időjárás 30°C Ibolya 2022. augusztus 7.
logo

A Riviérán a nap is másképp süt

Ch. Gáll András
2020.01.12. 09:11
A Riviérán a nap is másképp süt

Nehéz lenne vitatni, hogy minden idők legnagyszerűbb magyar vízilabdázónője: két-két világ- és Európa-bajnoki aranyérem, világkupa-győzelem, három-három BEK- és LEN-kupa-trófea, három magyar és két olasz bajnoki cím támasztja alá Stieber Mercédesz klasszisát, no meg az, hogy hatszor választották meg idehaza az év női pólósának. A válogatottunkban 19 éven át sikert sikerre halmozó játékos 2015 óta edzősködik, most éppen Imperiában, ahol úgy él, mint Marci Hevesen, de azt mondja: az első hívószóra jönne a magyar vízilabdában dolgozni. A hívószó azonban egyelőre késik.

– Milyen most az idő Imperiában?

– Itt, pár kilométerre a francia határtól, az olasz Riviérán tizenhat fok van, süt a nap, valahogy úgy, mint otthon áprilisban. 2015 óta a Rari Nantes Imperia női csapatának vagyok az edzője, előtte – miközben még bőven játszottam – az utánpótlással foglalkoztam. Liguria tartományban nehezen tudná rosszul érezni magát az ember, nemcsak a klíma és a természeti szépségek miatt, hanem azért is, mert itt még működnek az emberi kisközösségek. Valahogy itt vidámabb, emberibb a hangulat, mint odahaza. Itt még a nap is másképp süt.

– Nem tudom, akad-e még női pólós a világon, akinek hosszabb volt a pályafutása, mint az öné, hiszen még negyvenegy évesen is aktív játékos volt itt Imperiában.

– Ennek nem néztem utána, de az biztos, hogy 1986-ban, 12 évesen ismerkedtem meg a pólóval. Előtte úsztam, nem is rosszul. Nem akárki, Kovácshegyi Feri bácsi volt az edzőm – akkor még nem bácsi –, aki később Gyurta Danival is foglalkozott. Nem voltam rossz úszó, de Feri bácsi egyszer azt mondta: „Merci, te nem leszel olimpiai bajnok úszó, próbálkozz meg a pólóval!” Le is mentem a Honvédba, Papp Vilmos vett a szárnyai alá. Nem lehettem ügyetlen, mert 1988-ban Konrád János behívott a válogatott keretbe. Nem voltam még 14 éves. És egy évre rá már utaztam a csapattal Bonnba, a felnőtt Európa-bajnokságra.

– Ahol ezüstérmesek lettek az akkoriban egyeduralkodó hollandok mögött.

– Igen, de ahhoz még túl sok közöm nem volt, 1991-ben, Athénban viszont már a kezdőhetesben játszottam, ott nagyon kijött a lépés a csapatnak, én is dobtam egy gólt a hollandoknak a döntőben, akkor vertük meg őket először komoly tornán. Már Tóth Gyula volt akkor a szövetségi kapitány, rengeteget köszönhettem neki, el is mentem Szentesre pár évre. Hétközben Pesten edzettem az UTE-ban, akkor az volt a legerősebb férficsapat idehaza, csak kuriózumként említem, hogy a 15 éves Varga Dumival játszottam együtt, mert persze nem a felnőttekkel, Benedek Tibivel, Varga Zsolttal, Vincze Balázzsal birkóztam a vízben, hanem a serdülő srácokkal. Mindig pénteken mentem le Szentesre, egyet edzettem a csapattal, lejátszottuk a bajnokit, aztán vissza Pestre. Azt hiszem, a karrieremet jelentős részben azzal alapoztam meg, hogy a Honvédban és az UTE-ban is sokat játszottam srácokkal.

– Még nem említette, milyen volt Konráddal. Jómagam is tudósítottam az 1989-es bonni Eb-ről, emlékszem, fantasztikus hangulatot csinált, folyamatosan fetrengtünk a nevetéstől.

– Jani? Imádtuk! Csodálatos körülményeket teremtett a válogatottnak, akkor, amikor még szerény volt az állami támogatás, ő viszont az ismeretségi körén keresztül szponzorokat szerzett, mindent elintézett nekünk. Isten nyugosztalja, igazi szívember volt.

– Az 1993-as sheffieldi Eb elődöntőjében hat perccel a vége előtt 8-4-re vezettek a hollandok ellen…

– Aztán 9-8-ra kikaptunk. Ne is mondja, egy kicsit mindnyájan belehaltunk. De egy évre rá Rómában már minden összejött a világbajnokságon.

– Ott mitől játszottak olyan fantasztikusan?

– Mitől? Kitől! Még mindig Gyula volt a szövetségi kapitány, a segítője pedig Königh György, a KSI legendás edzője. Nagyszerűen felkészítettek bennünket, mindenki csúcsformában pólózott, én is. Az elődöntőt az olaszokkal vívtuk, Pierluigi Formiconi volt az edzőjük, aki később az athéni olimpián aranyéremre vezette őket, meg 1998-ban és 2001-ben vb-győzelemre. Külön felhívta rám a játékosai figyelmét, de így is dobtam három gólt, 7-5-re megvertük őket, majd a döntőben ugyanúgy a hollandokat is. Csapatjátékban nőttünk a mezőny fölé, meg volt egy olyan centerünk Szremkó Kriszta személyében, akit nem tudtak lefogni, egyik kiállítást ítélték róla a másik után.

– Nyilván a Rómában mutatott nagyszerű játéka is közrejátszott abban, hogy 1997 januárjában leszerződtette a Gifa Palermo.

– Gondolom, de engem igazából a válogatott érdekelt. Sajnos, az első olyan olimpiára, amelyiken a nők is játszhattak – a sydney-ire – még nem jutottunk ki, Athénban hatodikok lettünk, Pekingben pedig – ahol már én voltam a csapatkapitány – az elődöntőben kikaptunk a hollandoktól, majd a bronzmeccset is elvesztettük négyméteresekkel az ausztrálok ellen. Bevallom, ez az egyetlen szívfájdalmam, hogy nincs olim­piai érmem, ez az egy hiányzik a gyűjteményemből.

– A 2005-ös montreali világbajnoki aranyról még nem beszéltünk, az olyan, mintha tegnap szereztük volna.

– Önnek is? Faragó Tonó irányításával utaztunk ki Kanadába, de feltétlenül említsük meg a társát, Petrovics Matyit is, vele a mai napig baráti a viszonyom, most is, amikor legutóbb Budapesten jártam, találkoztunk. Szóval Mont­real: veretlenül játszottuk végig a tornát az alaposan átalakított csapatunkkal, az amerikaiakat a csoportban és a döntőben is legyőztük, az utóbbi meccset 7-7 után hosszabbításban nyertük meg 10-7-re. Izgalmas lett a vége, pedig a rendes játékidőben már négy góllal is vezettünk. Nekem különösen kedves ez az aranyérem, hiszen tizenegy év különbséggel lettem világbajnok Róma, 1994 után, az egyetlen hírmondóként Tóth Gyula válogatottjából. Azóta nem sokszor győzték le az amerikaiakat komoly tornán, körülbelül 2005 után kezdődött a dominanciájuk.

Ha itthonról hívnák, az első szóra repülne haza a sportág legendája

Az előbb említette, hogy 23 éve él Olaszországban, eleinte játékosként, ma meg már edzőként. Az élete felét – a felnőttélete nagy részét – Itáliában töltötte. Mégsem érzek csöppnyi akcentust sem a beszédén, azon pedig megdöbbentem, amikor említettem, hogy Antal Dóra és Szűcs Gab­riella maradt ki az Európa-bajnoki válogatottból, egyből rávágta, már tudja. Ez hogyan lehetséges? Hiszen tíz perccel azelőtt adta ki az MTI, hogy felhívtam önt.

– Úgy, hogy napra-, sőt percre kész vagyok a magyar vízilabdából. Folyton ott csüngök a szövetség honlapján, Antal Dóriék kihagyását is onnan tudom. Zárójelben jegyzem meg, nagyon jók lehetnek a fiataljaink, ha ezt a két rutinos lányt ki tudta hagyni Bíró Attila szövetségi kapitány, és ebből arra következtetek, hogy akár meg is nyerhetjük az Eb-t. Mint négy éve.

– Nem azt mondta, hogy Imperiában még a nap is másképp süt? Most meg kiderül, hogy folyton a MVSZ honlapján csüng. Hogy is van ez?

– Úgy, hogy a szívemben száz százalékig magyar maradtam, hiába van a magyar mellett olasz útlevelem is. Talán ezért sincs akcentusom, pedig totál olasz közegben élek, reggeltől estig olaszul beszélek, egyetlen magyar sincs a környezetemben. Olyan sokat nem járok haza, nyáron egy hét, meg karácsony környékén még egy, ilyenkor találkozom a régi játszótársakkal. Rédei Kata a legjobb barátnőm, akivel együtt lettünk világbajnokok Rómában. Vele meg Petrovics Matyival járok össze a legtöbbet.

– Ennyi az egész kapcsolata a magyar vízilabdával? Egy régi játszótárs meg egy régi edző?

– Nagyjából igen, mintha elfelejtettek volna otthon, ezért is lepett meg annyira, amikor felhívott. Pont velem akarnak interjút a vasárnap kezdődő pesti Eb előtt? De azért jólesett.

– A női vízilabda történetének egyik legnagyobb alakja volt, jelenleg is edzősködik Imperiában. Egyetlen magyar klub sem hívta?

– Érdekes, eddig még nem. Fáj is egy kicsit, bevallom. Mert bármennyire is jól élek itt Liguriában, bármennyire is beleilleszkedtem az olasz mindennapokba – természetesen imádom a tésztákat, a pizzát, a makarónit, a spagettit, a focacciát –, azért be kell vallanom: ha valamelyik magyar klub hívna, az első szóra repülnék.

– Azért az Európa-bajnokságra csak-csak hazalátogat!

– Nagyon szeretnék, tervezem is, de csak pár napra, január 16-a környékén. Mert bizony kezdődik a bajnokság, a másodosztályban játszunk az Imperiával, és bár a feljutás még nem opció a fiatal csapatunknak, mindenképpen szeretném, ha megszilárdítanánk a helyünket a második vonalban. De ha esetleg nem tudnék hazaugrani, akkor is minden meccsünket nézni fogom, ha másképp nem, az interneten. Gondolom, elhiszi, ahogy tapasztalta is, nem tudott nekem új hírekkel szolgálni a honi vízilabdából. De bármennyire jó minőségű az internet, azért az igazi az lenne, ha a Duna Arénában nézhetném a meccseinket.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.