A hat aranynál ugyan a közelmúltban is akadt több – Sydney-ben, Athénban, Londonban és Rio de Janeiróban egyaránt nyolc –, a húsz éremnél többet viszont legutóbb Atlantában szereztünk (huszonegyet). Ha a negyedik, ötödik, hatodik helyezésekkel is súlyozzuk az eredményességet, akkor pedig még az 1996-os olimpiánál is jobb a tokiói mérleg. Ismét feltehetjük az akadémikus kérdést, van-e még olyan – mérhető – tevékenység a sporton kívül, amelyben Magyarország a világ élmezőnyébe tartozik?
Japán belehúzott
A papírformának megfelelően az Egyesült Államok és Kína futott versenyt az éremtáblázat első helyéért, végül az Egyesült Államok egyetlen arannyal többet gyűjtve győzött. Japán harmadik helye meglepetés is meg nem is. A házigazda hagyományosan mindig jól szerepel az olimpiákon. Íme, néhány példa. A Koreai Köztársaság 1976-ban szerezte az első aranyérmét, amit Los Angelesben megtoldott hattal, az 1988-as szöuli játékokon viszont 12 arannyal negyedik lett a Szovjetunió, az NDK és az Egyesült Államok mögött. Spanyolország sporthatalommá válása még látványosabban ment végbe 1992-ben. Addig csupán öt arannyal büszkélkedhetett – egy-egyet szerzett 1900-ban, 1928-ban, majd hosszú szünet után 1980-ban, 1984-ben és 1988-ban –, Barcelonában viszont mindjárt 13 arannyal repült az éremtáblázat hatodik helyére. Kína már 2004-ben is szorongatta az Egyesült Államokat, 2008-ban aztán meg is előzte. S látványos a britek feltámadása is. 1996-ban megkongatták a vészharangot, amikor Steve Redgrave és Matthew Pinsent révén egyetlen arany jutott nekik (evezés, kormányos nélküli kettes). Törvényt hoztak – a „brit tao” –, hogy a lottóbevételek bizonyos hányadát sportra fordítják. Ennek hatása már a sydney-i játékokon is lemérhető volt (11 arany), de a 2012-es londoni játékokra érett be igazán a munka, amikor Nagy-Britannia 29 aranyéremmel – az Egyesült Államok és Kína mögött, megelőzve Oroszországot – harmadik lett az éremtáblázaton. A britek azóta is tartják magukat, Rióban 27, Tokióban pedig 22 aranyat szereztek, utóbbi teljesítmény azonban „csak” a negyedik helyre volt elég Japán mögött. Japán házigazdához illően valamennyi sportágban indított résztvevőt, még azokban is, amelyekben nem számíthatott sikerre. Az ország nem csupán cselgáncsban (kilenc arany), hanem birkózásban is – különösen a női szakágban – nagyhatalom (öt arany). Helyi tapasztalataim szerint a dzsúdósok mellett azonban a döntőben az amerikaik fölött győzedelmeskedő baseballosok állnak a népszerűségi lista élén.