Csalódottak Lipcsében az Európa-liga elődöntő elvesztése után. A Bundesligában is botladozó, a Bajnokok Ligája-induló negyedik helyről a múlt héten lecsúszott RB Leipzig ugyanis 3-1-re kikapott idegenben a Glasgow Rangers ellen, így 3-2-es összesítéssel alulmaradt a skót csapattal szemben.
Vajon Orbánéknak szól a lipcsei önkritika?
A két magyart kilencven percre, a harmadikat fél órára bevető RB Leipzig labdarúgócsapata tegnap 3-1-re kikapott a Glasgow Rangerstől az Európa-liga elődöntőjében. Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik dán csapattársa, Youssuf Poulsen szerint jobb védekezéssel mindhárom kapott gól, így a kiesés is elkerülhető lett volna.

Youssuf Poulsen, a németek dán csatára szerint jobb védekezéssel valamennyi skót gól megakadályozható lett volna. A tavalyi Eb-n is látott támadó kritikája ha nem is egyértelműen, de Gulácsit és Orbánt is kritizálta. Végig hittünk magunkban, még a félidőben is, bár 2-0-s hátrányban voltunk, és ez nem a mi esténk volt. Jobb védekezéssel mindhárom gólt el lehetett volna kerülni – nyilatkozta az UEFA hivatalos weblapján Poulsen.
A lipcseiek honlapja Domenico Tedesco vezetőedzőt idézi, aki szintén nem volt kibékülve csapata védekezésével.
– Túl könnyen ajándékoztunk gólokat az ellenfélnek. Mostanában ez jellemző ránk. Az első gól a semmiből jött, és a harmadik is elkerülhető lett volna. A gólunk után jól játszottunk és megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy 2-2-re végződjön a meccs.
Megmondom őszintén, a szurkolói légkör is megtette a hatását – ez volt a legjobb légkör, amit valaha tapasztaltam futballpályán. De ez csak az első tíz perc jogos magyarázata. Volt elég helyzetünk, Laimer vagy Dani Olmo fölé szállt bal lábas lövésére gondolok elsősorban.
Nehezen kezeljük ezeket a helyzeteket, amikor fizikálisan erős csapatok ellen kell játszanunk. Ezt láttuk nem is olyan rég az Union Berlin elleni találkozón. Jó munkát végeztünk az Atalanta ellen, különösen a visszavágón. De ma az ellenfél került ki győztesen a párbajból – mondta a lipcsei vezetőedző.
Borítókép: Orbán vezényelte a lipcsei védelmet Glasgowban (Fotó: AFP)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Meglepő fejlemény: megvan az MLSZ válasza az ETO–DVSC-balhéra
Mindkét vezetőedző, Borbély Balázs és Sergio Navarro is piros lapot kapott a rangadó hosszabbításában.

Szoboszlai Dominik nyíltan megtagadta az edzői utasítást, ez csak most derült ki + videó
Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

A 27 évesen elhunyt atlétára, Soltész Grétára az edzője emlékezik megrázóan
Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Meglepő fejlemény: megvan az MLSZ válasza az ETO–DVSC-balhéra
Mindkét vezetőedző, Borbély Balázs és Sergio Navarro is piros lapot kapott a rangadó hosszabbításában.

Szoboszlai Dominik nyíltan megtagadta az edzői utasítást, ez csak most derült ki + videó
Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

A 27 évesen elhunyt atlétára, Soltész Grétára az edzője emlékezik megrázóan
Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

Bondár Anna a békét támogatja – kiállnak a háborús propagandába belekevert teniszező mellett
A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!