Kajakosokkal jutott a csúcsra, de Kolonics György volt a kedvence

Angyal Zoltán, a korábbi sikerkapitány élvezi a nyugdíjaséveket. Összejár a korábbi tanítványaival és – noha nem ért mindennel egyet – nem aggódik a magyar kajak-kenu jövőjéért.

Angyal Zoltán 20211007 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Önt elsősorban az említett korosztály edzőjeként, majd szövetségi kapitányként ismerik, kevésbé köztudott, hogy előtte természetesen kajakozott is. Hogyan választotta ez a sportágat?
– A szokásos módon. Két osztálytársam kajakozott, ők csaltak le a Margitszigetre. Napra pontosan emlékszem, 1965. október 30-án mentem le először, hűvös volt az idő, mégis vízre szálltunk. Az ismertebb klasszisok közül ott kezdte a pályafutását Wichmann Tamás és Bakó Zoltán is. Utóbbival később a Honvédban is együtt sportoltunk.

– 1973-ban a 4x500 méteres váltó tagjaként világbajnoki ezüstérmet szerzett, olimpiára viszont nem jutott ki. Mi hiányzott ahhoz?
– Nagyon egyszerű a válasz, voltak jobbak. Csapó Géza, Szabó István, Bakó Zoltán, Rátkai János, Deme József, csak hogy a legismertebbeket említsem. Huszonhét évesen abba is hagytam a versenyzést, s edzőnek álltam.

– Ott viszont egyből kincsre lelt, hiszen az első csoportjában máris ott volt két olimpiai bajnok Csipes Ferenc és Hódosi Sándor. Már gyerekként kitűntek a többiek közül?
– Akkor még nem lehetett megmondani, kiből lesz bajnok. A csibészség mindenesetre megvolt bennük, ami nélkülözhetetlen a kajakozáshoz. Különösen annak, aki a Dunán nevelkedik. Akkor még nem volt internet, pontos időjárás-előrejelzés, többször előfordult, hogy szép napos időben indultunk el felfelé, aztán elkapott minket a vihar. S bizony olyankor nem csupa móka, kacagás volt az élet. A gyerekek bizony be-beborultak, vitte őket, a kajakokat a víz, észnél kellett lenni, hogyan is figyeljen oda mindenkire az ember.

– S mikor érezte, hogy ezekkel a fiúkkal nagy dolgokat vihet véghez?
– 1985 volt a fordulópont, amikor Feri ezer egyesben megnyerte a világbajnokságot. Azután csatlakozott hozzánk Gyulay és Ábrahám. A többi, kevésbé ismert kajakossal együtt hihetetlenül erős csapatunk volt, falkában edzettünk, tényleg farkastörvények uralkodtak, minden edzés szinte vérre ment, szerintem ennek köszönhetően értük el a kiváló eredményeket.

– A magyar négyes 1987-ben még Csipes, Fidel, Gyulay, Kovács összetételben nyert világbajnokságot, egy évvel később Fidelt és Kovácsot Hódosi és Ábrahám váltotta, s így nyert olimpiát Szöulban az egység. Nehéz döntés volt meghozni a cserét?
– Igen, Fidel és Kovács máig neheztel rám emiatt. Azzal vádoltak, hogy a Honvéd érdekeit tartom szem előtt. Nem így volt, az eredmények alapján döntöttem így, 1988-ban Fidel és Kovács gyengén szerepelt a válogatókon, Hódosi és Ábrahám viszont Csipessel és Gyulayval együtt mindig az első négyben végzett. Az én véleményem persze nem volt elég ehhez, az akkori szövetségi kapitányt, Parti Jánost is meg kellett győzni erről. Ő nehezen bár, de belement. Kemény év volt, hiszen akkor álltunk át az úgynevezett winglapátra. Erről sem volt egyszerű meggyőzni a fiúkat, hiszen Csipes és Fidel, valamint a négyes is még falapáttal győzött az 1987-es világbajnokságon. Egész télen vízen voltunk az újpesti öbölben, át kellett alakítani az edzésmunkát, mert az új lapát nagyobb igénybevételt jelentett, többet kellett súlyzózni, de két aranyat is nyertünk, Gyuzsó egyesben és a négyes, összességében jól zártuk a szöuli olimpiát.

– Leszámítva Csipes kudarcát ezer egyesben. Ön tudja, hogy mi történt vele?
– Ma sem. Nyolcszáz méternél még vezetett, éreztem ugyan, hogy erős az iram, de bíztam benne, legrosszabb esetben arra lehetett gondolni, hogy az amerikai Greg Barton lehajrázza. Ehhez képest Feri lényegében feladta a versenyt. Utána a többiek is begyulladtak: mi lesz így a négyessel? Szerencsére Feri összekapta magát.

– A szöuli sikereket később már nem tudták megismételni azzal a csoporttal. Miért nem?
– Hódosi Sanyi idővel eltávolodott a sportágtól, Csipes Feri pedig Szöul után már nem edzett olyan állhatatosan, mint addig. A saját felelősségemről sem akarok megfeledkezni, 1992-ben elvállaltam Dónusz Éva, Czigány Kinga, Mészáros Erika és Mednyánszky Erika felkészítését is, ami sok volt. Szétszakadtam, nem bírtam, nem jutott elég időm mindenkire, Gyulay és Ábrahám 1995-ben el is igazolt a Honvédból.

– Gyulay Zsolt 1996-ban aztán az ellenfele lett a szövetségi kapitányi pályázatnál.
– S én is szinte biztos voltam benne, hogy ő nyer.

– Tizenkét éven át, három olimpiai ciklusban volt szövetségi kapitány, ezalatt a magyarok kilenc aranyérmet nyertek. Mire a legbüszkébb?
– Remek edzőkkel, egyben nehéz emberekkel dolgoztam együtt, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Ludasi Róbert és Sári Nándor körül rendre izzott a levegő. Azt gondolom, nekem is volt érdemem abban, hogy a konfliktusokat sikerült elsimítani.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Nem köszönt le túl korán?
– Nem, a pekingi olimpia, az odáig vezető út nagyon megviselt. Évek óta a miénk volt a világ legerősebb női csapata, de pont az olimpia évében széthullott Fábiánné csoportja. Ő nem akarta megengedni Kovács Katinak, hogy együtt induljon párosban Janics Natasával. Kati viszont kitartott Natasa mellett, s úgy éreztem, kötelességem támogatni ebben. Ha nincs ez a torzsalkodás, még jobban szerepelhettünk volna Pekingben, de legalább a Kovács, Janics páros megvédte a címét.

– Az ön kapitánysága idején a kajak-kenu népszerűsége nemcsak itthon, világszerte emelkedett, az utóbbi években azonban ez a tendencia mintha megfordult volna. Van ennek köze az olimpiai program folyamatos változásához?
– Nehéz kérdés, ezt a témát mi is rendszeresen kivesézzük a fiúkkal a Honvédban. Kétségtelen, hogy a sportág gerincét a férfi kajak szakág adja. Innen nézve igazságtalan, hogy férfi kajakban az olimpiai számok ötről Párizsban már háromra csökkennek. Nehéz kérdés, nem mernék egyértelműen állást foglalni, hogy a női kenu beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. Egyvalami azonban biztos. Változik a világ, új társadalmi követelmények ébrednek, amelyekre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak választ kell adnia, s ezek hatása alól a kajak-kenu sem vonhatja ki magát. Ezzel együtt sem aggódom a magyar kajak-kenu jövőjéért.

– Olimpiai bajnokok egész garmadájával dolgozott együtt. Ha egyetlen embert kellene megnevezni, kit említene a kedvenceként?
– Kolonics Gyurit. A már-már naivitást súroló őszintesége, szerénysége engem is megragadott. Nagyon nagy veszteség az ő korai halála. Ezért is vállaltam örömmel hosszú éveken át az ő nevét viselő alapítványban a kuratórium elnökségi tisztjét.