Nem olimpiai bajnok. Akadnak olyan korszakos egyéniségek a sportéletben, akikre kissé igazságtalanul ráragadt e bélyeg. A kajak-kenuban ilyen például Wichmann Tamás, Szabó Szilvia és mostani beszélgetőpartnerünk, Benedek Dalma. Az immár negyvenéves, egykori hétszeres világbajnok klasszis három olimpiáról maradt le vitatható módon. Lehetne tehát oka a keserűségre, ám már rég túl van mindenen, noha nem szakadt el a sporttól, a Hír TV riportereként láthatjuk nap mint nap. Újabban egyre jobban gömbölyödő pocakkal, a második gyermekét várja, s ma már a család mindennél fontosabb neki az életben.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
– Célegyenes? – Igen, mondhatjuk. A harmincnegyedik hétben vagyok. Múlt hét pénteken volt egy kis izgalom, adás közben felszaladt a vérnyomásom, értem aggódott az egész szerkesztőség. Kórházba kerültem, kivizsgáltak, szerencsére mindent rendben találtak. Azzal is nyugtattak, hogy már biztonságban van a babám, de azért szeretném, ha kitöltené az idejét odabent.
– Ehhez képest már vasárnap este dolgozott bemondóként. Az orvosok aligha ezt tanácsolták. – Igen, azt mondták, sokat pihenjek. Ám sokan vannak szabadságon, senki sem akarta elvállalni a vasárnap esti műszakot, már jól éreztem magam, így hát jelentkeztem.
– Hiába, a sportolói múlt… – Nagy szavak, én is tudom, de sokat, tartást, neveltetést adott a versenysportban eltöltött huszonöt év.
– Mielőtt erről az időszakról beszélgetnénk, engedjen meg még egy személyes kérdést. Ha az imént célegyenest emlegettünk, akkor, remélem, nem sértem meg, másik szakzsargonnal élve, kevésen múlt, hogy lekéste a rajtot. – Mire gondol? Hogy negyvenévesen vagyok másodszor várandós? Nem titkolódzom a koromról, sohasem tettem, sportoló vagyok, a névjegyemet bárki megismerheti egyetlen kattintással.
– Nem csak erre céloztam. Pályafutása utolsó szakaszában Ruzsicsics-Benedek néven versenyzett szerb színekben, ám az életrajza szerint az első férjétől elvált. – Igen, ez még 2016-ban történt. Amúgy a mai napig jó barátok vagyunk Dusannal.
A válás után megöleltük, megcsókoltuk egymást, együtt elmentünk vacsorázni, s azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Mindketten megtaláltuk a boldogságot. Immár Dusan is édesapa, én pedig a második babámat várom.
– Ha ilyen jól megértik egymást, mi romlott el? – Azt hiszem, ugyanaz volt a gond, mint a legtöbb edző–tanítvány párkapcsolatban, például Hosszú Katinkáéknál.
Nehéz szétválasztani a szerepeket. Az egyik pillanatban az edzőnek még követelnie kell a tanítványtól, ha úgy tartja helyesnek, akár kemény szavakkal, a következőben viszont már gyengédnek kellene lennie a feleségével.
Pedig tényleg nagy szerelemként indult a kapcsolatunk. Éppen most, a kanadai világbajnokság idején idéztem fel az emlékeimet. 2008-ban a milánói Európa-bajnokságon jöttünk össze, Dusan egy év múlva, a világbajnokság idején, Dartmouthban, a Banook-tó partján kérte meg a kezem. Kajakosként is sokat tett értem. 2008-ban nagyon el voltam keseredve amiatt, hogy nem indulhattam a pekingi olimpián, ő segített talpra állni, majd vett rá 2012-ben arra is, hogy folytassam szerb színekben.
– Megérkeztünk a sűrűjébe. Hétszeres világbajnok, ebből négyet ráadásul olimpiai számban szerzett, tízszeres Európa-bajnok, ám lemaradt a 2004-es, a 2008-as és a 2012-es játékokról is, olimpiára végül csak a pályafutása végén, szerb színekben jutott ki. Sebeket tépek fel? – Nem! Ma már gond nélkül tudok erről beszélni, nem visel meg, ha felelevenítem a pályafutásomat. Olyan érzés, mintha nem is magamról, hanem másról beszélnék, mintha egy filmet néznék, amiben én vagyok a főszereplő.
Azt is ki tudom, ki merem mondani, hogy olimpiát kellett volna nyernem. Nem nyertem. Pont. Mit kellene tennem? Túl vagyok rajta. Az élet kárpótolt, van más feladatom, célom, megtaláltam a boldogságom.
– Haladjunk sorjában… 2004, Kovács Katalin és Janics Natasa nagy vetélkedésének, majd megdicsőülésének az éve. Az viszont már feledésbe merült, a két ász meglepő egymásra találása párosban öntől, illetve Paksy Tímeától vette el az esélyt. – Az volt a gond, hogy én Simon Miklós csoportjához tartoztam, nem Kati néniéhez.
– Fábiánné Rozsnyói Katalin, ha netán már ez is feledésbe merült volna. – Igen, nekünk, versenyzőinek pedig csak Mami. Szóval, Kati néni 2003-ban elküldte Paksy Timit, aki átjött hozzánk. Akkor azt gondoltuk, az ötszáz méter még túl nagy falat, ezért ezren indultunk a válogatókon. Ma már bevallhatom, nem hittem volna, hogy lehet úgy versenyt nyerni, ahogy mi tettük. Timi gyors, kiváló vezérevezős és nagy taktikus volt. Azt mondta a futam előtt, ne törődj semmivel, csak told alám a hajót. Úgy elrajtoltunk, hogy majd beleszakadtam, aztán Timi kétszáznál visszavett a tempóból. Teljesen visszaestünk, több hajóval lemaradtunk, csak akkor értettem meg, hogy mit csinálunk, amikor megéreztem a mellettünk haladó hajó vizét. Kétszázzal a cél előtt Timi ismét ritmust váltott, újra sprintelni kezdett, s mindenkit lehajráztunk. Így jutottunk ki a vb-re, amit meg is nyertünk. 2004-ben, az első olimpiai válogatón ötszázon legyőztük az előző években egyeduralkodó Szabó Szilvia, Bóta Kinga duót, s megnyertük az Eb-t is. A második válogatóra aztán összeült Kovács Kati és Janics Natasa, s nagy csatában kikaptunk tőlük.
– A négyesbe így is beférhetett volna, nemde? – Akkor nem az egyes és kettes eredmények alapján állították össze az egységet, hanem a négyeseknek írtak ki válogatót. Igen, én is tudom, Kati néni érdeke így kívánta. Azt mondták, a válogatási elveket nem lehet felrúgni, ezért nem bontották meg az előző években szintén verhetetlen magyar hajót. Aminek az volt a szépséghibája, hogy a válogatási elvekben az is szerepelt, nem lehet indulni egyszerre egyesben és kettesben. Janics Natasára és Kovács Katalinra tekintettel mégis változtattak ezen, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy tévesen.
Egyesben is nyert világbajnokságot. Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– A négyes viszont csak második lett a németek mögött. Utólag Fábiánné kimondta, be kellett volna önt tenni a hajóba. – Erre most mit mondjak? Bizonyára… Ám akkor még nagyon fiatal, csupán huszonkét éves voltam, én is azt éreztem, előttem a jövő, nem viselt meg, hogy lemaradtam az athéni olimpiáról.
– 2006-ban ötszáz méteren egyesben éppen Szegeden lett világbajnok, 2007-ben kettesben és négyesben is indult a vb-n, igaz, „csak” második lett, az olimpia éve aztán megint zűrösen alakult. Rosszul taktikázott Fábiánné csapatának széthullása idején? – Helyesebben nem taktikáztam, ez volt a gond. Csak azzal törődtem, hogy minél jobban menjek, s abban az évben Kovács Kati mögött vitathatatlanul én voltam a második legjobb egyesben. Akik elmentek, jól tették, talán nekem is ezt kellett volna tennem.
– Az események ismertek. Janics Natasát követve előbb Kovács Katalin, majd az olimpia előtt hat héttel Kozák Danuta és Szabó Gabriella is elhagyta Fábiánnét, így ön hoppon maradt. Nem próbált meg kilincselni, hogy érvényt szerezzen az igazának? – Mégis kihez? A válogatási elvek betartása mellett maradtam ki a csapatból. Nem tagadom, haragudtam a világra. Más is azt gondolhatta, ennek nem így kellett volna történnie, mert felajánlották, menjek ki tartaléknak Pekingbe. Nem fűlt hozzá a fogam, erre finoman az értésemre juttatták, hogy ha szeretnék további négy évet eltölteni a sportágban, akkor ne durcáskodjak. Így hát kimentem. Versenyezni persze akkor sem tudtam volna, ha mindenki lebetegszik, mert még hivatalos akkreditációs kártyám sem volt.
Amúgy jól elvoltam Pekingben, jártam a versenyekre, de miután hazaértem, válságos hetek következtek. Csak feküdtem a lakásban, semmihez sem volt kedvem és erőm, az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom. Akkor tényleg Dusan segített kikecmeregni a válságból.
– 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is benne ült a világbajnok négyesben, az olimpiáról azonban 2012-ben is lemaradt. Miért? – Ezért viszont csak magamat okolhatom. Elcsúszott a formaidőzítésem, egy héttel a válogató után eveztem űridőt, de akkor már késő volt.
A 2010-ben világbajnok női négyes, balról: Janics Natasa, Csipes Tamara, Benedek Dalma, Kovács Katalin. Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– 2013 és 2016 között immár szerb színekben is ért el szép eredményeket, ezúttal kijutott az olimpiára, de Rióban csak hetedik lett. Mit rontott el? – Semmit. Akkor már túl voltam a csúcson. Az olimpia után megint nehéz hetek következtek. Tudtam, hogy abbahagyom a kajakozást, válófélben voltam, munka után kellett néznem. Egy barátnőm beajánlott egy marketingcéghez, ahol vállalati társadalmi felelősségvállalással foglalkoztam. Nem nekem való munka volt, ráadásul az irodám ablaka a Dunára nézett, a vizet bambultam olykor órákon át. Egyik nap rövid interjút készített velem az Echo TV, mégis, hogyan tovább a sportélet után felütéssel. A végén, persze már műsoron kívül, a riporter megkérdezte, szeretem-e a munkámat. Őszintén feleltem, hogy nem. Erre invitált a tévéhez, hogy próbáljam ki magam. Kipróbáltam. Eleinte kellemetlenül éreztem magam a nálam tíz évvel fiatalabbak között minden tapasztalat nélkül.
Az első önálló interjúmat Kemény Dénessel készítettem, talán az volt a vízválasztó. A beszélgetés előtt elkezdtem neki hebegni-habogni, talán tudja, hogy én is sportoltam, hm, hát, igen, amire ő csak ennyit felelt: hagyd már, tudom, ki vagy.
– S megszerette a média világát? – Gyakran szembesülök vele, hogy az én sportpályafutásomhoz képest is sokkal személytelenebbé vált. Fiatalon én még megtiszteltetésnek éreztem, hogy kíváncsiak rám, írnak, riportot készítenek rólam.
Ma a sportolók nagy többsége már nyűgként tekint a médiaszereplésre, úgy vannak vele, amit meg akarnak osztani magukról, arra ott van a Facebook meg az Instagram. Ám a munkánknak van körülbelül az az öt százaléka, a nagy pillanatok, amiért megéri csinálni.
– Ha nagy ritkán kajak-kenu versenyen forgat, összeszorul a gyomra? – Dehogy, örömmel megyek!
Azt szoktam olyankor mondani, megyek haza.
– Fölösleges is kérdeznem, hogy milyen a kapcsolata az egykori vetélytársaival? – Mindenkivel jóban vagyok, én legalábbis őszintén így érzem. Kovács Katival egyenesen napi rendszerességgel találkozunk. A gyerekeink ugyanabba a bölcsődébe járnak, s a legjobb barátok. Nagyon jó látni, hogy Kati is mennyire megváltozott. Teljesen elengedte a sportot, ugyanúgy a családanyaként rá váró feladatok töltik ki az életét, mint az enyémet. Danával is többet beszélek azóta, hogy édesanya lett, mint anno, amikor éveken át összezárva éltünk az edzőtáborokban.
Megőrizte a jó kedélyét. Fotó: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi
– Van-e még valami nagy célja a jövőre nézve? – Válaszolhatnám azt, hogy szeretnék egyszer kajak-kenut közvetíteni az olimpián, de a család mindennél sokkal fontosabb. Először is szeretném, hogy a bennem fejlődő csöppség egészségesen jöjjön világra, aztán fel kell nevelnem a gyerekeimet. A következő húsz évre ez bőségesen elegendő feladat.
Borítókép: Benedek Dalma a második gyerekét várja (Fotó: Teknős Miklós)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
