– Úgy tűnik, én vagyok a rosszfiú ebben a filmben – magyarázkodott Koeman, a Barcelona vezetőedzője az első mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Ez is mutatja, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a Nou Campban. A Villarreal elleni bajnokin kezdi meg a 2020–2021-es idényt a katalán sztárcsapat, amely a Bajnokok Ligája-szereplés miatt kapott extra pihenőt a La Liga első két fordulójában.
– Nem csak rajtam múlt Luis Suárez távozása – védekezett Koeman. – Mielőtt aláírtam a klubhoz, a vezetőség már meghozott bizonyos döntéseket. Elmondtam Luisnak, hogy ha marad, kevesebb játékidőre számíthat, de akkor is a csapat része marad. Végig tisztelettel bántam vele.
Suárez elküldése nagy hullámokat vert
Hiába lép először pályára a Bayern elleni történelmi 8-2-es BL-negyeddöntős vereség óta a Barcelona, ráadásul új edzővel, új koncepcióval, új játékosokkal, az Atlético Madridhoz távozó Suárez a központi téma a Nou Camp környékén.

A 33 éves uruguayi csatár, aki az elmúlt hat évben 198 góllal segítette a Barcát, és 2016-ban európai aranycipős lett, maradni akart, de a hírek szerint Koeman nem tartott rá igényt, ezért mennie kellett. De az ügy szövevényesebb ennél, ahogy arra a holland edző reakciója is utal.
Könnyen lehet, hogy Suárez nem egy megfontolt szakmai döntés, hanem a Lionel Messi és Josep Maria Bartomeu klubelnök között dúló háború áldozata lett.
Messi az Instagramon fakadt ki Suárez elküldése miatt: – Nem azt érdemelted, hogy úgy dobjanak el, ahogy tették, de én már nem lepődök meg semmin – írta az uruguayinak (de valójában nem csak neki) szóló nyilvános üzenetében.
A hatszoros aranylabdás a napokban nem először búcsúzott el hasonló módon egy csapattársától. Arturo Vidaltól szintén személyes üzenettel köszönt el, miután hivatalossá vált, hogy a chilei középpályás az Internazionaléban folytatja a pályafutását. Pedig Messinek az ilyesmi nem volt szokása korábban.
Messi elszigetelése lenne a cél?
Bizonyos elméletek szerint elképzelhető, hogy Suárez és Vidal elküldésével Messi elszigetelése volt a cél az öltözőben, hiszen mindkét dél-amerikai játékos közeli barátja és szövetségese volt az argentinnak a csapatban. Egy biztos: amióta Bartomeu az elnök, nem először vált meg a csapat egy Messinek személyesen is fontos embertől.