Mikael Hopkins tehát pályára léphetett a Csehország elleni világbajnoki selejtezőn Chomutovban, de nem kezdett, hiszen még az átállással sem küzdött meg, ráadásul kiesett az edzésekből is. Ezen a meccsen is az ellenfél számított esélyesebbnek, a 2017-es Eb-n, tehát az öt évvel ezelőtt ellenünk szereplő tíz játékosból heten most is ott voltak a keretben. Az 57 esztendős Ronen Ginzburg 2013 óta irányítja az együttest, az ő nevét sem most kell megtanulnunk. Az idén nyáron a Barcelonához visszatért Tomas Satoranskyt, a CEZ Nymburktól nemrég a London Lionshoz szerződő kiváló kosarast, Vojtech Hrubant, a három éve a japán élvonalban kosarazó Patrik Audát, a kétévnyi SIG Strasbourg után most a német Brose Bambergre váltó Jaromir Bohacikot, Lukas Palyzát vagy a két megbízható magas embert, Martin Krizt és Martin Peterkát nem kell külön bemutatni. Szintén szerepelt ellenünk még 2014-ben, a 2015-ös Eb selejtezői során Ondrej Balvin. A 217 centis, 29 éves center Audához hasonlóan Japánban játszott tavaly, de előtte pályafutása nagy részét a spanyol élvonalban töltötte.

A magyar csapat csütörtökön meglepetésre nagyon szoros meccset játszott az összes NBA- és Euroliga-sztárját bevető Litvánia ellen, azzal a teljesítménnyel most akár győzelemben is reménykedhetett. Az első negyedben fej fej mellett haladt a két együttes, magyar részről elsősorban a becserélt Hopkins volt eredményes, a palánkok alatt azonban a csehek voltak hatékonyabbak, akiknél hiányzott a legnagyobb név, Tomas Satoransky. A gyenge dobószázalék ellenére sikerült döntetlenre hozni a játékrészt.
Hanga Ádám vezérletével jól kezdődött a második negyed, bár a triplákkal továbbra is hadilábon állt a csapat. Így is sikerült folyamatosan vezetni néhány ponttal, de védekezési hibák miatt az előny nem lett megnyugtató, sőt a 15. percben a házigazda fordított is. Sok volt a hiba mindkét oldalon, majd a visszacserélt Hopkinsnak köszönhetően újra magyar vezetést mutatott az eredményjelző, azaz hol az egyik, hol a másik válogatott vezetett. A magyar csapatnak továbbra sem jöttek be kinti dobások, márpedig ezek nélkül nagyon nehéz meccset nyerni – így is 47-44-es magyar előnnyel érkezett el a mérkőzés a nagyszünethez.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!