Öcsi bácsi aligha gondolta, hogy musicalhős lesz

Néha átcsúszik a ló túlsó oldalára, de ezzel együtt sodró lendületű darab a Puskás, a musical. A szerdai főpróbán felállva tapsolt és őrjöngött az Erkel Színház publikuma, a közönségnél csak maguk a színészek élvezték jobban a háromórás előadást, amelyre büszke lehet Szente Vajk író-rendező.

Öcsi bácsi aligha gondolta, hogy musicalhős lesz, de cseppet sem baj, hogy így alakult.

Fura gondolatok kavarogtak a fejemben, amikor szerda este az Erkel Színház felé ballagtam, a Puskás, a musical második főpróbájára. Az első dolog, ami bevillant, az volt: vajon nem szentségtörés-e a legismertebb magyar életéből zenés darabot fabrikálni? A második pedig, mintha csak válaszoltam volna önmagamnak: hogyhogy csak most jutott eszébe valakinek – jelesül Szente Vajk író-rendezőnek –, hogy színre vigye ezt az utánozhatatlanul kalandos élettörténetet?

Mindenesetre már az előcsarnokban szerencsém volt, mert összefutottam Szente Vajkkal – aki a 2009-es Made in Hungária óta az egyik kedvenc színészem, de ezt most nem árultam el neki –, és a röpke beszélgetés mintegy megalapozta az élményt.

Aztán elkezdődött a musical, és azonnal eloszlott minden kétségem, ha egyáltalán volt ilyen: rögtön beszippantott az előadás varázsa. Aranyos volt a kispesti Lipták grund hangulatának felidézése, Öcsi (Veréb Tamás) és az elválaszthatatlan jó barát, Bozsik Cucu (Fehér Tibor) története, majd a második világháborús bombázások és a Vörös Hadsereg bevonulásának felvillantása, bár kissé didaktikusnak tűnt az utóbbi epizód. De sebaj, máris megérkezett a cselekmény fonala 1945. augusztus 20-ához, Öcsi első válogatott mérkőzéséhez, az osztrákok elleni 5:2-höz, és az első slágergyanús betétszámhoz. (Zeneszerző: Juhász Levente) „Győzni kell az életünk árán, bármi vár, itt nincs aki fél, Magyarország a góljaink szárnyán, harcba száll a győzelemért”, énekli a kórus, táncolja a tánckar, a közönség pedig már ekkor tombol, percekig zúg a vastaps, a Magyar Kórházszövetség közreműködésével és a produkció jóvoltából a koronavírus-járvány idején a budapesti kórházakban dolgozók tekinthették meg az előadás főpróbáját ingyen a Erkelben. Lopva jobbra, balra sandítottam, tinédzser lányok sikongattak, olyanok, akik becslésem szerint életükben nem voltak még futballmeccsen, de elragadta őket a darab ellenállhatatlan sodrása. Még úgy is, hogy egyik-másik zeneszámot hallva halvány utánérzésünk van az Oroszlánkirályhoz...

Közben a hangulat – és, mivel a negyvenes, ötvenes években vagyunk – és a nemzetközi helyzet is egyre fokozódik. Feltűnik a színen Farkas Mihály (Nagy Sándor), aki egy fiktív figura, a Tanúból megismert Virág elvtársra hajazó Vörös elvtárs segítségével megpróbálja beszervezni besúgónak Öcsit, de természetesen sikertelenül. Sebes Gusztáv (Cseke Péter) sem maradhat ki a történetből, valósághű az a jelenet, amelyben megígéri Farkasnak, hogy 1953. november 25-én meg fogjuk verni az angolokat a Wembleyben. És az is kiderül, hogy nemigen volt más választása a mesternek... Erre aztán tényleg ráillik a frázis: menekülés a győzelembe.

A hős leszel! című dalból is sláger lesz:

A darab talán legjobb jeleneteiben a Bolond, Czibor Zoltán remekel, azaz megformálója, Ember Márk. Szerény véleményem szerint Nagy Sándorral együtt az ő alakítása emelkedik ki az előadásból, megrázó – bár nagy valószínűséggel fikciós – az a jelenet, amikor félholtra verik az ÁVH börtönében. Egyébként is, ha lehet kivetnivalót találni a forgatókönyvben, akkor az a Rákosi-rendszer brutalitásának a kelleténél talán erősebben hangsúlyozott bemutatása, és Öcsinek forradalmárként, szabadsághősként történő beállítása, ugyanis Puskás Ferenc – ezt tudjuk az előkerült magánleveleiből – apolitikus alkat volt. (Nem úgy, mint Czibor, aki még az '56-os forradalomban is aktív szerepet vállalt.)

De mindez csak egy szabad szemmel szinte láthatatlan légypiszok a monumentális tablón, a közönséget amúgy sem érdekelte túlzottan a történeti hűség, mert önfeledten végigtapsolta a főpróbát. Nekem, a sportújságírónak különösen hatásos volt az a befejező jelenet, amikor sokunk rádiós példaképe, Novotny Zoltán ismerteti az Aranycsapat tizenegy tagjának tömör élettörténetét, telitalálat a nyolcvanéves legenda bevonása a musical – még ha nem is látható, csak hallható – szereplői közé.

Muszáj szót ejteni Öcsi madridi bemutatkozásáról is, ahogy meghódítja, sőt, az ujja köré csavarja a kezdetben távolságtartó argentin vezérürüt, Alfredo Di Stéfanót. Kalapot kell emelnem az Östreicher Emilt remekül alakító Szerednyey Béla előtt, aki makulátlan spanyol nyelven tolmácsolja Öcsi érkezését a Real öltözőjébe.

Szóval, ez a rész is helyén van, mondhatni telitalálat, mint nagyjában és egészében a Puskás, a musical. Aki teheti, feltétlenül menjen el a csütörtök esti, ünnepi előbemutatóra, amely pontosan 75 évvel Öcsi válogatottbeli debütálása, az osztrákok elleni feledhetetlen 5:2 után lesz.

Ahogy ama bizonyos 5:2, úgy ez az előadás is borítékolhatóan bevonul a Puskás-legendáriumba.