Arról, hogy ki kerüljön Varga János helyére, a Nemzet Sportolói szavaznak, mégpedig jövő szerdán, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár ekkorra hívta össze őket. A vonatkozó rendelkezés ugyanis rögzíti, hogy az elhunyt sportoló halálát követő hatvan napon belül meg kell tenni a javaslatot az új tag személyére. A Nemzet Sportolója cím odaítélését hivatalosan a kormány szentesíti, de ez már csak formaság.

– Mindig azt szoktam mondani, hogy nagyon sok olyan csodálatos sportolónk van, aki megérdemelné a Nemzet Sportolója címet. A teljesség igénye nélkül említhetném Regőczy Krisztinát, Hegedüs Csabát, Török Ferencet, Szabó Bencét, Pézsa Tibort, de utóbbi kettőnek rontja az esélyét, hogy jelenleg is három vívó van közöttünk – mondta érdeklődésünkre a kétszeres olimpiai bajnok tornász Magyar Zoltán, aki 69 évesen a legfiatalabb a Nemzet Sportolói között.
– Ha jól emlékszem, Jónyer István legutóbb már az első körben nyolc szavazatot kapott, és akkor el is dőlt a kérdés. Most azonban nem merném megjósolni, hogy ki kerül be közénk. A szavazás előtt mindegyikünk annyit személyt javasolhat, amennyit akar, és ha az első körben nem jutunk közös nevezőre, akkor jön a második kör. Az nem titok, hogy amikor megérkezünk, összeülünk, előtte mindegyikük szokott kicsit lobbizni, valakire felhívni a többiek figyelmét. Majd meglátjuk, hogy mire jutunk…
Három vívó is van a nemzet sportolói között
Szembetűnő, hogy a legeredményesebb olimpiai sportágunknak, a vívásnak három képviselője is van a Nemzet Sportolói között – Rejtő Ildikó (az olimpiákon: két arany, három ezüst, két bronz), Schmitt Pál (két arany) és Kamuti Jenő (két ezüst) –, ugyanakkor az eredményességi rangsorban következő úszásnak, kajak-kenunak és birkózásnak jelenleg egy sincs. Kitétel, hogy az illetőnek be kell töltenie a 60. életévet – az úszó Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás ezért nem jöhet még szóba, noha ötszörös, illetve négyszeres olimpiai bajnokok –, továbbá az aktív sportpályafutása befejezése után időszakból is meghatározó szerepet kell felmutatnia a sportéletben. Utóbbit azonban nem nézik olyan szigorú szemmel…