Hivatalból és lélekből is

Járvány ide, járvány oda, Ilyés Ferenc bizakodva tervezi a jövőt. A 229-szeres válogatott kézilabdázó, noha már a harminckilencedik évét tapossa, még egy évet lehúz játékosként Tatabányán, de közben már a szövetség megbízottjaként dolgozik a határon túli magyar kézilabdázás felvirágoztatásáért. Immár három hónapos gyermeke is ide köti, és utóbbi tisztsége is arról árulkodik, nem feledi, honnan indult: Székelyudvarhelyről, tágabban a Székelyföldről. Így természetes, hogy támogatja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést.

Már tudja, minek szenteli az életét a játék befejezése után Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Amikor először hívjuk, éppen a Tatai-tó körül fut, bizonyítandó, hogy játékosként is komolyak a szándékai. Aztán a három hónapos gyerekére tekintettel kér türelmet, de ahogy ígéri, visszahív, s a rá jellemző nyíltsággal beszél a terveiről. A nemzeti régiók ügyének fontosságát nem kell ecsetelni neki, tisztában van a kezdeményezés jelentőségével, sőt a maga módján kampányol is.

– Amikor indult az aláírásgyűjtés, először én is csak úgy tároltam el a memóriámban, hogy majd oda kell figyelni a dologra – vág bele a témába. – Természetesen aláírtam, sőt a szurkolói oldalamra is kitettem, hogy másokat is erre buzdítsak. Tudván, hogy erdélyi vagyok, többen kerestek azzal, mi a teendő, szerencsére nincs sok dolog vele, elektronikusan egy perc alatt el lehet végezni. Tudom, hogy még sok aláírás hiányzik, mégis bizakodó vagyok, mert egyre többen beszélnek róla, a médiában is egyre nagyobb figyelmet kap az ügy. A jelenlegi bezárkózó világban ráadásul mindenki több időt tölt az interneten, így végképp nem fáradtság a regisztráció.

Amikor megjegyzem: mintha maguk a székelyek sem lennének kellően aktívak, például az általunk megkérdezett jégkorongozók sem tudtak mindannyian az aláírásgyűjtésről, a kiváló kézilabdázó így reagál: – Az erdélyi emberek kissé már belefásultak ebbe a küzdelembe. A magyarságukból persze nem engednek, de nem hisznek a csodában, abban, hogy a hátrányos helyzetük demokratikus eszközökkel, aláírásgyűjtéssel megváltozhatna. Pedig az életkörülményeik jelentősen javulhatnának, ha európai ügyként kerülne megoldás Székelyföld autonómiájára.

Ilyés Ferenc nem tétlenkedik.

Már tudja, minek szenteli az életét a játék befejezése után
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Határon túli kézlabdáért felelős elnöki megbízottként dolgozik a szövetségben.

– Nemcsak az immár két éve működő székelyudvarhelyi akadémia munkáját segítem, hanem részt veszek a dunaszerdahelyi, az adai műhely, valamint a partiumi projekt szervezésében is. Magasztos cél, amelyet szerencsére tartalommal is sikerül megtölteni. További egy évre ugyan elígérkeztem játékosként Tatabányára, de aztán főállásban ennek szentelem majd az életemet.

Adódik a kérdés, vajon azzal a gondolattal is kacérkodik-e, hogy haza-, visszaköltözzön.

– Immár húsz éve élek Magyarországon – feleli. – Eleinte nekem is akadtak gondjaim a beilleszkedéssel. Egyrészt letelepedési engedélyt kellett szereznem, lakhelyet kellett változtatnom a magyar állampolgárságért, másrészt előfordult, hogy cikiztek a tájszólásom miatt. Ma azonban már ide kötődöm. A visszaköltözést nem tervezem, azt azonban annál jobban, hogy a munkám révén mind többször utazzak haza.

Írd alá!

Ahhoz, hogy az Európai Unió tárgyalja a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezését, május 7-ig egymillió aláírásra van szükség.