A női egyéni versenyben harminc induló van, akiket hat ötös csoportban sorsoltak, a keddi rövid programban ennyien indulhatnak, de csütörtökön már csak a legjobb huszonöt mutathatja be a kűrjét. Kamila Valijeva a 26. jégre lépő lesz, és a programjában ott van a tripla axel is, amit a nőknél csak kevesen tudnak. Valijeván kívül egyik honfitársnője, Alekszandra Truszova, a japán Kavabe Mane és Higucsi Vakaba, az amerikai Liu Alysa, a koreai Ju Jung és az ukrán Anasztazija Sabatova merte betenni a programjába. (A rövid programban négyfordulatos ugrást nem lehet bemutatni, csak a kűrben.) Valijeva a csapatversenyben kiemelkedett a mezőnyből, ott a rövid programban 90,18 pontot kapott, a második legjobb Hiugucsi 74,73-at. Itt egy nemzetből csak egy versenyző indulhatott, de Valijeva januárban a tallinni Eb-n Truszovát és másik honfitársát, Anna Scserbakovát is nagyon megverte, pedig utóbbi a regnáló világbajnok. (A vb-n Valijeva nem volt ott.)
Kamila Valijeva sokat tett azért, hogy Pekingben az oroszok nyerjék meg a csapatversenyt – a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is –, de ennek a hivatalos eredményhirdetésére, aminek éppen egy hete kellett volna megtörténnie, azóta sem került sor.
Valijeváról ugyanis nem sokkal a ceremónia előtt kiderült ki, hogy a december végén, a szentpétervári orosz bajnokságon adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredményt hozott. A szervezetében a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását, így teljesítményfokozó.
A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján az első hírek szerint a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy a nagyapjának felírt készítményt vette be tévedésből, de ez az információ később arra módosult, hogy ugyanabból a pohárból ittak vizet... Ezért is csak minimális a „szennyeződés”.
Mindenki eldöntheti magában, hogy ez életszerű-e.
Az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) mindenesetre az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette. Ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta az oroszok határozatát.