A soproniaktól ketten is bekerültek a FIBA-nál az Euroliga legértékesebb játékosa címének a jelöltjei közé. Az egyikük Gabby Williams, akinek a teljesítménye a csapat hullámzásának egyik legjobb példája: az amerikai–francia kosaras hol remekelt, hol gyengén játszott. Gáspár Dávid ennek az okát abban látja, hogy a játékos a nyáron a francia válogatottal megjárta az Európa-bajnokságot, az olimpiát, majd pihenés nélkül kapcsolódott be a munkába Sopronban, ráadásul a térde is csak óvatosan terhelhető. Ugyanakkor Williams komplex kosárlabdázó, tudatosítania kell magában, hogy ha például nem mennek a távoli dobások, akkor nem kell elveszítenie az önbizalmát, betöréses dobásokkal is képes segíteni a csapaton.

Még egy játékost muszáj megemlíteni: Határ Bernadett az idén befutott kosaras lett, és Williamsszel együtt megérdemelten szerepel az Euroliga legértékesebb játékosa címének a jelöltjei között.
– Olyan szerepkörbe került, amelyben nagyobb a felelőssége, és a bizalom megnyugtatta – mondja a vezetőedző a 208 centi magas centerről. – Az ő teljesítménye is tud hullámozni, fel kell dolgoznia, hogy az ellenfelek készülnek a semlegesítésére, de tény, óriást fejlődött, a WNBA-ben töltött hónapok alatt is rengeteget tanult. Sajnos neki a bokája különösen érzékeny, nagyon kell figyelnünk rá a terhelésénél.
A Sopron Basket szombaton bepótolja az alapszakasz egyetlen még le nem játszott meccsét, és ez éppen a Szekszárd elleni rangadó lesz. A címvédőnek hazai pályán egy tizenöt pontos vereség is beleférne az első hely megőrzéséhez, ám természetesen nem ez a cél.

– Egyetlen ellenféllel szemben sem gondolunk arra, hogy biztosan legyőzzük, mindenkit komolyan veszünk – hangsúlyozza Gáspár Dávid. – Itthon két vereséget szenvedtünk, ami jelzi, hogy nem vagyunk verhetetlenek, ha nem összpontosítunk és játszunk magunkhoz illően, akkor érhetnek minket is kellemetlen meglepetések. Abból a két kudarcból láttuk, miben kell fejlődnünk, és remélem, ezeket a hibákat már nem követjük el. Emellett persze el kell ismernünk, hogy a Győr és a Magyar Kupa döntőjében a Diósgyőr azon a két mérkőzésen kíméletlenül megbüntette ezeket a hibákat, amiért megérdemelték az elismerést. Mindez azt jelenti, hogy kemény menetet várok a rájátszástól, nem lesz egyszerű megvédeni a címünket. Illetve előtte még le kell játszanunk a Szekszárd elleni rangadót is, és egyáltalán nem vesszük biztosra, hogy már a miénk az alapszakasz első helye.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!