Schäfer András ugyan nem az RB Leipzig labdarúgója, mint az említett három társa, de az Union Berlin játékosaként és a tavalyi Eb-n a németek ellen szerzett látványos, saját testi épségét sem kímélő gólja miatt számára is különleges összecsapásra kerül sor: – Az egész életem megváltozott azóta a fejes gól óta. Kár, hogy Manuel Neuerrel megint nem találkozunk, júniusban az eltiltásom miatt megúszta, most meg koronás – elevenítette fel Schäfer a tavalyi Eb-t. – Előny, hogy magasabb szintű bajnokságban játszunk, de hogy ez a Bundesliga vagy a Premier League, az mindegy, mert egy válogatott összecsapás mindig más, mint a klubmeccsek.
Rossi azt is elárulta, hogy nem követik meccs közben a másik találkozó, az Olaszország–Anglia mérkőzés eredményét, amelyen biztossá válhat a magyarok bennmaradása, ha az angolok nem nyernek.
– Magunkra kell koncentrálnunk – felelte Rossi, majd megjegyezte: – Többet tudtunk készülni tavaly az Eb előtt és júniusban is, mint most. Egy-két fontos játékosunk sérülés miatt hiányzik is, de mindig arra fókuszálunk, hogy ki van itt. Nehéz három nap alatt felkészíteni a csapatot ilyen hőfokú mérkőzésekre.
A magyar válogatott bennmaradására már jó esély van az NL A divíziójában, de Rossi hangsúlyozta, hogy a csoportgyőzelemről dédelgetett álmok kapcsán jó lenne, ha az elvárások reálisak maradnának.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!