Kovács Bálint a Hungaroringen aratott magyar bajnoki futamgyőzelme és a mogyoródi pályán elért körrekordja után az Alpok–Adria-bajnokság Superbike kategóriájában remekelt: a HUMDA Academy által támogatott versenyző – aki az idén elsősorban az EWC-re, azaz az Endurance-világbajnokságra koncentrál – a rijekai versenyhétvégén előbb a negyedik helyet szerezte meg a rajtrácson, a szombati viadalt a második helyen zárta, vasárnap pedig magabiztos győzelmet aratott. Újfent bizonyította, hogy jelenleg ő a legjobb magyar versenyző a királykategóriában.
Nagy magyar menet a motorsport királykategóriájában
Kovács Bálint az Alpok–Adria-bajnokságban is győzelemre vitte a Ducatit: a H-Moto Team 21 éves motorversenyzője remek főpróbát tartott Rijekában a következő 24 órás Endurance-világbajnoki futam, a Bol d’Or előtt.

– Csütörtökön, egy hivatalos tesztnapon vettünk részt a horvát pályán, ami nagyon fontos volt, hiszen legutóbb két esztendeje motoroztam itt, ráadásul a Ducati beállításait is meg kellett találnunk. A nap végére jó alappal rendelkeztünk, ami a köridőkön is meglátszódott, hiszen a szabadedzéseket sikerült megnyernem, míg az időmérőn egy elektronikai hiba miatt végül a negyedik helyet tudtam megszerezni a rajtrácson. A szerelők csodát tettek a futamig a Ducatival, úgy tűnt a felvezető körben, hogy minden rendben lesz. Aztán amikor felálltunk a rajtrácsra, ismét előjött a hiba, de ekkor már nem volt mit tenni, így gyorsváltó, kipörgésgátló és motorfék nélkül kellett végigmennem a versenyen. Hatalmasat csatáztam a második helyért, amit végül a célegyenesben történt előzésemnek köszönhetően két ezredes előnnyel sikerült megszereznem. Vasárnap végre hibátlan motorral állhattam fel a rajthoz, és csepegő esőben végig magabiztosan vezetve sikerült a futamot megnyernem. Ez a jó szereplés kellő önbizalmat ad a világbajnoki szerepléshez – fogalmazott Kovács Bálint, aki szeptember 16. és 18. között áll rajthoz legközelebb az EWC 24 órás futamán, Bol d’Orban.

Borítókép: Kovács Bálint az elmúlt hét végén is remekül versenyzett (Fotó: Izsó Krisztián)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Veszprém és a Szeged is Kölnben fejezné be a ma kezdődő Bajnokok Ligája-szezont
Már a csoportban kemény meccsek várhatók, de az igazi küzdelem tavasszal lesz.

Gyökeres Viktor utódja lecsapott, ez a brazil pofon miatt drámát ért a vb-selejtezőben
A világbajnok argentinoknál a gólkirály Lionel Messi egy percet sem játszott, csapata Brazília kudarcát másolta.

A magyar kapitány átadja a stafétát, senki nem mondott nemet
Bardóczky Kornél Fucsovics Márton szerepéről és az osztrákok elleni esélyekről beszélt lapunknak.

Örmény–magyar párharc a második helyért? Jereván boldogságban, az írek kiborultak
Heimir Hallgrimsson, az írek szövetségi kapitánya kijelentette, szinte reménytelen helyzetbe kerültek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk