Ma már nem a csibészeké a tenisz

Taróczy Balázs aktív diplomata. A tavaly kinevezett barcelonai főkonzul a kapcsolatai révén segített a teqisnek eljutni Rafael Nadal akadémiájára, és odafigyel a fiatal magyar tehetségekre. Az open-éra legeredményesebb magyar férfi teniszezője visszasírja a Davis-kupa hagyományos lebonyolítását, ugyanakkor elégedett a szeretett sportágát érintő egyéb változásokkal. Taróczy állítja, McEnroe és Connors nem tudnák úgy megfélemlíteni az ellenfeleiket, mint a hetvenes években.

A háromszoros világbajnok teniszező saját tapasztalatait osztotta meg lapunkkal Fotó: TB

– Teniszezik még?

– Játszom az öregfiúk-bajnokságban. A régi nagyok általában nem szeretnek versenyezni, mert nem akarnak szembesülni azzal, hogy jön egy-két outsider, akit a fénykorukban legyőztek 6:0, 6:1-re, majd negyven év múlva kikapnak tőlük. Nekem nincsenek ilyen gondjaim. Ha kikapok, tudomásul veszem. De ez ritkán fordul elő, a korosztályomban a jók közé tartozom.

– Korábbi párospartnerével, Heinz Günthardttal összeállnak még valaha?

– Legutóbb itthon, a 2015-ös Tennis Classicson játszottunk a wimbledoni Grand Slam-győzelmünk harmincéves évfordulója alkalmából. Az akkor remekül sikerült, de nem hiszem, hogy erre még sor kerül.

A háromszoros világbajnok diplomataként is helytáll

– Jár sporteseményekre Barcelonában?

– A focimeccsekre hébe-hóba, Hanga Ádám kosármeccseire viszont el szoktam menni. Őrült nagy dolog, hogy egy magyar kosárlabdázó meghatározó játékos tud lenni a Barcelona csapatában. Jó viszonyban vagyok Ádám menedzserével, Lóránt Andrással. Egyetértünk abban, hogy ki kell használnunk Ádám népszerűségét, el kell érnünk, hogy végre mindenki tudja: a Barcelonában egy magyar fiatalember az egyik húzónév. Ez nemcsak Ádám, hanem a mi érdekünk is, mert az ország hírnevét öregbíti, ha mindenhol rögzül, hogy a Barça világsztárja magyar sportoló. Érdekes módon annak idején mindenki tudta Nagy Laciról, hogy magyar, Hanga Ádám nemzetiségével pedig sokan nincsenek tisztában.

– Gerard Piquéről mi jut eszébe: a világ- és Európa-bajnok, BL-győztes labdarúgó vagy a Davis-kupa megreformálója?

– Piqué nem a kedvenc játékosom. Nem is értem, miért tartják nélkülözhetetlennek és hogy miért lehet még mindig ott a Barça védelmének tengelyében. Ami a Davis-kupát illeti: nekünk, magyaroknak ez most nagyon klassz, mert ott lehetünk a legnagyobb csapatokkal a madridi döntőben. De szerintem a reform hosszú távon a Davis-kupa halálát jelenti. Úgy volt jó a régi lebonyolítás, ahogyan volt. Tavaly ott voltam a madridi döntőn: Nadal és a spanyolok telt ház előtt játszottak, de láttam az Ausztália–Kanada mérkőzést, amelyen legfeljebb 200 néző volt. Hosszú távon is ez a legnagyobb veszély: amíg a hazai csapat versenyben lesz, addig lesznek nézők. De ha kiesik a rendező ország válogatottja, akkor teljesen érdektelen lesz a torna. Azt azonban hangsúlyozom, hogy nekünk, magyaroknak, ez óriási lehetőség: Fucsovics Márton és Balázs Attila megmutathatja magát, és akár meglepetést is okozhat. A két játékos jóban van, nem féltékeny a másik sikereire, és Köves Gábor szövetségi kapitánnyal is baráti viszonyt ápol. A hátország, a harmadik, negyedik játékos viszont hiányzik a Davis-kupa-csapatból.

– Már meg sem lepődünk azon, hogy ha van valami mozgolódás a sportágon belül, akkor mindig felvetődik a neve. Legutóbb a jelenlegi vezetéssel elégedetlenek szerették volna „leigazolni”. Miért nem alakult szorosabban az együttműködés?

– Valóban volt kapcsolatfelvétel. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nincs sok alternatíva, kevés az olyan személy, akit elfogadnak a magyar tenisz világában. Tavaly megkerestek, és ha pár évvel korábban, a Tennis Classics végén szóltak volna, akkor boldogan mondtam volna igent, de azóta más irányt vett az életem. A diplomáciai tevékenységet, a barcelonai jelenlétet nem lehet összeegyeztetni egy állandó napi munkát igénylő, operatív feladattal.

– Az épülő teniszközpont szakmai koncepciója kapcsán is lehetett hallani a szerepvállalásáról. Most holt tart ez a projekt?

– Ez valahogy lecsendesedett. De ha valamikor lesz lehetőségem tanácsot adni, akkor boldogan megteszem.

– Évekig szakkommentátorként hallhattuk a Sport TV-n, de már akkor is Federer, Đoković és Nadal uralta a férfimezőnyt. Ki lesz közülük a legeredményesebb?

– Djoković a legambiciózusabb, ő akar lenni minden idők Grand Slam-rekordere, a játéka és a versenyzői készsége is zseniális. Nadalt soha nem szabad alábecsülni. Ha van még benne ambíció, akkor szerintem kettejük között dől el, ki lesz minden idők legtöbb Grand Slam-győztese. Federeren néha – például a tavalyi wimbledoni döntőben a Đoković elleni meccslabdáknál – azt érzem, hogy meg tud remegni a kezében az ütő. Az ő játéka gyönyörű, amit ő tud, azt nem lehet megtanulni, de versenyzői készségben Nadal és Đoković jobb nála.

– Nadal és Federer példakép, mindketten úriemberként viselkednek a pályán. Korszakhatár lesz a sportágban az ő visszavonulásuk?

– Ebből a szempontból nem. Federerék előtt Sampras áldott jó fiú volt a pályán és azon kívül, Agassi sem szemétkedett. McEnroe, Connors és Lendl idején még nem volt sólyomszem, a vonalbírók döntötték el, hogy bent volt-e a labda vagy kint. Befolyásolhatták őket a játékosok. Ma már teljesen felesleges kekeckedni a pályán, ezzel nem lehet előnyre szert tenni.

– Igaz, hogy Connors annak idején mindent bevetett, egyszer „lekommunistázta” önt, köpködött a térfelére?

– Igen. Sokszor játszottunk egymás ellen, és többször voltam közel ahhoz, hogy legyőzzem. Indianapolisban és Hamburgban is meccslabdáról kaptam ki. Connors mindent bedobott, hogy kiborítson, hogy megfélemlítse a vonalbírókat: a térfélcseréknél rendszeresen ugrálnom kellett, nehogy leköpje a lábamat. Ma már ezt senki sem próbálja meg. A játékvezetőnek sokkal több eszköz van a kezében. McEnroe, ha kellett, huszonöt percig megállította a játékot, ma már nincs ilyen. Úgy érzem, jó irányba halad a tenisz: jól menedzselt sportág, töretlen a népszerűsége. Nem féltem akkor sem, ha kiöregszik Federer, Nadal és Đoković. Biztos, hogy utánuk is lesznek izgalmas sztárok és érdekes egyéniségek.