondolatnak valószínűleg a foszlánya sem fordult meg a fejében. Saját szerepét, énjét inkább rendre igyekezett öniróniával szemlélni, kihagyhatatlan aforizmája úgy szólt, „Mindenkinek megvan a maga szakmája. Én például magas vagyok.”

Játékosként, edzőként és vezetőként is maradandót alkotott
Fotó: Mirkó István

Az intrikát már kevésbé tűrte, ezért majdnem tízéves ferencvárosi elnökösködés után sértetten és sebzetten távozott. Pedig az 1990-es évtized sportszakmai csúcsai és „Fradi-családi” hangulata máig ható romantikát ébresztenek az akkori klubtagokban, de a modern, profi, gazdasági alapú menedzselés és számonkérés távolt állt a pólóbálványtól és örök nagy gyerektől. Hisz még ünnepelt edzőként is képes volt arra, hogy az időkérését kihallgató „ellenséges kémet” a medence partján egy egész hosszon át üldözze, és amikor utolérte, több ezer drukker üdvrivalgásától kísérve hátsón billentse.

A sors igazságtalanságaként élte meg, hogy Marci fia 2008-ban nem fért be a Pekingben olimpiai bajnok keretbe, de a 2013-as vb-arany részben ezért is kárpótlást adott. Pista addigra Pista bácsiként amúgy is visszatért igazi közegébe, a „Csasziba” és a KSI-hez, ahol a kölyköknek mély meggyőződéssel magyarázta, hogy a büfé szalámis szendvicsénél sokkal több örömet tartogat a póló. Büszkén újságolta, hogy együtt úszkál az unokájával, aki az ő egykori énjével ellentétben egyáltalán nem fél a víztől.

Megadatott neki, amiről túl a hetvenen bárki is álmodhat. Szeretet, tisztelet a külvilágból, harmónia, bölcs belátás belülről. Nem tudni, vágyott-e egyáltalán még valamire. A halhatatlanságra biztosan nem. Vasárnap este aztán azt is elnyerte.