A Manchester United szurkolói általában a Liverpool elleni derbiket választják ki arra a célra, hogy kifejezésre juttassák, ha valamivel elégedetlenek. Egy éve a tulajdonos Glazer család elleni tiltakozásuk odáig fajult, hogy betörtek az Old Traffordra, emiatt elhalasztották az ősi rivális elleni mérkőzést.
Az amerikai üzletemberek azóta sem adták el a klubot, ezzel pedig az MU drukkereit továbbra is dühíti. Ezúttal az új idény harmadik fordulójában került sor a Liverpool elleni találkozóra, a szurkolók erre – ahogy az lenni szokott – különleges módon készültek. Hetekkel ezelőtt a Twitteren elkezdték arra buzdítani az Old Traffordon bérlettel rendelkező társaikat, hogy bojkottálják ezt a meccset, és hangos buzdítás helyett kongjon az ürességtől az Álmok Színháza. A napokban olyan pletykák is terjedtek a közösségi médiában, hogy a United rajongói megpróbálják majd elállni a Liverpool csapatbuszának az útját a stadionba, megakadályozva a mérkőzés megrendezését.
Ehhez képest „csak” a Grazer család elleni tüntetés vezette fel az összecsapást, amely nem maradt el, és néhány szurkoló reményeivel szemben a lelátókat is megtelítették a nézők.

Így már tehát csak arra volt szükség, hogy a Vörös Ördögök játékosai is összeszedjék magukat, hiszen eddig gyalázatosan teljesítettek az idényben: két forduló után két vereséggel és mínusz ötös gólkülönbséggel a tabella utolsó helyén szerénykedtek. Persze a Liverpool is látott már szebb napokat. Tavaly mindkét egymás elleni bajnokin kiütötte a Unitedet (idegenben 5-0, az Anfielden 4-0), de ezt a szezont sérüléshullámmal kezdte, ami rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére is, és csupán ikszelt a Fulham és a Crystal Palace ellen is.
Hétfő este a házigazda kapta el inkább a fonalat, és az első félidőben egyértelműen a manchesteriek akarata érvényesült. Elanga hatalmas helyzetben a kapufát találta el, Jadon Sancho viszont már pontosabban célzott a 16. percben. Christian Eriksen és Elanga kényszerítőzött egymással, majd utóbbi a büntetőpont környékén várakozó angol szélsőhöz passzolt, aki perdült-fordult, majd kilőtte a jobb alsót. (1-0)