2007. június 2-án Görögország ellen kezdődött, 2022. november 20-án pedig szintén Görögország ellen ér véget Dzsudzsák Balázs válogatott-pályafutása. A középpályás, aki ráadásul 2008-ban az első gólját is a görögök ellen lőtte a címeres mezben, százkilencedik alkalommal játszik vasárnap a válogatottban, amellyel egyedüli magyar csúcstartó lesz, maga mögött hagyva a száznyolcszoros válogatott Király Gábort.
Dzsudzsák Balázs meglepetéssel készül a búcsúmeccsére
Magyarország labdarúgó-válogatottja vasárnap este (20.15, tv: M4 Sport) Görögország ellen zárja az évet. A felkészülési mérkőzés lesz Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse a nemzeti csapatban, aki egyben ezzel, a százkilencedik válogatottságával egyedüli hazai csúcstartó lesz. A Debrecen középpályása rendkívül izgatottan és meglepetéssel készül a jeles alkalomra.

– Egyrészt felejthetetlen élmény a bemutatkozás, másrészt visszagondolva arra, hogy akkor átszállással mentünk Görögországba, kézzelfogható, milyen fejlődés állt be a válogatott és a szövetség körülményeiben azóta. A görögök ellen volt az első meccs, az első gól, nyilván nagyon kerek lenne a történet, ha ellenük születne az utolsó gólom is. De nem akarok erre rágörcsölni, felszabadultan szeretnék játszani, és ugyanezt várom a csapattól is, aztán ha fent úgy akarják, akkor összejön a gól is. Ha mégsem így alakul, viszont nyerünk, és én tisztesen helytállok, ahogy sok éven keresztül, és fel tudom spannolni a csapattársakat, akkor boldogan fogok búcsúzni – mondta Dzsudzsák Balázs pénteki búcsú-sajtótájékoztatóján.
A középpályás eddig száznyolc meccse alatt számos csodás pillanatot és több kellemetlen kudarcot is megélt a nemzeti csapattal, de ki tudta választani a legkedvesebb és a legrosszabb emlékét is ezek közül.
A csúcs a 2016-os Eb-meccs a portugálok ellen, azért is, mert hosszú idő után megadtuk a generációmnak, hogy kijutottunk egy nagy tornára. Ott egy nem akármilyen csapat ellen lőttem két gólt, ezt a pillanatot semmi nem überelheti a karrieremben.
A mélypont az andorrai vereség volt, az semmilyen szempontból nem ütötte meg a magyar válogatottban elvárt színvonalat. De még ebből is sokat tanult a magyar labdarúgás, illetve személy szerint én is, fontos volt a személyiségemre nézve, hogy vállaltam: nemcsak a nagy sikerek idején, hanem a kudarcokban is én vagyok a csapat kapitánya.
További Sport híreink
Dzsudzsák meglepetéssel készül és magasra tette a lécet
Dzsudzsák búcsúmeccsét nemcsak a középpályás, hanem rengeteg hazai futballrajongó is lelkesen várja, a középpályás sokaknak intézett jegyet a Puskás Arénába, ahol a hírek szerint több mint ötvenezer szurkoló gyűlik majd össze.
– Hatszáz jegyet vettem, Nyírlugos, ahonnan indultam, kétszáztíz fővel képviselteti magát. Az én szívem is jobban ver, mint egy átlagos mérkőzés előtt, próbálom minden pillanatát kiélvezni az élménynek, mindenki nagyon nagy örömmel és tisztelettel fogadott. S annyit elárulhatok, hogy pici meglepetéssel is készülünk, úgyhogy bízom benne, hogy ha nem is lesznek a legideálisabb időjárási körülmények, senki sem siet haza a lefújás után – fogalmazott Dzsudzsák, aki azt is elárulta, hogy a nemzeti csapattól két hónapja elbúcsúzott Szalai Ádámhoz hasonlóan ő is kapott – a csapattal együtt – meghívást sörcsapos bulira a szurkolóktól.
Dzsudzsák Balázs a búcsúmeccsére csapatkapitányként vonulhat ki, de az előző meccsen, Luxemburg ellen már bemutatkozott ebben a szerepkörben Szoboszlai Dominik.
További Sport híreink
– Már régebbre visszavezethető a jó kapcsolatunk, amikor bemutatkozott, Szalai Ádámmal a szárnyaink alá vettük. Abszolút kivívta a teljesítményével, és kell is neki ez a felelősség, ami a karszalaggal jár. Próbálom átadni neki, hogy mire kell figyelnie, de nem féltem, biztos, hogy megugorja az akadályt, és remélem, hogy ő is kivezeti majd komoly világversenyre a válogatottat.
Dzsudzsák annak is a fiatalok miatt örül, hogy a vasárnapi búcsúmeccsel egyedüli válogatottsági csúcstartóvá válik, az ezzel kapcsolatos negatív hangok pedig hidegen hagyják.
– Százhúsz év alatt nagyon komoly futballtörténelem íródott, és nem akarom magamat senki fölé helyezni.
Mégis örülök neki, hogy egy új célt adok ezzel a következő generációnak: Szoboszlainak, Nagy Ádámnak, Gulácsinak, hogy most már a százkilenc a rekord, amit túl kell szárnyalni. Ha valaki ezt eléri, az azt jelenti, hogy hosszú éveken át megbízhatóan, sérülésektől mentesen, alapemberként állt a válogatott rendelkezésére.
Aki akar, mindenben megtalálja a rosszat, a portugálok elleni góljaimról is hallottam már, hogy persze, csak megpattant lövések voltak. Viszont száznyolc válogatottságot senki sem kap ajándékba, én pedig örülök annak, hogy bármennyi is a negatív hang, a búcsúmeccsemre a nagy érdeklődés is bizonyítja, hogy sokkal többen vannak, akik tisztelik, amit elértem – mondta Dzsudzsák Balázs.
Borítókép: Dzsudzsák Balázs (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Inzaghi erre a játékosra mégis számíthat az Inter BL-elődöntős visszavágóján, egy másikra viszont nem
Az Inter 2023 után jutna be újra a BL-döntőbe.

Alonso semmibe veszi a leidiótázott riválisát, aki történelmi mélységekbe lökte őt
A kétszeres világbajnok pilóta szerint a dobogóért harcolhatott volna Miamiban.

Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
A szurkolóknak nehéz lesz megemészteniük a történeteket.

Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között
Ezúttal a katalánok háborognak a „madridista” játékvezető és az ellenszenves videóbíró-asszisztens miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Győzike ide kevés lesz, indulnak a sajtóperek!

A Chelsea sztárja olyat mondott, amit nem kellett volna Szoboszlaiék legyőzése után + videó

„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa

Kiderült, mitől kaphatott lángra a Penny logisztikai központja

A családi viszály miatt lemondta a Met-gálát Brooklyn Beckham és Nicola Peltz

Az ukránok ledobták a láncot az Európai Unió tervét hallva – Magyarországot sejtik a háttérben

Djokovics: közel a vég? Mélyebbre süllyedt, mint Federer vagy Nadal

Amatőrként, húsz hónapos eltiltása után írt történelmet a kínai játékos

Több halottja és sérültje van a hajóbalesetnek

A reform ellenzéke: Radnóti Sándor és az ADF a tudományos átalakulás útjában

Újabb fordulat Ancelotti jövőjében – ennek nem mindenki örül

Ne folytassa, Merz!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Inzaghi erre a játékosra mégis számíthat az Inter BL-elődöntős visszavágóján, egy másikra viszont nem
Az Inter 2023 után jutna be újra a BL-döntőbe.

Alonso semmibe veszi a leidiótázott riválisát, aki történelmi mélységekbe lökte őt
A kétszeres világbajnok pilóta szerint a dobogóért harcolhatott volna Miamiban.

Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
A szurkolóknak nehéz lesz megemészteniük a történeteket.

Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között
Ezúttal a katalánok háborognak a „madridista” játékvezető és az ellenszenves videóbíró-asszisztens miatt.