Nikolaj Markussen, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának új erőssége „csak” a szakmai tudását és a korát tisztelve nézhet fel a klub vezetőedzőjére, fizikai értelemben aligha, mert a spanyol David Davis 27 centiméterrel alacsonyabb nála. A magyar bajnok dán Góliátja nem csupán a klubja és a magyar mezőny legmagasabb játékosa a maga 212 centiméterével, hanem európai második helyezett is a nála két centivel termetesebb lett Dainis Kristopans mögött, aki január óta a PSG játékosa.
„Fogas kérdés, hogy mitől lettem ilyen colos, mert a 186 centiméteres apám és a nála 13 centivel alacsonyabb anyám sem volt éppenséggel égimeszelő. Lehet, hogy azért, mert a fiútestvéremmel együtt mi már egy másik generációt képviselünk, ám közrejátszhattak a gyors növekedésünkben az étkezési szokásaink is, még inkább az, hogy fiatal korunk óta megállás nélkül sportolunk” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak az újdonsült világbajnokként Veszprémbe érkező Markussen, aki augusztus első napján tölti be a 32. életévét.
Fotó: Szpress Sporthírszolgálat
Hat évvel ezelőtt a magyar kézilabdázás berkeiben futótűzként terjedt el a híre annak, hogy a gólerős dán Európa-bajnokot a Szeged és a Veszprém is szívesen látná a soraiban.
„Sem igent, sem nemet nem kellett mondanom, mert konkrét ajánlat nem érkezett, így gondolkodóba sem estem” – folytatta Markussen, akinek akkor vitte fel az isten a dolgát, amikor 2011-ben leszerződtette a spanyol Atlético Madrid. – „Nagy döntést először akkor kellett hoznom, amikor a hűvös Dániából a forró Spanyolországba költöztem, és az Atlético kézilabdázója lettem. Játékosként sokat tanultam Madridban, többek között a nálam 11 évvel idősebb és sokkal tapasztaltabb Davistól, akit a csapatom belüli mesteremnek tekintettem. Háromszoros BL-győztesként, világbajnokként olyan tanácsokkal látott el, amelyeket még ma is hasznosíthatok. Az is felejthetetlen a számomra, hogy félelmetes ellenfélként sokszor csodálhattam meg az örök rivális Barcelona csapatában Nagy Lászlót, akivel most ugyanúgy újra összehozott a sors Veszprémben, mint a régi-új edzőmmel. Két szép év után a Spanyolországot sújtó gazdasági válság késztetett arra, hogy tovább álljak, mert a krízis hullámai az Atlético fölött is átcsaptak. Így kerültem a katari el-Dzsais kötelekébe, ahol egy évet töltöttem el. Azt reméltem , hogy a 2014-es dániai Európa-bajnokságon így is a nemzeti válogatottunk tagja leszek, és a címvédésért harcolhatok. Balszerencsémre Achilles-ínszakadást szenvedtem, alig néhány hónapot játszhattam, lassú volt a gyógyulásom, az EB ezért ki is maradt az életemből.”
