Novak Djokovics indulásának engedélyezése tehát nem az Australian Open résztvevőire, szurkolóira, úgy általában az ausztrál emberekre, hanem az ausztrál oltási programra van veszéllyel. Ami természetesen – miként szerte a világon – szoros összefüggésben van a politikai gondolkodással. S a közhangulat egyre inkább Novak Djokovics ellen fordult Ausztráliában, ahol tavasszal szövetségi választásokat tartanak.
Innen nézve Novak Djokovics legalább annyira áldozat, mint szabályszegő. Ő maga azonban nem vágyik szabadságharcos szerepre, beletörődik a döntésbe.
– Rendkívül csalódott vagyok. Tiszteletben tartom a határozatot, és együttműködöm az illetékes hatóságokkal az országból való távozással kapcsolatban. Kényelmetlenül érzem magam amiatt, hogy az elmúlt hetekben a személyem került a középpontba. Bízom abban, hogy mostantól mindannyian arra a játékra koncentrálhatunk majd, amit annyira szeretek. Most időt kell szakítsak a pihenésre és a gyógyulásra. Szeretném megköszönni a családomnak, a barátaimnak, minden szurkolómnak, valamint szerb honfitársaimnak, hogy folyamatosan támogattak – így kommentálta a kiutasítását.
Szerbia elnöke, Alekszandar Vucsics sokkal keményebb szavakkal beszélt Djokovics kitoloncolásáról. Szerinte Djokovics nem is utazott volna Ausztráliába vagy eleve beoltatta volna magát, ha az ottani kormány egyértelműen kimondta volna, hogy az oltatlanoknak nincs joguk belépni az országba. Mivel ezt nem tették meg, meghagyták az orvosi külön engedély lehetőségét, Djokovics ezzel összhangban érkezett meg Ausztráliába.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!