Miközben Vonn döntögette a rekordokat, Shiffrinnek is jutott: 2014-ben, Szocsiban tizennyolc évesen a műlesiklás legfiatalabb olimpiai bajnoka lett. A 2015/16-os idényben sérülés hátráltatta, utána viszont csúcsformában tért vissza, és huszonegy évesen életében először megnyerte az összetett világkupát.
A családi tragédia és az olimpia mélypontja után meglett a csúcs
Szombaton még nem sikerült, vasárnap már igen. Mikaela Shiffrin a Kranjska Gora-i versenyhétvége második óriás-műlesikló viadalát megnyerte, ezzel nyolcvankettedik sikerét aratta a világkupában, azaz az amerikai síző beállította honfitársa, Lindsey Vonn rekordját, a nők között immár senkinek nincs nála több győzelme. S ha jó formáját megtartja, még ebben az idényben megdöntheti Ingemar Stenmark abszolút csúcsát is.

Ekkoriban már olyan ütemben nyerte a versenyeket, hogy elindult a számolgatás: Vonn még épülő rekordja meddig lesz biztonságban. S a generációk rivalizálásához hozzátett a két amerikai kiválóság fagyos viszonya is.
Vonn végül 2019-ben vonult vissza, abban az évben, amikor Shiffrin a legjobb idényét zárta: két világbajnoki címet és új csúcsot jelentő tizenhét vk-versenyt nyert, az összetett mellett pedig a négyből három szakág pontversenyét. Úgy tűnt, megállíthatatlan.
– Ez a szezon a legvadabb álmaimat is felülmúlta, én fel sem fogtam idény közben, hogy ennyit nyertem – jellemző az akkori nyilatkozata Shiffrinre, a rekordokat sem tudatosan üldözi.
További Sport híreink
A következő idényben kicsit lassabb ütemben jöttek a sikerek – bár így is nyert mind a négy fő szakágban legalább egy versenyt. Aztán jött a családi tragédia: édesapja, aki nagy szerepet játszott abban, hogy Mikaelából alpesi síző lett, egy otthoni baleset következtében elhunyt. Shiffrint nagyon megviselte a gyász, sok versenyt kihagyott, s még abban sem volt teljesen biztos, hogy valaha visszatér a motivációja.
Végül ott volt a következő idény elején a rajtnál, de a dominanciája nem tért vissza vele együtt. A 2020/21-es idényt három vk-győzelemmel zárta, a világbajnokság mentette meg az idényét, amelyen mind a négy számban érmet nyert, amelyben rajthoz állt, s kombinációban először lett világbajnok.
Egy évvel később viszont a pekingi olimpia az idény mélypontja volt. A sokoldalúsága ellenére is fő specialitásának számító technikai számok pályái közül egyet sem tudott teljesíteni, és rendkívül elkeseredett nyilatkozatot tett.
– Mindez arra sarkall, hogy kételyeim legyenek az elmúlt tizenöt évem miatt. A saját síelésemről, a szlalomról és a versenyzői mentalitásomról, mindenről, amiről azt gondoltam, hogy jól csinálom. Biztos, hogy sok mindent át kell gondolnom.
Hogy erre tényleg szükség volt-e, azt csak ő tudhatja, viszont a pekingi kudarcok mintha visszazökkentették volna a dominancia útjára. Az elmúlt idényt újra összetett világkupagyőztesként zárta, a 2022/23-as idényben pedig már több, nyolc vk-sikernél jár, mint amennyivel az elmúlt három szezon bármelyikében végzett.
Ilyen ütemben nemcsak Vonn, hanem Stenmark rekordjának megdöntése sincs messze. Igaz, Shiffrin egyáltalán nem emlegeti annyit a svéd csúcsát, mint annak idején a rekordot görcsösen üldöző Vonn. Talán éppen ezért lesz ő az, aki túl tudja szárnyalni a nyolcvanhatot is.
További Sport híreink
Borítókép: Mikaela Shiffrin már nyolcvankét vk-győzelmet ünnepelhetett pályafutása során (Fotó: MTI/AP/Piermarco Tacca)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!