Nem űrlény, csak földöntúli teljesítményt nyújt a trieszti hős

Bíró Attila szövetségi kapitány űrlénynek nevezte a női pólóválogatott csapatkapitányát, mondván, csak azzal magyarázható a földöntúli teljesítmény, amit a vasárnap befejeződött, olimpiai kvalifikációs tornán nyújtott az együttes vezéregyénisége. Keszthelyi Rita Triesztben 28 góljával főszerepet játszott abban, hogy hölgyeink kijutottak a tokiói olimpiára.

Ötkarika. Női vízilabda-válogatottunk klasszisa Triesztben 28 góllal járult hozzá a tokiói álomhoz Fotó: Mirkó István

– Mennyire érezték magukat felkészültnek úgy, hogy nem lehettek edzőmeccseik a kvalifikációs torna előtt?

– Nehéz volt, mert nem tudtuk felmérni az erőnket más válogatottak ellen, és gyakorolni is csak egymás közt lehetett, az pedig nem teljesen ugyanolyan. De ugyanebben a cipőben járt a másik három rivális csapat (Görögország, Hollandia és Olaszország – a szerk.) is, úgymond egyenlőek voltak a feltételek a felkészülésben. A meccs­forgatagba nehéz volt visszaszokni, hiszen nálunk ugyan zajlott a bajnokság, de november vége óta nem játszottunk mérkőzéseket. Ilyen szempontból jól jött az Izrael és Kazahsztán elleni első két meccs, persze azokat is meg kellett nyerni.

– A görögök elleni vereség nem törte le az önbizalmukat?

– Nem, szerintem az egy jókor jött pofon volt, vagy egy intő jel, hogy valami hiányzott a játékunkból. A görögök elleni mérkőzés után meg is beszéltük, hogy mi hiányzott. Nem pörögtünk eléggé, de ezen sikerült változtatni, így sokkal harciasabban tudtunk kiállni Olaszország ellen. A vereség azért sem ijesztett meg, mert a csoportban ki lehet kapni más világeseményen is, aztán mégis a négy közé juthat vagy döntőt játszhat egy csapat. Örülök, hogy fel tudtunk állni, és meg tudtuk találni a hibákat.

– A trieszti tornán részt vevők közül ön volt a válogatott egyik legtapasztaltabb tagja, ráadásul csapatkapitány is. Mit mondott a többieknek a hatalmas téttel bíró, olaszok elleni mérkőzés előtt?

– A nyolchetes felkészülés alatt, a csoportos foglalkozásainkon tudatosan próbáltuk levenni magunkról a tétet, és ez sikerült is. Én csak annyit kértem mindenkitől, haljon meg a vízben a másikért, ahogy a másik is megteszi érte ugyanezt. Így a meccs után úgy jöhetünk ki a medencéből, hogy mindent kiadtunk magunkból. Ha ez megvalósul, nem marad bennünk hiányérzet, annak elégnek kell lennie. Ez így is volt, szerencsére.

– Mikor hitte el, hogy zsebükben a győzelem?

– Amikor a végén, talán egy perccel a vége előtt, 13-10-nél lecserélt a szövetségi kapitány. Amikor leültem, láttam, hogy ötvenvalahány másodperc van hátra. Akkor már tudtam, hogy megvan.

Öt karika. Női vízilabda-válogatottunk klasszisa Triesztben 28 góllal járult hozzá a tokiói álomhoz
Fotó: Mirkó István

– A csaknem egy év kihagyás után megerőltető lehetett ez a meccsdömping. Hat nap alatt hat mérkőzést játszottak. Mennyire fáradtak el?

– Fejben elfáradtunk, hiszen hatalmas volt a tét. Az elmúlt nyolc hétben tudtuk, hogy január 23-án lesz a legfontosabb mérkőzés, úgyhogy én azóta ezen kattogtam, szombat estére ki is merültem. Fizikálisan kevésbé éreztem fárasztónak, mint mondjuk egy Világliga-döntőt, ahol a legjobb nyolc csapat játszik hat nap alatt hat mérkőzést, itt pedig az Izrael és a Kazahsztán elleni meccseket nem lehet azokhoz mérni. Jó ez a szünnapok nélküli beosztás, így folyamatosan pörgünk, nem állunk meg.

– Megünnepelték a hollandok elleni sikert? Vagy elég volt szombaton az olimpiai kvótát megünnepelni?

– Jobban megünnepeltük a kvóta megszerzését, mint a győzelmet. A döntőre szerintem a holland csapat és mi is iszonyatosan felszabadultunk. A to­kiói kvótának sokkal jobban örültünk, mint hogy a hollandokat megvertük, hiszen a döntő már úgymond tét nélküli mérkőzés volt.

– Ez lesz a harmadik olimpiája. Az előző kettőn, szoros bronzmérkőzéseken a negyedik helyet sikerült megszerezni. Fájó emlékként maradt meg?

– Teljesen más a londoni és a riói negyedik hely. Londonban, azt gondolom, talán csoda lett volna, ha mi nyerünk, bár ott is megvolt a lehetőség. Ha hosszabbítás helyett büntetőkön múlt volna, akkor szerintem mi győztünk volna. Rióban a saját hibánk volt, hogy kikaptunk, mi adtuk oda az oroszoknak a bronzérmet. Emiatt az fájóbb, de eltelt azóta öt év, és most itt van a lehetőség, hogy megvalósítsuk minden női vízilabdázó álmát.

– Akkor Tokióban irány a dobogó?

– Egyértelmű, az a cél.