Nem minden a versenysport

Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Rogán Antal kancelláriaminiszter mellett Schmitt Pálnak van kabinetje a karmelita kolostorban, amely tény önmagában is kijelöli a korábbi köztársasági elnök helyét a magyar közéleti hierarchiában. S ha államfői minőségében voltak is kritikusai, azt senki sem vitathatja, hogy Schmitt Pál félig visszavonultan is a magyar sport legtekintélyesebb sportvezetője. Hetvenhét évesen már igazán megengedheti magának azt a nagyvonalúságot, hogy felülemelkedjen a napi csatározásokon: nem harcol, csak segít, és a véleményére, támogatására szerencsére ma is sokan számítanak.

Hetente háromszor még ma is aktívan sportol Fotó: Kurucz Árpád

– A magyar versenysport eredményeivel elégedett?

– Bár fontos a pénz, mégsem minden, a finanszírozás rövid távon nem feltétlenül hoz látványos eredményeket. Arról is hiba lenne megfeledkezni, hogy valamennyi sportágban egyre nagyobb a nemzetközi konkurencia. Valaha azon szomorkodtunk, hogy női röplabdásaink lemaradtak az éremszerzésről, ma pedig elérhetetlennek tűnik az olimpiai részvétel is. De ugyanez a helyzet a nálunk nagyon, de világszerte kevésbé népszerű sportágakkal is, mint például a vízilabda vagy a vívás. De kikerülni sem akarom a választ. Nem tetszik az az irányzat, hogy a csapatsportágakban a klubok nem arra fordítják minden energiájukat, hogy tehetséges magyar gyerekeket neveljenek fel, hanem az egyszerűbb utat választva külföldieket igazolnak. Immár nemcsak labdarúgásban, hanem kézilabdában, kosárlabdában, sőt röplabdában is ez a helyzet. Ennek akkor tapasztaljuk meg az árnyoldalát, amikor a magyar válogatott kilép a nemzetközi porondra, legutóbb a női kézilabda-válogatottunk világbajnoki szereplését élhettük meg csalódásként. Tisztában vagyok vele, hogy a törvény lehetőséget teremt erre a gyakorlatra, de a magyar sport érdeke azt kívánná, hogy a klubok állapodjanak meg a külföldi játékosok maximálásában.

– Az olimpiai program, a játékokon szereplő sportágak köre egyre változik. Magyarországnak kell követnie ezt a trendet?

– A változások mögött mindig az a szándék áll, hogy attraktívabbá tegyék az olimpiát a fiatal korosztályoknak. A NOB-ban úgy gondolkodnak, hogy ha azt kínáljuk a fiataloknak, amit szívesen néznek és űznek, akkor nagyobb eséllyel teszik magukévá az olimpiai eszmét. Nem kell ettől tartani, az alapsportágak léte nincs veszélyben. Magam is egyetértek ezzel, de nem kell törekedni arra, hogy Magyarország minden új sportágban a nemzetközi élmezőnybe törjön. Nálunk különben is olimpia-központú a gondolkodás. Sokkal jobban sajnálom, hogy olyan sportágakban, mint a sportlövészet, az íjászat és a lovaglás, amelyekről azt gondolnánk, fekszenek a magyaroknak, hosszú ideje nem tudunk számottevő eredményt elérni.

– Újra egyre többször emlegetik a budapesti olimpiát. Lát erre esélyt?

– Négyszer kandidáltunk eredménytelenül. Az infrastruktúra területén sohasem álltunk olyan jól, mint most, hiszen már nemcsak nagyszerű uszodánk van, hanem áll a Puskás Aréna, és 2023-ra meglesz az atlétikai stadion, tehát teljesítjük a NOB elvárásait az alacsony költségekről és a fenntarthatóságról. A kandidálás mégsem lesz egyszerű. 2024 és 2028 elkelt, 2032-ről 2025-ben döntenek, amire 2024-ben kell beadni a pályázatot, amely még a jelenleg regnáló fővárosi vezetés hivatali idejére esik.

– Tehát ez eleve reménytelen?

– Bízom benne, hogy nem. Sportvezetőként, a MOB elnökeként sikerült példát mutatnom, hogy pártállástól függetlenül lehet tisztességesen együttműködni a mindenkori kormánnyal.

– Mialatt beszélgettünk, háromszor csörrent meg a telefonja. A felesége mellett Kulcsár Krisztián, a MOB, illetve Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke kereste. A mai napig kikérik a véleményét?

– Azt gondolom, ez így természetes. Senki munkájába nem akarok beleszólni, de ha megkeresnek, örömmel segítek, jó érzés, hogy számítanak rám. Talán annak visszaigazolásaként, hogy az a huszonegy év, amíg én voltam a MOB elnöke, a magyar sport eredményes korszaka volt.

– A miniszterelnök úr is ad a véleményére?

– Gyakran beszélgetünk. Többnyire futballmérkőzések alkalmával, s olyankor a sport mindig kiemelt téma. Igen, meghallgatja a véleményem.

– Ott lesz Tokióban?

– Természetesen. A családnak azért is lesz különleges helyszín, mert a feleségem 1964-ben ugyancsak Tokióban szerzett ezüstérmet.

– És milyen magyar eredményekre számít?

– Ez a kalkuláció mindig össznépi játék, s jellemzően sajnos nem is az érmeket, hanem csak az aranyakat tartjuk számon. Azt szoktam mondani, hogy mindenki ossza el kettővel a szerinte biztos esélyesek számát, s akkor nagyjából reális képet kap. Ám az érmek számánál is fontosabb, hogy mindenki önmagához mérten nyújtsa a legjobb teljesítményt tisztán, becsületes versenyzéssel. Ha így történik, akkor biztosan nem leszünk csalódottak.