A kézisek kézise: amikor pénzt dobtak fel, s aranyérem esett le

A hatvanas évek sikereinek, mindenekelőtt a világbajnoki diadal felelevenítésével kezdjük A kézisek kézise-szavazás lehetséges jelöltjeinek bemutatását, akik egyben a kézilabda Hírességek Csarnokába is bekerülhetnek.

Print

Csupán egy pénzérmén múlt, hogy a Kézisek kézise sorozatunk első fejezete sokkal, konkrétan egy világbajnoki címmel legyen szegényebb.

Minden sportágnak megvannak a maga legendás történetei – a magyar női kézilabdáéból az egyik ilyen az 1965-ös világbajnoki selejtező, amelyet döntetlen állás után nem ráadás vagy hétméteres párbaj, hanem pénzfeldobás (!) döntött el.

Szerencsés kézzel vertük ki a keletnémeteket

A Tatára 1965. július elején oly magabiztosan érkező keletnémetek persze nem gondolták volna, hogy alig két héttel később azt a bizonyos érmét átkozhatják… A magyar válogatott 8-6-ra nyert otthon, majd 6-4-re kapott ki háromezer tomboló német előtt Schwerinben. Az idegenbeli mérkőzésen elévülhetetlen érdemeket szerzett Rothermel Anna – Elek Gyula felesége, az FTC-edző Elek Gábor édesanyja –, aki két hétméterest is hárított. Schmidt Jenőné megspórolt volna néhány ősz hajszálat, ha a hajrában belövi a maga büntetőjét, hiszen éppen a kipattanóból alakították ki a németek a 6-4-es végeredményt.

Mondják, szerencséje annak van, aki többet tesz érte, higgyük el hát, hogy a magyarok „melóztak” igazán sokat, mert a csapatkapitány Gurics Györgyné Pásztor Erzsébetnek kedvezett az „orosz rulett”, a pénzfeldobás, így a magyar válogatott útja vezetett – kisebb történelmi fricskának beillő módon – az NDK-n keresztül az NSZK-beli világbajnokságra. „Pedig ha az NDK jut tovább, biztosan aranyérmes” – mondta utóbb Guricsné.

A vb már sétagalopp volt

Az idegtépő selejtezőhöz képest a nyolccsapatos világbajnokság maga volt a sétagalopp. Kezdésként az első vb-t megnyerő Csehszlovákiát, aztán a másodikon aranyérmes Romániát egyaránt három góllal győzte le a csapat, amely már döntősként tömte ki a lengyeleket a csoportzáráson. A fináléban a jugoszlávok sem tudták megtörni a magyar válogatott lendületét, amely megnyerte a története első vb-jét.

Többen a siker egyik letéteményeseként emlegették a Dortmundban is nagyszerűen teljesítő, abban az évben a legjobb magyar kézilabdázónak megválasztott Rothermel kapust, no meg Jóna Magdát, aki szerepelt már az 1957-es, ezüstérmet hozó első (kispályás) világbajnokságon. A pályafutását atlétaként kezdő játékos rettegett volt a kapunak háttal, feje felül eleresztett svédcsavarjai miatt. Nyert bajnokságot a Győri Vasas ETO-val, aztán valamivel később a korszak sztáralakulatához, a Budapesti Spartacushoz került, amelyben bajnok és kupagyőztes, továbbá gólkirálynő lett (pályafutása alatt összesen négyszer), és ezüstérmet szerzett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Mindössze 58 évesen, 1993-ban hunyt el.

A Spartacus uralta a hatvanaS éveket itthon

A Spartacus dominálta a hatvanas éveket, hét bajnoki címet nyert, 1960 és 1965 között minden ellenfelénél jobb volt, majd 1967-ben is ünnepelhetett. Ráadásul a sportág magyar történetében a Szpari volt az első csapat, amely BEK-döntőt játszott 1965-ben, ám a vb-sikerhez nem társult klubdiadal, hiszen az oda-visszavágós fináléban a dán Köbenhavn volt a jobb.

„Az első magyar BEK-döntős csapat titka a világbajnok Jóna Magda fantasztikus lövőtechnikája, a másik pedig Stillerné Korcsmáros Klára kemény stílusú kapusjátéka volt” – idézte fel a szép emlékeket a Nemzeti Sport hasábjain a tréner Nádori Pál.

A Spartacus egyeduralmát a Ferencváros törte meg, amely a soraiban ugyancsak világbajnokokkal négy év alatt háromszor is diadalmaskodott. A kevés kapott gól – akárcsak a válogatottban – elsősorban Rothermel Anna érdeme volt.

Bogyi bácsi, az aranyszívű sikerkapitány

Bár sorozatunkban elsősorban a sportág legjobb magyar játékosait keressük, ne feledkezzünk meg a karizmatikus, a válogatottat 23 éven át irányító szövetségi kapitányról, Török Bódogról sem.

Az „aranyos” csapat tagjai sokszor méltatták személyét, a vb után az NSZK-ban maradt, így disszidáló Hanus Ágnes szerint olyan volt nekik, mint az apjuk, bármilyen problémával fordulhattak hozzá, sportpszichológusuknak is tekintették – megelőzve korát, akkoriban ugyanis még nem kérték ilyen szakemberek segítségét. Dicsérték Bogyi bácsi közösségformáló erejét is, s hogy mindig igazi úriemberként viselkedett. Játékosai szerették, maximum a kapusok bosszankodtak olykor, amikor a kedvenc teniszlabdájával célba vette őket – mondta róla Bognár Erzsébet. Fleckné Babos Ágnes aranyat érő nyugalmát és azt bizalmat emelte ki, amely a szövetségi kapitányból áradt a játékosok felé a döntő pillanatokban is.

Mester és válogatottja a magyar kézilabda első és mindmáig egyetlen világbajnoki győzelmét szerezte meg, ám igazságtalan lenne elfeledkezni, hogy a „hős-hőskorban” a nagypályás időszakban is került aranyérem a vitrinbe. A sportág elterjedését a férfiak 1938-as vb-bronzérme is segítette, és bár a második világháború a sportban, így a kézilabdában is nyomot hagyott, 1949-ben, a budapesti rendezésű nagypályás vb-n a magyar női válogatott diadalmaskodott. Az utolsó versenyek egyikét nyerte, hiszen ezután a kispályás verzió került előtérbe.

Az 1965-ben világbajnok magyar válogatott

Játékosok: Babos Ágnes, Balogh Márta, Csenki Györgyné Varga Zsuzsanna, Giba Márta, Gurics Györgyné Pásztor Erzsébet, Hajek Károlyné Végh Ágnes, Hanus Ágnes, Ignácz Ilona, Jánya Józsefné Bognár Erzsébet, Jóna Magda, Lengyel Erzsébet, Romhányi Józsefné Tóth Mária, Rothermel Anna, Schmidt Jenőné Holub Mária. Szövetségi kapitány: Török Bódog