„Ha az ügynök zsebe tele van, ha a kutyák jóllaktak, akkor boldog mindenki”

A magyar férfi kosárlabda-válogatott évek óta erőn felül teljesít. Egymás után két Európa-bajnokságon vett részt, majd végig versenyben volt a 2023-as vb-re való kijutásért, s kiharcolta a részvételt az olimpiai selejtezőn. A csapatot tizenegyedik éve szövetségi kapitányként vezető Ivkovics Sztojan szerint az eredmények mögött nem a titkokat, hanem a rendet és a fegyelmet kell keresni. A szakvezető az Origónak adott interjút.

Magyar Nemzet
Forrás: Origo.hu2023. 03. 30. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ivkovics Sztojan elmondta, hogy felnőttválogatottunk számára jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy sikeresen szerepeljen az augusztusi olimpiai selejtezőn, ősszel pedig már a következő Eb-selejtező sorsolása következik, és nem lesz mindegy, kiket kapunk ott ellenfélnek. A szakvezető nem kertel: válogatottunknak a 2025-ös Eb-n is kötelező ott lennie. A szövetségi kapitányak szívügye az utánpótlás is, ezért vállalt szerepet az U20-as válogatott élén, a nyáron pedig a debreceni U19-es vb-n tartja a szemét. Ivkovics beszélt arról is, mi az oka annak, hogy a magyar férfiutánpótlás-válogatottak évek óta nem tudnak kitörni a B divízióból a korosztályos Európa-bajnokságokon.

– A felnőttcsapat esetében sokszor elmondtam már, hogy a magyar nemzeti együttes helye az európai mezőnyben a 22–26. hely között van. Az utánpótlás Európa-bajnokságokon az A csoportban tizenhat csapat szerepel. Ha tehát mi a B csoportban a tizedik helyen végzünk, akkor összességében a 26. helyen zárunk, ami megfelel a realitásoknak. Sajnos a valósággal sokan nincsenek tisztában. A felnőttválogatott évek óta erőn felül teljesít – jelenleg 16. a ranglistán –, ez pedig sokak szemét elhomályosítja. Mindenki az érmekről beszél, holott a korosztályos csapatoknak nem feltétlenül ez lenne a céljuk, hanem az, hogy a szakemberek minél több tehetségre bukkanjanak, hogy őket felnevelhessük. Még ennél is fontosabb kérdés, hogy hol vannak a magyar edzők? A magyar kosárlabda nem azért nem fejlődik, mert ezek a gyerekek rosszak lennének, hanem azért, mert a magyar edzőkből hiány van az utánpótlástól a felnőttig – mondta el a szövetségi kapitány.

Ivkovics Sztojan kitért a válogatottól eltiltott Vojvoda Dávid ügyére is.

– Szerintem a nyári olimpiai selejtezőn Dávid már ott lesz a válogatottal. A legfontosabb most, hogy a menedzser megkapja azt a pénzt, ami a legfontosabb a számára. Ha ez megtörténik, akkor ennek az ügynek az összes szereplője megnyugodhat. Ha az ügynök zsebe tele van, ha a kutyák jóllaktak, akkor boldog mindenki. Nekem az a legfontosabb, hogy Vojvoda Dávid visszatérhessen a válogatottba, más nem érdekel. Ez egy nagyon összetett ügy. Az ítélet szerint kell eljárni. A morális oldala ennek az ügynek az más kérdés. Ezt mindenki másképpen éli meg, máshol van a mérce.

Az Origó interjúja ITT olvasható el.

Borítókép: Ivkovics Sztojan két Eb-re is kivezette a válogatottat (Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.