Így esett a választás Debrecenre, a magyar–román határ közelében fekvő nagyváros illetékesei pedig szívesen vállalták a kihívást. A keddi első szakasz a Nagyerdei stadiontól Nyíregyháza irányába kialakítandó 13 kilométeres, zárt pályán zajlik, a kört hétszer teszik meg a bringások, a versenyt az M4 Sport 10 órától élőben közvetíti. Ezután a mezőny felkerekedik, a másnapi rajtot ugyanis 13 órától már Marosvásárhely főterén lövik el.
A Székely Körverseny néven 2006-ban útjára indított verseny Novák Károly Eduárd kerékpáros paralimpiai bajnok – ma Románia sportminisztere – és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda akkori polgármestere kezdeményezése volt. A nemzetközi részvételnek örvendő regionális viadal mezőnye 2020-ig Hargita és Kovászna – történelmi nevén Háromszék – megyében haladt, a rendezést 2021-től átvevő székelyudvarhelyi Chronos Consulting hirdetésszervező és marketingcég viszont már Maros megye több fontos települését is beiktatta az útvonalba, idéntől pedig megvalósult az országhatárokat is átlépő bővítés.
























