Érzékenyen érinti a Fradit az új év első veresége

Rosszul indult az új év az FTC-nek. Az előző esztendő legeredményesebb egyesületének jégkorongcsapata hétfő este 3-1-re kikapott az ősi rivális Újpest vendégeként a Magyar Kupa negyeddöntőjében, s 5-3-as összesítéssel alulmaradt. A Fradi hokiban is az elmúlt évek meghatározó együttese idehaza, a most zajló idényben azonban gyengélkedik, a bajnokság alapszakaszában jelenleg csupán a hetedik.

Magyar Nemzet
2023. 01. 05. 10:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2-2-es első mérkőzés után teljesen nyílt volt a visszavágó a két ősi rivális, az Újpest és az FTC között a jégkorong Magyar Kupa negyeddöntőjében. A Fradi szerzett vezetést az első harmadban, a folytatásban aztán fordítottak a lila-fehérek. Az utolsó húsz percben persze próbálkozott a Ferencváros, de egy újabb góllal az Újpest eldöntötte a meccset, 3-1-re győzött és összesítésben 5-3-ra megnyerte a párharcot.

– Régen voltunk már négyes döntőben a Magyar Kupában, fontos volt ez a győzelem az egész klubnak és a szurkolóknak is. Örülünk, hogy sikerült továbbjutni, ez nagy lökést adhat nekünk. Indiszponáltan kezdtünk, és az elején nem találtuk a játék ritmusát. Furcsa volt, hogy végre négy csatársorunk volt, mert az elmúlt időszakban rendszerint hárommal játszottunk. Így gyorsabban tudtunk cserélni, ami sokat segített, és percről percre egyre jobban játszottunk – nyilatkozta a meccs után higgadtan Virág Csaba, az UTE vezetőedzője.

A rutinos, 35 éves Benk András a Nemzeti Sportnak nyilatkozva ennél sokkal érzelmesebben beszélt a sikerről.

–  Nagyon fontos volt számunkra ez a mérkőzés, mert az idény eddig nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ezért igyekeztünk ebbe a párharcba még több erőt beletenni, s hogy a Fradit sikerült felülmúlnunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így még édesebb a győzelem – mondta az UTE csapatkapitánya, hozzátéve, nem érik be a Fradi kiverésével, szeretnék elhódítani a kupát.

Fodor Szabolcs, az FTC vezetőedzője szűkszavúan értékelte a vereséget.

– Bár az első két harmadban mezőnyfölényben voltunk, és többet lőttünk kapura, de nem mentek be a helyzeteink, egy góllal pedig nagyon ritkán lehet mérkőzést nyerni – mondta, majd amikor arra kérték, hogy részletezze a gyengébb játék okait, csupán annyit mondott, előbbi vissza kell néznie a meccset.

 

Az Újpesttől elszenvedett vereség nem csupán a jégkorongszakosztály, hanem az egész klub életében az első vereség volt az új évben. Az FTC-t tavaly nagy büszkeség érte, a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) által minden esztendőben elkészített rangsor alapján Magyarország legeredményesebb egyesülete lett.

A Fradi jégkorongcsapata az elmúlt évek meghatározó együttese idehaza, zsinórban négyszer (2019, 2020, 2021, 2022) megnyerte a magyar bajnokságot, úgy, hogy közben kétszer (2019, 2020) az élen végzett a magyar bázisú Erste-ligában is. Azzal is nagy elismerést váltott ki, hogy 2020-ban az osztrák bajnokságban szereplő Fehérvár, valamint az akkor még a szlovák ligában vendégeskedő DVTK előtt a Magyar Kupát is megnyerte. 

Az FTC idén a négy közé sem jutott be a kupában, az Erste-liga alapszakaszában pedig huszonöt forduló után csupán hetedik, sovány vigasz, hogy az UTE nyolcadikként mögötte van.

A Magyar Kupa négyes döntőjébe az Újpest mellé a BJAHC, a Debrecen, valamint automatikus résztvevőként a Fehérvár jutott be.

A mérkőzést követő sajtótájékoztató videón:

Borítókép: Persze akadtak forró pillanatok a mérkőzésen (Fotó: UTE)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.