A hat aranynál ugyan a közelmúltban is akadt több – Sydney-ben, Athénban, Londonban és Rio de Janeiróban egyaránt nyolc –, a húsz éremnél többet viszont legutóbb Atlantában szereztünk (huszonegyet). Ha a negyedik, ötödik, hatodik helyezésekkel is súlyozzuk az eredményességet, akkor pedig még az 1996-os olimpiánál is jobb a tokiói mérleg. Ismét feltehetjük az akadémikus kérdést, van-e még olyan – mérhető – tevékenység a sporton kívül, amelyben Magyarország a világ élmezőnyébe tartozik?
Japán belehúzott
A papírformának megfelelően az Egyesült Államok és Kína futott versenyt az éremtáblázat első helyéért, végül az Egyesült Államok egyetlen arannyal többet gyűjtve győzött. Japán harmadik helye meglepetés is meg nem is. A házigazda hagyományosan mindig jól szerepel az olimpiákon. Íme, néhány példa. A Koreai Köztársaság 1976-ban szerezte az első aranyérmét, amit Los Angelesben megtoldott hattal, az 1988-as szöuli játékokon viszont 12 arannyal negyedik lett a Szovjetunió, az NDK és az Egyesült Államok mögött. Spanyolország sporthatalommá válása még látványosabban ment végbe 1992-ben. Addig csupán öt arannyal büszkélkedhetett – egy-egyet szerzett 1900-ban, 1928-ban, majd hosszú szünet után 1980-ban, 1984-ben és 1988-ban –, Barcelonában viszont mindjárt 13 arannyal repült az éremtáblázat hatodik helyére. Kína már 2004-ben is szorongatta az Egyesült Államokat, 2008-ban aztán meg is előzte. S látványos a britek feltámadása is. 1996-ban megkongatták a vészharangot, amikor Steve Redgrave és Matthew Pinsent révén egyetlen arany jutott nekik (evezés, kormányos nélküli kettes). Törvényt hoztak – a „brit tao” –, hogy a lottóbevételek bizonyos hányadát sportra fordítják. Ennek hatása már a sydney-i játékokon is lemérhető volt (11 arany), de a 2012-es londoni játékokra érett be igazán a munka, amikor Nagy-Britannia 29 aranyéremmel – az Egyesült Államok és Kína mögött, megelőzve Oroszországot – harmadik lett az éremtáblázaton. A britek azóta is tartják magukat, Rióban 27, Tokióban pedig 22 aranyat szereztek, utóbbi teljesítmény azonban „csak” a negyedik helyre volt elég Japán mögött. Japán házigazdához illően valamennyi sportágban indított résztvevőt, még azokban is, amelyekben nem számíthatott sikerre. Az ország nem csupán cselgáncsban (kilenc arany), hanem birkózásban is – különösen a női szakágban – nagyhatalom (öt arany). Helyi tapasztalataim szerint a dzsúdósok mellett azonban a döntőben az amerikaik fölött győzedelmeskedő baseballosok állnak a népszerűségi lista élén.
Elit mezőnyben
A negyedik Nagy-Britanniát Oroszország (20 arany) és az úszóinak köszönhetően mindig sikeres Ausztrália (17) követi, majd négy európai ország – Hollandia, Németország, Franciaország, Olaszország – következik tíz-tíz arannyal. Az egyesülés óta a németek most szerepeltek a leggyengébben. Újabb négyes holtverseny hét-hét arannyal; ebből a csoportból Kuba és Új-Zéland kisebb meglepetés, de hát Kubának az ökölvívók napjainkban is magabiztosan szállítják a bajnoki címeket (Tokióban négyet), Új-Zéland pedig vizes hatalommá vált, evezésben és kajak-kenuban is (Lisa Carrington révén) három-három aranyat nyert. Magyarország tizenötödik a sorban, és lejjebb is bátran tekinthetünk. Olyan tehetős, pezsgő sportélettel büszkélkedő országok szorultak mögénk, mint a Koreai Köztársaság, Spanyolország, Svédország, Dánia és Norvégia (az egykor dicsőbb napokat élt Finnországnak csak két bronzérem jutott). A környező országok kivétel nélkül mögöttünk végeztek, Lengyelország és Csehország négy-négy arannyal, Szerbia, Horvátország és Szlovénia három-hárommal, Ukrajna, Románia és Szlovákia pedig be kellett érje egy-egy aranyéremmel.
Kiegyensúlyozottan
Öt éve kis túlzással kétszemélyes volt a magyar csapat, és három-három aranyat szerzett. Előbbi Tokióba teljesen formán kívül, a zuhanyhíradó szerint egyenesen felkészületlenül érkezett. Ki tudja? A riói három arany és egy ezüst történeti tény, hiba lenne átesni a ló túloldalára és ostorozni Hosszú Katinkát azért, mert Tokióban még érmet sem szerzett. Más megközelítésben bátor tett, hogy vállalta a versenyt a kihívókkal. Nem is a medencében, inkább azon kívül várnánk el tőle kiegyensúlyozottabb szereplést; sztárallűrjei – nem jelenik meg az interjúzónában, az utolsó pillanatban lép vissza egy számtól, „megszökik” a reptérről a hazaérkezéskor – ártanak a népszerűségének. Tokióban úgy fogalmazott, így nem tudja abbahagyni, majd kiderül, hogy harmincegy évesen képes-e belevágni ismét a felkészülésbe.
Kozák Danutát a kelleténél jobban nyomasztotta a teher, hogy történelmi tettet vihet véghez Tokióban. Noha kettesben „csak” harmadik, egyéniben pedig negyedik lett, a négyessel mégiscsak szerzett aranyat is; a neve örökre összeforr Tokióval, hiszen hat bajnoki címmel most már ő az olimpiák legeredményesebb magyar női versenyzője.
Szilágy Áron nevéhez fűződik a másik történelmi siker, hiszen férfi vívó három egyéni aranyat még sohasem szerzett, pedig a konkurencia vívásban is egyre nagyobb. S illik szólni még Hárspataki Gáborról, aki karatében elsőként hozott érmet, egy bronzot. Magyarország aranyat összesen négy (vívás, úszás, kajak-kenu, birkózás), érmet pedig további öt sportágban (cselgáncs, vitorlázás, öttusa, vízilabda, karate) szerzett, s megadta az olimpia ívét, hogy a bronzmeccset megnyerve mindkét vízilabdacsapatunk felfért a dobogóra. A sportági versenyt toronymagasan a kajak-kenusok nyerték három arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal, őket a vívók követik egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal, az úszók, a birkózók (egyaránt egy-egy arany és ezüst), valamint a vízilabdázók (két bronz) hoztak még több érmet. Hosszú Katinkán kívül legfeljebb még a sportlövők miatt lehet hiányérzetünk.
Nem is fájna a sportlövők állandósuló olimpiai betlije, ha valamelyik új sportágban előretörnénk. Rendben: a baseballt, a softballt, a golfot és szörfdeszkát nem nem nekünk találták ki, de a nagyvonalú állami sporttámogatás mellett BMX-ben, gördeszkában vagy éppen sportmászásban nálunk is felbukkanhatna egy-egy kiválóság. Annál is inkább, mert, lássuk be, a hagyományos sportágaink többsége csupán négyévenként hozza lázba a széles tömegeket.
Igaz, olyankor annál hevesebben. Olimpiai bajnoknak, érmesnek lenni Magyarországon ma is kiváltság.
Megjöttek
Tegnap este Tokióból hazaérkezett olimpikonjaink utolsó csoportja; a sportolókat és edzőiket a budapesti BOK-csarnokban köszöntötték.
– Ugyanolyan szeretettel fogadják most olimpikonjainkat, ahogyan ők törekedtek arra Tokióban, hogy az ország minden lakosának örömet szerezzenek. Jó volt Tokióban magyarnak lenni! Köszönet ezért a sportolóknak, az edzőiknek, a kluboknak, a családtagoknak, a szurkolóknak és a magyar kormánynak – fogalmazott Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a több száz szurkoló előtt rendezett ünnepségen. Az érmesekről és a helyezettekről filmeket vetítettek, majd a színpadon köszöntötték őket.
A tokiói játékok magyar dicsőségtablója
Aranyérmeseink: Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K–4 500 m), (kajak-kenu, K–1 1000 m), (birkózás, kötöttfogás, 77 kg), (úszás, 200 m pillangó), (férfikard egyéni), (kajak-kenu, K–1 200 m).
Ezüstérmeseink: (vitorlázás, finndingi), Csipes Tamara (kajak-kenu, K-1 500 m), (birkózás, kötöttfogás, 87 kg), Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó), (nyílt vízi úszás, 10 km), (férfipárbajtőr egyéni), Varga Ádám (kajak-kenu, K–1 1000 m).
Bronzérmeseink: férfikardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád), férfi-vízilabdaválogatott (Angyal Dániel, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pásztor Mátyás, Zalánki Gergő), (karate, 75 kg), Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K–2 500 m), Kovács Sarolta (öttusa), női vízilabda-válogatott (Gangl Edina, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Szücs Gabriella, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda), (cselgáncs, 90 kg).
Párizsi szemmel
A rendhagyó helyzet, a tokiói olimpia elhalasztása újabb rendhagyó helyzetet szült: a következő nyári játékokra csupán három év múlva kerül sor, ami a harmincas éveit taposó több klasszist is kitartásra ösztökélhet. A generációváltás persze így is elkerülhetetlen. Lőrincz Tamás, Berecz Zsombor, Nagy Viktor és Hosnyánszky Norbert hivatalosan is visszavonult (utóbbi csak a válogatottságtól), de – a teljesség igénye nélkül – klasszisaink közül Hosszú Katinka, Kozák Danuta, sőt Csipes Tamara, Medveczky Erika, Kárász Anna, Kovács Sarolta, sőt talán Szilágyi Áron párizsi részvétele is bizonytalan. Kik léphetnek a helyükbe? Milák Kristóf állócsillag lehet éveken át, reméljük, kissé zabolázatlan jelleme a sportban újabb eredményekre sarkallja, s ugyanezt mondhatjuk el Kopasz Bálintról, Tótka Sándorról, Varga Ádámról és Siklósi Gergelyről is. S a női hegyikerékpárban 19 évesen negyedikként záró Vas Kata Blankára is nagyon figyelünk majd. Titkon a birkózó Szőke Alextől, az úszó Kós Huberttől, illetve a kenus Adolf Balázstól vártunk jobb szereplést, de az olimpia a kelleténél valószínűleg jobban nyomasztotta őket.
