Ami negyven esztendeje nem jött össze, most igen: Sallaiék örülhettek annak, hogy a család egyik tagja szerepelt abban a magyar válogatottban, amely pontot szerzett a Wembley-ben.
Kronológiai sorrendben haladva: a Sallai Sándort is a soraiban tudó magyar csapat 1981. november 18-án volt hivatalos Londonba, méghozzá ugyanúgy világbajnoki selejtezőre, mint 2021. október 12-én együttese. Egy jelentős különbség ugyanakkor akadt: a Mészöly Kálmán vezette nemzeti csapat már biztos továbbjutóként várhatta az angolok elleni összecsapást, így az 1–0-s vereség tulajdonképpen nem osztott, nem szorzott. Sőt a magyar válogatott csoportelsőként vívta ki az az 1982-es spanyolországi vébén való részvételt – még úgy is, hogy Angliától oda-vissza kikapott.
Szóval azt a csapatot (csupán a miheztartás végett: Mészáros – Martos, Bálint, Garaba, Tóth J. – Müller, Csapó, Törőcsik, Sallai S. – Fazekas, Kiss L.) erősítette nagybátyja, Sallai Sándor. Az 55-szörös válogatott klasszisról még Mészöly Kálmán is elismerően beszélt a Wembley-ben elszenvedett vereség után.
– A csúszós, mély talajról, a szokatlan labdáról az angolok elleni játék után sokat szoktak beszélni a futballisták, de most intézzük el azzal, hogy mindez nem nekünk kedvezett – olvashatták a másnapi Népsportban az akkori szövetségi kapitány értékelését. – Abban azonban, gondolom, a mentségkeresésnek nyoma sincs, hogy nagyon hiányzott a pályáról A legjobb magyar játékos, csapatunk karmestere, aki mindig kettős őrizetet kap nemzetközi mérkőzéseken. Most szabadon mozoghattak, rohanhattak előre az angol középpályások, mert néhány perc után eldőlt: nem tudjuk megfelelően helyettesíteni a sérült csapatkapitányt. Mindezeken túl le kell szögezni, és gondolom, mindannyiunk számára ez a legfontosabb tapasztalat: az utolsó mérkőzésre nem sikerült úgy „hozni” a gárdát, ahogy a számunkra döntő összecsapásokra. Sajnos Csapó és Müller nem tudta szokott játékát nyújtani. Féltek a versenyfutástól, behúzódtak a hátvédek elé, és ilyen mélyről, ennyire kemény védők ellen nem lehet építeni, indítani. A közvetlen védelem megfelelt, Bálint előtt Garaba és Sallai a kezdeti bizonytalankodás után elég megbízhatóan fogott embert, de a két hátvéd a taktikai feladatnak csak az egyik részét valósította meg. Védték a kaput, de akkor sem merészkedtek előre a középpályára, amikor a rohamozó ellenfél helyzete ezt szinte felkínálta. Mindez körülbelül azt jelenti, hogy hat ember maradt adós, mondjuk, a svájciak elleni teljesítményével. És ekkora előnyt a brazilok sem adhatnának Londonban az angoloknak.
Az akkor 21 éves, még a Debreceni MVSC kötelékébe tartózó Sallai Sándor teljesítményét így értékelte a helyszínről tudósító Borbély Pál és Németh Gyula: – Valójában nem tölthetett be középpályás szerepet, mert minden erejével Keegan semlegesítésére törekedett. Az első párharcok az aranylabdás csatár sikereit hozták, aztán a debreceni játékos fokozatosan levetkőzte lámpalázát és bebizonyította, hogy testőrként a klasszisok életét is megkeseríti.
Negyven év elteltével újra egy Sallai lépett a Wembley szent gyepére, és ha már megadatott neki ez az élmény, góllal tette emlékezetessé 30. válogatottságát.
– Nagyon jó érzés volt gólt szerezni, de nekem ennél is fontosabb az, amit csapatként nyújtottunk – fogalmazott szerényen a 24 éves támadó. – Az elmúlt időszak eredményei arról árulkodtak, hogy gödörbe kerültünk, úgy érzem, az angolok elleni meccsel megkezdtük a visszakapaszkodást. Nem vitás, játékban még sokat kell javulnunk, de ha a folytatásban is az az alázat és szervezettség jellemez minket, mint a Wembley-ben, akkor újra rátalálhatunk a helyes útra.
Ami Sallai Roland címeres mezben elért ötödik gólját illeti, írhatnánk, hogy 11 méterről, senkitől sem zavartatva talált Jordan Pickford kapujába. Na jó, ez így túlzás: mintegy 68 ezer angol drukker fütyült „izomból”, de ez sem zökkentette ki, magabiztosan váltotta gólra a Loic Negóval szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt.
– Éreztem magamban annyi önbizalmat, hogy elvállaljam a tizenegyest – mondta az M4 Sportnak Sallai Roland, aki nem feledkezett meg arról sem, hogy március 28-án elhibázott egy büntetőt San Marino ellen. – Legutóbb kihagytam a tizenegyest, most mindenképpen szerettem volna javítani, örülök, hogy sikerült. Azt gondolom, az a fegyelmezettség és alázat, ami az utóbbi egy-két meccsen hiányzott, ezúttal megvolt bennünk. Apait-anyait beleadtunk, szívünket, lelkünket kitettük a pályára, de még mindig nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Örültünk, hogy egy pontot elhoztunk Londonból, de ezzel azt a találkozót le is zárhatjuk, innentől fogva nincs más dolgunk, mint a selejtezősorozatot lezáró két novemberi meccsre fókuszálni. A San Marino és a Lengyelország elleni mérkőzés valamelyest már a jövőről szól majd. Ha azt az arcunkat mutatjuk, amelyiket a Wembley-ben, és mellette a szövetségi kapitány utasításait is maradéktalanul betartjuk, szép eredményeket érhetünk el.
