Az asztalokon pogácsa, víz, a tálalón kancsóban letűnt gyerekkor ízeit idéző zamatos bodzaszörp, ugyancsak házi készítésű, a legkényesebb igényt is kielégítő mákos kalács és sok kicsi talpas pohár.
– Azokra majd csak a mérkőzés után lesz szükség – igazít el hamiskás mosoly kíséretében Kerekes Attila polgármester felesége.
Sorra érkeznek a vendégek, gyakran rég nem látott kedves ismerősök. Lágy duruzsolás hangja tölti be a termet, árad a jó kedély, nyoma sincs a hivatalos eseményeket gyakran béklyózó feszélyezettségnek. Szombat dél van, kellemesen süt a nap, de nincs forróság, futballmeccsre gyülekezünk. Miért is ne lenne jó a hangulatunk?
Nos, azért, mert Olaszliszkán vagyunk. A rossz hírű településen, ahol tizenhat esztendeje meglincselték Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, miközben autójával áthaladt a településen.
Bátorságról és kivételes jó szándékról tett tanúbizonyságot Csillag Péter újságíró, a Nemzeti Sport főmunkatársa és Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, a Hátsó füves futballmentő túra két fő szervezője, amikor felvállalta, hogy a kilenc állomás egyikeként a durván ezerhatszáz lelkes Olaszliszkának is segítő kezet nyújt.
– Ha beütik a Google-ba a község nevét, az első nyolc-tíz találat a lincseléssel kapcsolatos. Újra és újra ez kerül elő az Olaszliszkáról szóló hírekben. Sokan akkor is inkább elkerülik a községet, ha errefelé van dolguk. Nagyon nehéz levakarni ezt a bélyeget – mondja utóbbi, majd sóhajt egyet és hozzáteszi: – Pedig…
Igen, pedig… Olaszliszkának van mire büszkének lennie.
Márpedig itt született Kossuth Lajos...
A községházában a rövid köszöntőbeszédek után megnézhetjük Kántor István érdekes, pergő kis filmjét a település történetéről, amelynek középpontjában a tizennegyedik században emelt őrtorony – egyben katolikus templom – és Kossuth Lajos áll. Kiderül, a liszkaiak szerint a történetírók rosszul tudják, a reformkor és a szabadságharc vezető politikusa, az egykori miniszterelnök nem Monokon, hanem igenis az egykor mezővárosi rangot viselt Olaszliszkán született, csak hát a tűz martalékává vált anyakönyvi papírok miatt képtelenség igazságot tenni... S azt is, hogy Mikszáth Kálmán Különös házasságának főhőse, Buttler János hazafelé tartva Olaszliszkán vendégeskedett egy napot, csak éppen a regényben a település még régies nevén, Olaszröszkeként szerepel.
Emberi léptékkel – Az országjáró sorozat összegzéseként 2020-ban megszületett a Hátsó füves című könyv, ami képekkel gazdagon illusztrálva igyekszik bemutatni a falusi labdarúgást. Kiállítás is készült belőle Sátoraljaújhelyen, a Kazinczy-múzeumban, ennek apropóján ismerkedtem meg Ringer Istvánnal, aki ugyancsak lelkes futballrajongó – meséli a futballmentő túra eszmei hátteréről Csillag Péter. – Az elmúlt években aztán Harmadik félidő bisztró név alatt futballestsorozaton vettem részt, amelynek részeként számos ismert egyéniséggel beszélgethettem. A falusi csapatok sorvadása, megszűnése sajnos országos jelenség, Borsod-Abaúj-Zemplénben, azon belül is Zemplénben az elmúlt években aggasztó méretet öltött ez a szomorú tendencia. Ringer Istvánnal, valamint Orosz Zsolttal közösen, aki a helyi futballtörténeti kiállításokat szervezi, így született meg a Zempléni Főnix gondolata.  Csillag Péter jóérzéssel teszi hozzá, úgy érzi, az eseménysorozat elérte a célját, minden egyes helyszínen – korábban Hercegkút, Bodrogolaszi, Tolcsva, Makkoshotyka, Hollóháza, Füzér, Mikóháza – sikerült közösségi élményt adni az embereknek, és van remény a futballélet újraindítására. S hogy lesz-e a jövőbe zalai, nógrádi vagy éppen békési főnix? – Hívtak az ország más pontjairól is, de a mi kapacitásaink is végesek, nem szeretnénk továbbá az aránytévesztés hibájába esni, megőriznénk a sorozat emberi léptékét. Tervezzük, hogy folytatjuk az országjárást, de még az idei túra sem ért véget. Július harmincadikán Sátoraljaújhelyen országos öregfiúk csapat, a Zempléni főnix, a mostani helyszínekből szerveződött all star csapat, a sátoraljaújhelyi börtönőrök gárdája, valamint a szatmári cigány válogatott részvételével szervezünk tornát, reményeink szerint az eddigiekhez hasonlóan jó hangulatú kulturális kiegészítő programokkal – tekint előre Csillag Péter. |
A filmvetítés után fel is mászunk a toronyba, ahonnan pazar kilátás nyílik a környékre, majd betekintünk a Kossuth-emlékházba, valamint a szomszédos képtárba, ahol a külföldön és elismert Ézsiás István festő és szobrászművész, a geometrikus absztrakció mestere fogad minket. Aki – amellett, hogy szintén hittel vallja a Kossuth-legendát – az Olaszliszkán született egyik mestere, Csiky Tibor iránti tisztelet jeleként létesített itt kicsi múzeumot.
Beszélgetünk, nézelődünk, átadjuk magunkat az alattunk egyenletesen hömpölygő Bodrog megnyugtató ritmusának. A futballmentő túra minden helyszínen egyben helytörténeti és kulturális programsorozat, és valóban így igaz, Olaszliszkának nincs oka a szégyenkezésre.
– Késésben vagyunk, irány a futballpálya! – Kerekes Attila polgármester figyelmeztet minket az idő múlására.
Így hát autókba kászálódunk, s indulunk a pályára. Nem iktatjuk útba Szögi Lajos emlékművét, a szörnyű gyilkosság helyszínét. Olaszliszka szeretné azt hinni, hogy eleget vezekelt, már nincs oka a szégyenkezésre.
Maga a pálya is eleget szenvedett az elmúlt években. Az öltöző mellett felállított tablókból megtudjuk, immár két éve, hogy nem játszottak itt hivatalos mérkőzést, de más milyet se nagyon. A fű kiégve, kerülendő a sérülésveszélyt a gödröket homokkal igyekeztek feltölteni, itt bizony nem érvényesül a technikás, sok passzra épülő játékstílus.
Pisont István hiteles nagykövet
Pisont István azonban nem jön zavarva. Sohasem szégyellte, sőt büszke arra, hogy annak idején ő is hátrányos helyzetű településről, a Békés megyei Gádorosról indulva lett válogatott játékos. Az elkötelezettségét mi sem bizonyítja, mint hogy minden helyszínen ő a vendégcsapat, a szimbolikus nevet viselő Zempléni Főnix csapatkapitánya, sőt annál is több, a túra nagykövete. Kerekes Attila, majd a fővédnök Egervári Sándor telefonon rögzített köszöntője után a korábbi kispesti kedvenc emelkedik szólásra.
– Nehéz időket élünk, itt, Olaszliszkán különösen, a sport mégis felemeli a lelkünket. Közösséget teremt és fegyelemre szoktat. Azt kívánom a község lakóinak, hogy fedezzék fel ismét a labdarúgásban rejlő örömöt, lehetőséget – hangsúlyozza a beszédében, majd négyszemközt arról is szól, miért állt a sorozat mellé.
– Csillag Péter néhány éve, a Hátsó füves talán első évadában a szülőfalumat, Gádorost is felkereste. Innen kapcsolat – vágott bele. – Örömmel mondtam igent a felkérésre, amikor felvázolta, milyen túra szervezésébe fogott bele. Én ugyan Békés megyei vagyok, de itt, Zemplénben, a Hegyalján a falvakban ugyanazokkal a kihívásokkal szembesülnek az emberek. S persze a futballt mindenhol szeretik. Ezért is sajnálatos, hogy a labdarúgás ezeken a településeken lényegében megszűnt. Ha nagy szavakat akarok használni, akkor mi most életre keltünk egy régi világot.
– Magam is hosszú évek óta győzködöm a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetőit, hogy az ilyen kis településeken ne kössék a felnőtt csapatok nevezését utánpótláscsapat indításához, mert ez a rendelkezés ellentétes hatást vált ki. Annak idején én is már tizennégy évesen az ifik között szerepeltem és egész fiatalon a felnőttek között is bemutatkoztam Gádoroson.
A korábbi harmincegyszeres válogatott arról is mesél, milyen élményekben volt része a túra során, amelynek során szakemberként is hasznos tapasztalatokat szerzett, olykor istenáldotta tehetségekre bukkant.
– Remélem, nem tűnök szerénytelennek, példaképként tekintenek rám a roma közösségek. Makkoshotykán az egyik legény, akit Csokinak hívnak, győzködött, hogy látogassak el hozzájuk. Elképesztő szeretettel fogadtak. Tolcsván három nagyon ügyes fiúra figyeltem fel, korábban egy fehérgyarmati fiúcskát pedig beajánlottam a Honvédhoz. Ha községekként csak három gyereket lehet megmenteni a futballnak, akkor már megéri a küldetés.
Végszónak is beillik, de bízzunk benne, ez csak a kezdet. A sípszó.
Amelynek hangjára mintegy varázsütésként benépesül a pálya, nem csupán a játéktér természetesen. Jönnek a népek a Dankó utcából, a cigánysorról is, hogy tanúi legyenek a község nagy eseményének. A helyi csapatban többségében az egykori kedvencek, ma már öregfiúk lépnek pályára, de az idők szavának engedve, a közönség egy részének kedveskedve a közelmúlt fiatalabb roma játékosai is felsorakoznak.
Kispadról a katedrára Sisa Tibor Olaszliszkán tért vissza a pályára… A sikeres és rokonszenves szakember megfordult egy sor első osztályú csapatnál, komoly sikereket ért el az utánpótlás-válogatottak élén, de immár hét éve nem edzősködik, ritkán lehet róla hallani. A mai napig Ipolytarnócon él, a falusi miliő neki természetes közege.  – Egerben, az Eszterházy Károly Egyetemen tanítok, emellett az UEFA-nak dolgozom observerként, tehát megfigyelőként, illetve instruktorként. Mérkőzések elemzésére és előadásokra kapok tehát felkérést, örömmel végzem ezt a munkát – feleli az érdeklődésünkre. Majd amikor forszírozzuk, a témát – nem hiányzik neki a kispad? –, ennyit árul el: – Hét év telt el azóta, hogy elköszöntem Gyirmótról. Azóta is voltak ajánlataim, de bármilyen feladatot már nem vállalnék el. Megvagyok az edzői munka nélkül, de persze soha nem mondd, hogy soha. Rendben, van egy feladat, ami még ma is lázba hozna. Az U19-es korosztállyal anno Európa-bajnoki bronzérmet szereztünk és kijutottunk az U20-as világbajnokságra. Pályafutásom megkoronázása lenne, ha az U21-es csapattal kijutnánk az olimpiára. |
A Zempléni Főnixben Pisont István mellett ott van Sisa Tibor (sajnos, csak néhány percig, mert hamar meghúzódik és inkább cserét kér), a több NB I-es csapatban megfordult és válogatottságig jutott Farkas Simon – Plotár Gyula sérülés miatt ezúttal csak a partvonalon túlról drukkol –, a hazaiak kapuját pedig egykori helyi játékosként Tokaj polgármestere, Posta György védi. A két fő szervező, Csillag Péter és Ringer István sem csupán vizet iszik és bort prédikál, ők is szerelést húznak, a játékvezetői feladatot pedig a 24.hu futballrajongó főszerkesztője, Pető Péter vállalja magára.
Szépítő gól, becsületbeli ügy
Pisont technikai tudása még ma is lenyűgöző, egy-egy labdaérintésekor rendre felhördül a közönség, Farkas Simon látványos gólja előtt, ahogy mondani szokás, a bírót és a szögletzászlót is kicselezi. Érvényesül a nagyobb tudás, a legnagyobb üdvrivalgás mégis akkor tör ki, amikor a hajrában, 5-0-s állásnál a hazaiak szépítenek, aminek köszönhetően senki sem tér haza keserű szájízzel. A harmadik félidő oldott hangulatát előre lehet borítékolni, a leglelkesebb mag este nyolckor még pincelátogatásra indul, amit azért is érdemes hangsúlyozni, mert hiba lenne megfeledkezni arról, hogy Olaszliszka a Hegyalja egyik jelentős települése. Bárcsak szőlészetéről és borászatáról lenne igazán híres.
És persze üdvös lenne, ha a falu békéjéhez a labdarúgás is hozzájárulna. A magasztos gondolatok és az elcsépelt kampányszövegek helyett fogalmazzunk inkább úgy, aki a futballpályán, ugyanazt a mezt felöltve nem képes beilleszkedni a csapatba, attól ugyanezt a nagybetűs életben hiába is remélnénk. A futball ekképpen becsületbeli ügy. Amire Olaszliszkának hatalmas szüksége van. Hogy engedjen végre a ragasztó a szégyenbélyeg alatt.
Borítókép: Újra szerelést húztak az egykori olaszliszkai kedvencek (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)
