A hat aranynál ugyan a közelmúltban is akadt több – Sydney-ben, Athénban, Londonban és Rio de Janeiróban egyaránt nyolc –, a húsz éremnél többet viszont legutóbb Atlantában szereztünk (huszonegyet). Ha a negyedik, ötödik, hatodik helyezésekkel is súlyozzuk az eredményességet, akkor pedig még az 1996-os olimpiánál is jobb a tokiói mérleg. Ismét feltehetjük az akadémikus kérdést, van-e még olyan – mérhető – tevékenység a sporton kívül, amelyben Magyarország a világ élmezőnyébe tartozik?
Japán belehúzott
A papírformának megfelelően az Egyesült Államok és Kína futott versenyt az éremtáblázat első helyéért, végül az Egyesült Államok egyetlen arannyal többet gyűjtve győzött. Japán harmadik helye meglepetés is meg nem is. A házigazda hagyományosan mindig jól szerepel az olimpiákon. Íme, néhány példa. A Koreai Köztársaság 1976-ban szerezte az első aranyérmét, amit Los Angelesben megtoldott hattal, az 1988-as szöuli játékokon viszont 12 arannyal negyedik lett a Szovjetunió, az NDK és az Egyesült Államok mögött. Spanyolország sporthatalommá válása még látványosabban ment végbe 1992-ben. Addig csupán öt arannyal büszkélkedhetett – egy-egyet szerzett 1900-ban, 1928-ban, majd hosszú szünet után 1980-ban, 1984-ben és 1988-ban –, Barcelonában viszont mindjárt 13 arannyal repült az éremtáblázat hatodik helyére. Kína már 2004-ben is szorongatta az Egyesült Államokat, 2008-ban aztán meg is előzte. S látványos a britek feltámadása is. 1996-ban megkongatták a vészharangot, amikor Steve Redgrave és Matthew Pinsent révén egyetlen arany jutott nekik (evezés, kormányos nélküli kettes). Törvényt hoztak – a „brit tao” –, hogy a lottóbevételek bizonyos hányadát sportra fordítják. Ennek hatása már a sydney-i játékokon is lemérhető volt (11 arany), de a 2012-es londoni játékokra érett be igazán a munka, amikor Nagy-Britannia 29 aranyéremmel – az Egyesült Államok és Kína mögött, megelőzve Oroszországot – harmadik lett az éremtáblázaton. A britek azóta is tartják magukat, Rióban 27, Tokióban pedig 22 aranyat szereztek, utóbbi teljesítmény azonban „csak” a negyedik helyre volt elég Japán mögött. Japán házigazdához illően valamennyi sportágban indított résztvevőt, még azokban is, amelyekben nem számíthatott sikerre. Az ország nem csupán cselgáncsban (kilenc arany), hanem birkózásban is – különösen a női szakágban – nagyhatalom (öt arany). Helyi tapasztalataim szerint a dzsúdósok mellett azonban a döntőben az amerikaik fölött győzedelmeskedő baseballosok állnak a népszerűségi lista élén.
Elit mezőnyben
A negyedik Nagy-Britanniát Oroszország (20 arany) és az úszóinak köszönhetően mindig sikeres Ausztrália (17) követi, majd négy európai ország – Hollandia, Németország, Franciaország, Olaszország – következik tíz-tíz arannyal. Az egyesülés óta a németek most szerepeltek a leggyengébben. Újabb négyes holtverseny hét-hét arannyal; ebből a csoportból Kuba és Új-Zéland kisebb meglepetés, de hát Kubának az ökölvívók napjainkban is magabiztosan szállítják a bajnoki címeket (Tokióban négyet), Új-Zéland pedig vizes hatalommá vált, evezésben és kajak-kenuban is (Lisa Carrington révén) három-három aranyat nyert. Magyarország tizenötödik a sorban, és lejjebb is bátran tekinthetünk. Olyan tehetős, pezsgő sportélettel büszkélkedő országok szorultak mögénk, mint a Koreai Köztársaság, Spanyolország, Svédország, Dánia és Norvégia (az egykor dicsőbb napokat élt Finnországnak csak két bronzérem jutott). A környező országok kivétel nélkül mögöttünk végeztek, Lengyelország és Csehország négy-négy arannyal, Szerbia, Horvátország és Szlovénia három-hárommal, Ukrajna, Románia és Szlovákia pedig be kellett érje egy-egy aranyéremmel.
Kiegyensúlyozottan
Öt éve kis túlzással kétszemélyes volt a magyar csapat, Hosszú Katinka és Kozák Danuta három-három aranyat szerzett. Előbbi Tokióba teljesen formán kívül, a zuhanyhíradó szerint egyenesen felkészületlenül érkezett. Ki tudja? A riói három arany és egy ezüst történeti tény, hiba lenne átesni a ló túloldalára és ostorozni Hosszú Katinkát azért, mert Tokióban még érmet sem szerzett. Más megközelítésben bátor tett, hogy vállalta a versenyt a kihívókkal. Nem is a medencében, inkább azon kívül várnánk el tőle kiegyensúlyozottabb szereplést; sztárallűrjei – nem jelenik meg az interjúzónában, az utolsó pillanatban lép vissza egy számtól, „megszökik” a reptérről a hazaérkezéskor – ártanak a népszerűségének. Tokióban úgy fogalmazott, így nem tudja abbahagyni, majd kiderül, hogy harmincegy évesen képes-e belevágni ismét a felkészülésbe.
Kozák Danutát a kelleténél jobban nyomasztotta a teher, hogy történelmi tettet vihet véghez Tokióban. Noha kettesben „csak” harmadik, egyéniben pedig negyedik lett, a négyessel mégiscsak szerzett aranyat is; a neve örökre összeforr Tokióval, hiszen hat bajnoki címmel most már ő az olimpiák legeredményesebb magyar női versenyzője.
Szilágy Áron nevéhez fűződik a másik történelmi siker, hiszen férfi vívó három egyéni aranyat még sohasem szerzett, pedig a konkurencia vívásban is egyre nagyobb. S illik szólni még Hárspataki Gáborról, aki karatében elsőként hozott érmet, egy bronzot. Magyarország aranyat összesen négy (vívás, úszás, kajak-kenu, birkózás), érmet pedig további öt sportágban (cselgáncs, vitorlázás, öttusa, vízilabda, karate) szerzett, s megadta az olimpia ívét, hogy a bronzmeccset megnyerve mindkét vízilabdacsapatunk felfért a dobogóra. A sportági versenyt toronymagasan a kajak-kenusok nyerték három arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal, őket a vívók követik egy-egy arannyal, ezüsttel és bronzzal, az úszók, a birkózók (egyaránt egy-egy arany és ezüst), valamint a vízilabdázók (két bronz) hoztak még több érmet. Hosszú Katinkán kívül legfeljebb még a sportlövők miatt lehet hiányérzetünk.
Nem is fájna a sportlövők állandósuló olimpiai betlije, ha valamelyik új sportágban előretörnénk. Rendben: a baseballt, a softballt, a golfot és szörfdeszkát nem nem nekünk találták ki, de a nagyvonalú állami sporttámogatás mellett BMX-ben, gördeszkában vagy éppen sportmászásban nálunk is felbukkanhatna egy-egy kiválóság. Annál is inkább, mert, lássuk be, a hagyományos sportágaink többsége csupán négyévenként hozza lázba a széles tömegeket.
Igaz, olyankor annál hevesebben. Olimpiai bajnoknak, érmesnek lenni Magyarországon ma is kiváltság.
Megjöttek
Tegnap este Tokióból hazaérkezett olimpikonjaink utolsó csoportja; a sportolókat és edzőiket a budapesti BOK-csarnokban köszöntötték.
– Ugyanolyan szeretettel fogadják most olimpikonjainkat, ahogyan ők törekedtek arra Tokióban, hogy az ország minden lakosának örömet szerezzenek. Jó volt Tokióban magyarnak lenni! Köszönet ezért a sportolóknak, az edzőiknek, a kluboknak, a családtagoknak, a szurkolóknak és a magyar kormánynak – fogalmazott Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a több száz szurkoló előtt rendezett ünnepségen. Az érmesekről és a helyezettekről filmeket vetítettek, majd a színpadon köszöntötték őket.
A tokiói játékok magyar dicsőségtablója
Aranyérmeseink: Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K–4 500 m), Kopasz Bálint (kajak-kenu, K–1 1000 m), Lőrincz Tamás (birkózás, kötöttfogás, 77 kg), Milák Kristóf (úszás, 200 m pillangó), Szilágyi Áron (férfikard egyéni), Tótka Sándor (kajak-kenu, K–1 200 m).
Ezüstérmeseink: Berecz Zsombor (vitorlázás, finndingi), Csipes Tamara (kajak-kenu, K-1 500 m), Lőrincz Viktor (birkózás, kötöttfogás, 87 kg), Milák Kristóf (úszás, 100 m pillangó), Rasovszky Kristóf (nyílt vízi úszás, 10 km), Siklósi Gergely (férfipárbajtőr egyéni), Varga Ádám (kajak-kenu, K–1 1000 m).
Bronzérmeseink: férfikardcsapat (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Gémesi Csanád), férfi-vízilabdaválogatott (Angyal Dániel, Hárai Balázs, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Viktor, Pásztor Mátyás, Varga Dénes, Vámos Márton, Vogel Soma, Zalánki Gergő), Hárspataki Gábor (karate, 75 kg), Kozák Danuta, Bodonyi Dóra (kajak-kenu, K–2 500 m), Kovács Sarolta (öttusa), női vízilabda-válogatott (Gangl Edina, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Gyöngyössy Anikó, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szücs Gabriella, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda), Tóth Krisztián (cselgáncs, 90 kg).
Párizsi szemmel
A rendhagyó helyzet, a tokiói olimpia elhalasztása újabb rendhagyó helyzetet szült: a következő nyári játékokra csupán három év múlva kerül sor, ami a harmincas éveit taposó több klasszist is kitartásra ösztökélhet. A generációváltás persze így is elkerülhetetlen. Lőrincz Tamás, Berecz Zsombor, Cseh László, Nagy Viktor és Hosnyánszky Norbert hivatalosan is visszavonult (utóbbi csak a válogatottságtól), de – a teljesség igénye nélkül – klasszisaink közül Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Kozák Danuta, sőt Csipes Tamara, Medveczky Erika, Kárász Anna, Kovács Sarolta, Marosi Ádám, sőt talán Szilágyi Áron párizsi részvétele is bizonytalan. Kik léphetnek a helyükbe? Milák Kristóf állócsillag lehet éveken át, reméljük, kissé zabolázatlan jelleme a sportban újabb eredményekre sarkallja, s ugyanezt mondhatjuk el Kopasz Bálintról, Tótka Sándorról, Varga Ádámról és Siklósi Gergelyről is. S a női hegyikerékpárban 19 évesen negyedikként záró Vas Kata Blankára is nagyon figyelünk majd. Titkon a birkózó Szőke Alextől, az úszó Kós Huberttől, illetve a kenus Adolf Balázstól vártunk jobb szereplést, de az olimpia a kelleténél valószínűleg jobban nyomasztotta őket.
