Varga Sándor és a Ferencváros közötti kapcsolat nem csupán a két nagyszerű Szerhij Magyarországra hozatalára korlátozódik. – Hálás szívvel gondolok arra, hogy ezer szállal kötődöm a zöld-fehérekhez, egy ilyen patinás és nagyszerű klubhoz – mondja a játékosügynök. – Egészen Dalnoki Jenőig vezethető vissza a kapcsolat. Amikor őt megismertem, még a Szovjet Labdarúgó-szövetségben dolgoztam, és ő volt az első egykori Fradi-játékos, akivel személyesen is találkozhattam. A nyolcvanas évek elején a magyar ifiválogatott edzőjeként érkezett a Szovjetunióba, a taskenti nemzetközi labdarúgótornára. Vidám, vicces, végtelenül kedves szakembert ismertem meg benne. Aztán amikor áttelepültem Magyarországra, az első munkahelyem a TF-en volt tudományos kutató tanárként, a Sportjáték Tanszéken kollégám volt Orosz Pál, a korábbi nagyszerű Fradi-játékos, a jelenlegi vezérigazgató édesapja. Nagyon kedves és figyelmes volt velem, sokat segített a munkámban. Utána dolgoztam a Magyar Labdarúgó-szövetségben, amelynél a legjobb barátom a zöld-fehérek korszakos védője, későbbi elnöke, Páncsics Miklós volt, aki akkor az MLSZ főtitkáraként vállalt szerepet, és ő hívott a szövetségbe dolgozni. Novák Dezsővel, az 1995-ös BL-szereplő csapat vezetőedzőjével szintén az MLSZ-ben barátkoztam össze. Ő akkor az olimpiai csapat edzője volt, rögtön remek munkakapcsolatom alakult ki vele. Kedves ember volt, eljött velem Viskre, a kárpátaljai emberek közé, ott töltött velünk egy hetet, együtt szüreteltünk, fociztunk, énekeltünk. Később felkért, legyek a menedzsere, én vittem kilencvenhétben Szaúd-Arábiába az al-Ittihadhoz vezetőedzőnek, amelynél Mészöly Kálmánnal mi is edzősködtünk. Utolsó napjaiban szólt, szeretne látni, megtisztelő volt, hogy meglátogathattam a Honvédkórházban, a családjával a mai napig jó kapcsolatot ápolok. Aztán amikor az MLSZ-ben az edzőképzés felelőseként tevékenykedtem, egy ízben a svédországi U16-os tornán rám bízták a korosztályos válogatottat, a tornát megnyertük, én lettem a legjobb edző, és a legjobb játékosnak Vincze Ottót választották meg. A magyar ifiválogatott masszőreként ismertem meg Eisemann Lászlót, ezt az óriási szívű, örök fradistát is. A legszebb sportdiplomáciai sikerem pedig az, hogy 1990-ben sikerült megszervezni egy mérkőzést Kárpátalján, Beregszászon a Fradinak. Nehéz szavakba önteni, mit jelentett az ott élő földijeim számára, az ott élő magyarságnak a mérkőzés, amelyet a televízió is közvetített, óriási felhajtás volt, és futballmeccsen ritkán látni ilyet: a beregszásziak a Ferencváros góljait ugyanúgy ünnepelték, mintha azokat az ő csapatuk szerezte volna. Ezen a meccsen ott volt idősebb Albert Flórián, vele is élete végéig remek kapcsolatot ápoltam.