A hét végén egy magyar játékosnak is szurkolhatunk az El Clásicón

Nyáron el kellett hagynia Barcelona kosárlabdacsapatát, de nem sokkal később aláírt a Real Madridhoz Hanga Ádám, aki jól érzi magát a spanyol fővárosban, együttese pedig sikert sikerre halmoz. A magyar válogatott klasszisa a közelgő El Clásicóról és karrierje további céljairól is beszélt a Nemzeti Sportnak.

Magyar Nemzet
Forrás: Nso.hu2022. 01. 20. 9:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ha nyernénk, valóban lenne egy érezhető szakadék a két csapat között, de még akkor sem kellene aggódnunk, ha esetleg kikapnánk. Az persze fontos, hogy pályaelőnyünk legyen a rájátszásban. Tavaly más volt a helyzet, hiszen a járvány miatt le volt rövidítve a rájátszás, így a döntőben csak két meccset kellett megnyerni a végső győzelemhez. Egyelőre úgy néz ki, idén marad a korábban megszokott rendszer, vagyis három meccset kell majd behúzni a bajnoki címhez, így már többet számíthat a pályaelőny.

A teljes interú ITT olvasható el.

Borítókép: Hanga Ádám remekül érzi magát a Real Madridban (Forrás: Facebook/Hanga Ádám)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.