Száz mérföldet futott a Siófok erőnléti edzője

Ferenczi István megszállott ultrafutó, már élvonalbeli labdarúgó korában kivívta sokunk csodálatát, és bőven túl a negyvenen sem vesz vissza a tempóból. A hét végén elfutott Szekszárdról Bajára meg vissza. Száz mérföld, csekélység…

Ferenczi Pista (balra) a a szekszárdi célban. Forrás: Ferenczi István

Száz mérföld gépkocsival is jó kis túra, hét még futva. De van, akinek meg sem kottyan.

Péntek reggel öt perccel tíz előtt megcsörrent a telefonom. Ferenczi Pista volt az, egykori kedvenc futballistám – hogyan is lehetne elfelejteni azt, amikor 2016. november 19-én a Vasas–Ferencváros rangadón Michael Oenning becserélte a 39 éves erőnléti edzőt, és a veterán a 88. és a 93. percben szerzett góljával kiharcolta a 2-2-es döntetlent, amellyel akkor 16 forduló után az angyalföldiek vezették a tabellát?! Manapság mindez nem fenyeget, a Vasas játékosai ez idő szerint még csak álmodoznak az NB I-ről, Pistát pedig az edző- és tulajdonosváltáskor, ahogy kell, elküldték a Fáy utcából, s most a Siófok kondicionálótrénere.

– Két óra múlva indul a szekszárdi főtérről, a Garay térről a Korinthosz-futás, elfutunk Bajáig meg vissza, az 161 kilométer, gyakorlatilag pontosan száz mérföld. Ez a klasszikus Spartathlon kvalifikációs versenye Magyarországon. Huszonnégy óra szintidő, szombat délelőtt tizenegyre be kell érnem a szekszárdi célba. Ugyanúgy készültem rá, mint az eddigi versenyekre, heti száz-százhúsz kilométert futottam, részt vettem az UltraTiszán, ami éppen százhúsz kilométer volt. Kemény nap lesz, itt, a Garay téren már árnyékban is harminc fokot mutat a hőmérő, de árnyék sehol sincs – mondta a 191 centis, 84 kilós sportember, aki labdarúgóként is kilenc válogatottságig vitte, s akkor kerültünk barátságba, amikor már túl a harmincon 53 bajnokin 47 gólt rúgott a Fradiban, ami a kétezres években már elképzelhetetlen termelékenységnek számított.

Pistával a Margitszigeten minden reggel összefuthat – szó szerint – az ember, ott rója a köröket számunkra, hatvanas kocogók számára szívszakító tempóban, mindig előre köszön, ahogy jól nevelt futóhoz illik. Ha egy colos lokomotív száguld felénk, akkor mérget lehet venni rá, hogy az Ferenczi sporttárs.

– Nyilván az a cél, hogy hazaérjünk (ez ultrafutó-zsargonban azt jelenti, hogy ne adja fel az ember, egyszer egy maraton végén megfáradva a 2-es villamossal értem be a célba, a mai napig hallgathatom a haveroktól, hogy áttértem a duatlonra... – a szerk.), őrületes hőség van, a távot tisztelni kell, száz mérföldön történhet bármi. Vannak frissítőállomások, de én viszem magammal a kaját és a folyadékot egy ötkilós hátizsákban. Hadd szenvedjek! Most 84-85 kiló vagyok, de ez kevesebb lesz a célban.

Pista Siófokon is szorgalmasan fut, ahogy mondja, a múlt héten körbebiciklizte a Balaton kiegészítő programpontként, az is kétszáztíz kilométer, csekélység... És két hete, amúgy levezetésként, megcsinálta az Ironmant.

– Siófokon, csak úgy privátim, egy barátommal, aki aznap ünnepelte a negyvenedik születésnapját. Az 3,86 kilométer úszás, 180,25 kilométer kerékpározás és végül lefutva egy teljes maraton, 42195 méter. Tizennégy óra alatt teljesítettük – említi Pista csak úgy mellékesen, mintha leugrott volna a sarki trafikba egy doboz cigiért. (Természetesen nem dohányzik, mondanom sem kell.) Ő egyébként szeptemberben már betölti a negyvenhármat, de egy ultrafutónak ez nem kor.

A spártai nagy futás idén a vírushelyzet miatt elmarad Pistának, most az UB a cél. A laikusok kedvéért ez az UltraBalaton rövidítése a szakzsargonban, és Pistának már bőven megvan a joga ahhoz, hogy a szakzsargont használja. Eddig jutunk a beszélgetésben, különben is közeleg a rajt. Búcsúzóul még sok szerencsét kívánok, és abban maradunk, majd felhív, ha „hazaért”.

Szombat este van, mindenről megfeledkezve ropogtatom a sült csirkeszárnyakat a debreceni Calico Jack nevű vendéglőben, a fiam épp most lett bronzérmes öttusázó létére az országos ifjúsági atlétikai bajnokságon 1500 méteren, a boldogsághormonok olyan erővel bizseregnek a véremben, hogy ki is ment a fejemből a Korinthosz. De két szárny között megcsörren a telefont, persze hogy Pista van a vonal túlsó végén.

– Hazaértem, nem most, még reggel, elküldtem egy fotót a célba érkezésemről, megkaptad? Igen? Remek! Láttam a Facebookon, hogy 4:04-et futott a fiad, nagyon komoly! Nekem 21 óra 25 perc sikerült, hazaértem, az a fontos. Egyéni csúcs, mondhatnám viccesen. Azért viccesen, mert most indultam először ezen a versenyen, és így ennél jobbat még sohasem futottam – mondja Pista, akit a jelek szerint a humora sem hagyott el. Pedig nem volt egyszerű menet a borzalmas hőségben.

– Negyvenöt kilométernél jött egy hullámvölgy (az már így több, mint egy sima maraton – a szerk.). De utána erőre kaptam, és tudtam egy stabil tempót menni a célig. Az igaz, hogy éjszaka is futottunk, amikor értelemszerűen nem sütött a nap, de délelőtt tizenegytől, amíg be nem esteledett, gyilkos volt a hőség, árnyék nélkül. Töltésen futottunk, a gemenci erdő mellett, át Bajára a Türr István hídon, aztán Baján még bolyongtunk is egy kicsit a Petőfi-szigeten, ami persze nagyon szép, de nem volt kedvem gyönyörködni benne. Visszafelé annyival könnyebb volt, hogy az ember már érzi, mindjárt hazaér, de azért szekszárdi borvidék dombjai nagyon meggyötörtek.

Ferenczi István (balra) a a szekszárdi célban
Fotó: Ferenczi István

A Garay tér zsúfolásig megtelt, amikor a futók célba értek, 80 és 160 kilométeren is új pályacsúcs született, Csécsei Zoltán (13:43,45 óra) és Bódis Tamás (5:42,23 óra) is megjavította a rekordot.

– Október elején jön az UB, az egy kicsivel hosszabb, mint száz mérföld, 220 kilométer, de nem lesz ilyen hőség, mint most. Most pihenek egy kicsit, ezen a héten csak regenerációs futás lesz, de már itt vagyok Szolnokon, mert a csapat vasárnap NB II-es meccset játszik, szólít a munka. Ahogy beértem reggel fél kilencre, egyből kocsiba ültem, irány Siófok, edzést tartottam a csapatnak, aztán most már innen Szolnokról felhívtalak. Egy kicsit azért ki vagyok purcanva.

Kipurcanva? Egy közönséges földi halandó Pista helyében az intenzíven feküdne száz mérföld után, infúzióra kötve.