időjárás 26°C Huba 2022. augusztus 19.
logo

Nagy szívvel és remek védekezéssel kiszenvedte a sikert a válogatott

Pajor-Gyulai László
2022.07.01. 20:24 2022.07.02. 17:18
Nagy szívvel és remek védekezéssel kiszenvedte a sikert a válogatott

Sorsdöntő meccset játszott a magyar férfi-kosárlabdaválogatott hazai pályán Portugáliával, a tét a biztos továbbjutás volt a világbajnoki selejtezők harmadik fordulójába. A vártnál nehezebben, óriási izgalmak közepette jött össze a 69-68-as győzelem, amit a csapat a szívének és a jó védekezésének köszönhet, a második félidőben ugyanis nagyon kevés pontot dobott.

Minden jegy elkelt, négyezer néző fogadta és üdvözölte a melegíteni érkező magyar válogatottat. A fővárosi Tüskecsarnok bevált helyszíne a magyar férfiválogatottnak, eddig mindig telt ház előtt játszhatott, és most különösen szüksége volt a szurkolók támogatására, hiszen sorsdöntő világbajnoki selejtezőn fogadta Portugáliát. A képlet roppant egyszerű volt: a győzelem már biztosan jelenthette a továbbjutást a harmadik, utolsó körbe, mert harmadiknál rosszabb már nem lehet a válogatott. A vereség sem ígérkezett végzetesnek, de az a második hely reményének az elvesztésével és az utolsó, hétfői fordulóra sok izgulnivalóval járhatott.

 

 

Ivkovics Sztojan ezt a keretet nevezte erre a találkozóra: Somogyi Ádám, Váradi Benedek, Perl Zoltán, Benke Szilárd, Ferencz Csaba, Vojvoda Dávid, Eilingsfeld János, Filipovity Márkó, Golomán György, Allen Rosco, Keller Ákos, Mikael Hopkins. A legnagyobb sztár, a Real Madrid meghatározó játékosa, Hanga Ádám kisebb sérülés miatt most nem erőltette a játékot, a kispadon ülve a jelenlétével próbálta meg segíteni a társakat. A szövetségi kapitány a Váradi, Vojvoda, Keller, Allen, Benke ötössel kezdett, amely Váradi triplájával szerezte meg a vezetést, amit az ellenfél azonnal ki is egyenlített.

A portugálok a nagy testű Ricardo Monteiro palánk alatti munkájában bíztak, hátul roppant keményen védekeztek, de elsősorban Benke Szilárd pontjainak köszönhetően sikerült elhúzni 10-7-re. Érdekesség, hogy három és fél perc elteltével már csak Vojvoda maradt meg hírmondónak a kezdőcsapatból… A cserék is hozzátettek a játékhoz, de néhány kimaradt ziccer miatt nem sikerült komolyabb előnyt kialakítani. Az ellenfél hárompontos kísérletei rendre célt tévesztettek ekkor, és ez akadályozta meg a felzárkózásukat. Az utolsó két perc jól sikerült magyar szempontból, és a csapat 21-13-mal zárta az első negyedet.

 

Fotó: Mirkó István

Rosszul kezdte viszont a másodikat: több mint két és percig nem sikerült betalálnia, közben viszont a portugálok feljöttek három pontra. Nem váltottak, továbbra is bátran tüzeltek távolról, ha a próbálkozásoknak csak a fele célba ér, ők vezettek volna. Ám ez feltételes mód, ráadásul Hopkins és Benke révén támadásban is ismét elkapta a fonalat a jól védekező magyar együttes, és a 15. perc végén 31-18-ra vezetett. Ivkovics Sztojan továbbra is folyamatosan forgatta a válogatottat, így mindenki elegendőt pihenhetett, ugyanakkor kissé hullámzóan játszott a csapat, nagyon szép perceket ínségesek követtek. Utóbbiak miatt a szorgosan küzdő vendégek feljöttek öt pontra is, végül 40-31-gyel mentek a játékosok az öltözőbe pihenni.

 

Fotó: Mirkó István

A kép nem változott a fordulást követően sem, a portugálok lerázhatatlanul játszottak, tapadtak, mint a pióca. Már a gyűrűbe hullt néhány triplájuk is, magyar részről ezek sem jöttek be, a betörések sem vezettek eredményre, és a negyed felénél négyre olvadt le az előnyünk. Érezték a szurkolók is, hogy holtponton van a csapat, de a felerősödött biztatás sem segített: amikor 26 perc elteltével Ivkovics Sztoján a mérkőzésen először időt kért, 45-44-et mutatott az eredményjelző. Ez azt jelenti, hogy a válogatott ebben a játékrészben hat perc alatt csupán öt pontot szerzett, ami roppant kevés.

Az időkérés sem jött be, egy újabb triplával és két büntetővel Portugália már 45-49-re vezetett! Somogyi Ádám öt pontjával sikerült visszavenni az előnyt, de rajta kívül mindenki, mintha meg lett volna átkozva, úgy célzott. Forró hangulatban indult el az utolsó negyed, és újra csak Somogyi vitte előre támadásban a csapatot, de most csatlakozott hozzá Rosco Allen is. Hét pont lett újra az előny, és az is jól jöhetett, hogy az ellenfél hét perccel a vége előtt már négy személyi hibánál tartott.

 

Fotó: Mirkó István

Óriási csata dúlt a parketten, nem túl színvonalas játékkal. Sajnos olyan játékosok, mint Vojvoda Dávid vagy Perl Zoltán nem hozták a pontokat, és a vezetés megtartásához nagyon kellett a remek védekezés. Büntetők sora maradt ki, a távoli dobásokban sem volt köszönet, és az ellenfél is sokat hibázott, és 46 másodperccel vége előtt feljött egy pontra. Kimaradt magyar támadás után Portugália kihagyott egy ziccert, és hat másodperc volt hátra, amikor Vojvoda értékesített két büntetőt. A vendégek triplája kimaradt, a lepattanóból dobtak ugyan egy duplát, de ezzel nem sokra mentek: 69-68-ra nyert a magyar válogatott, és ezzel továbbjutott a selejtezők harmadik körébe!

Hétfőn, a második kör utolsó fordulójában dől el, hogy hányadikként lép tovább. A franciák ellen idegenben nincsen sok esély, de a lényeget tekintve ez már nem számít.

Világbajnoki selejtező, második kör, 5. forduló, E csoport: Magyarország–Portugália 69-68 (21-13, 19-18, 13-21, 16-16)

 Borítókép: Somogyi Ádám a magyar csapat legjobbja volt Portugália ellen (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.