A svájci labdarúgó-bajnokság csak hétfőn ért véget, Holender Filip azonban már két hete otthon pihen. Mindennek okáról az FC Lugano 26 éves támadója így beszélt a Nemzeti Sportnak:
– Sajnos az utolsó két mérkőzésünket sérülés miatt kénytelen voltam kihagyni, de nem véletlenül tartják úgy, hogy minden rosszban van valami jó: a vezetők megengedték, hogy hamarabb hazautazhassak. Ehhez persze az is kellett, hogy két fordulóval a vége előtt biztossá váljon a bennmaradásunk, így a Servette és a Neuchatel Xamax ellen pályára léphettek olyan játékosok is, akik addig kevesebb lehetőséget kaptak, én pedig hét hónap elteltével láttam újra a szüleimet, mit ne mondjak, nagy volt a boldogság. A koronavírus-járvány miatt hosszú és nehéz időszakon vagyunk túl, jó most kicsit otthon lenni.
Holender nem vallott szégyent első svájci idényében: 27 bajnoki és két kupamérkőzésen szerepelt, s összesen hét gólt szerzett, a csapata az ötödik helyen zárta a bajnokságot, ő mégsem elégedett maradéktalanul
– A Luzern otthonában hiába vezettünk három-nullára, az ellenfél egyenlített, a Basel ellen pedig a kilencvenharmadik percben kaptunk gólt, úgy lett négy-négy a vége. Ha nem veszítünk négy pontot már-már hihetetlen körülmények között, negyedikek vagyunk, s készülhetnénk az Európa-liga-selejtezőre. Ugyanakkor telhetetlenek se legyünk, mert sokáig a mezőny második feléhez tartoztunk, és olykor azért hátrafelé is kellett nézegetnünk. Mindent összevetve elégedettek lehetünk az ötödik hellyel. Ha nem is játszottam az összes meccsen, többnyire élveztem a szakmai stáb bizalmát, úgy vélem, megháláltam. A bajnoki meccsek háromnegyedén játszottam, hol csatárként, hol szélsőként. Annak örülök, hogy fontos gólok fűződnek a nevemhez, a bajnoki címet elhódító Young Boys és a harmadik helyen záró Basel elleni győzelem alkalmával is eredményes voltam. Azt mondták, ezzel beírtam a nevem a klubtörténelembe, mert a Young Boyst tizennyolc, a Baselt húsz év után verte meg újra hazai pályán a Lugano. Jó belegondolni, hogy ehhez én is kellettem. Amikor aláírtam a szerződésemet, abban a reményben tettem, hogy egyet előreléphetek. Szerettem az NB I-ben játszani, de a Super League-ben valamivel erősebb a tempó. Kíváncsi voltam, megállom-e a helyem – úgy érzem, nem volt gond.
