Kiváló képességei mellett ugyanis a tudatosság az egyik legfőbb erénye. Edin Terzic, a Dormund vezetőedzője egyenesen így jellemezte: „A legidősebb tizenkilenc éves, akit valaha ismertem.”
Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya is felismerte az ifjúban rejlő lehetőséget. Jude Bellingham minden idők legfiatalabb játékosaként, hat nap híján 18 évesen Európa-bajnoki mérkőzésen szerepelt 2020 júniusában a horvátok elleni győzelem alkalmával.
Csupán 19 évesen már alapember az angol válogatottban. A katari vb-n az angolok első meccsén gólt fejelt Iránnak, majd a Szenegál elleni nyolcaddöntőben ő adta a gólpasszt Jordan Hendersonnak. Nem véletlenül dicsérte Foden is, a társak szeretnek vele játszani, mert önzetlen, örömmel hozza helyzetbe a társait, és persze fáradhatatlan.
Csupán 19 évesen vezéregyéniség
– Minden meccset végig akar játszani, minden szögletet és szabadrúgást ő szeretne elvégezni, mindenütt ott van a pályán, már ilyen fiatalon vezéregyéniség – jellemezte őt Southgate.
Terzic szavait támasztja alá az a jelenet, amikor Szenegál ellen felsegítette a földről Harry Kane-t, miután a csapatkapitány elpuskázott egy helyzetet, s ő vigasztalta a rutinos gólvágót, hogy sebaj, lépj rajta túl, a következő majd bemegy.
Jude Bellingham pénteken pályafutása eddigi legnagyobb kihívása előtt áll, Anglia Franciaországgal mérkőzik a katari vb negyeddöntőjében. Sokan már most Kylian Mbappé és az ő nagy találkozásaként harangozzák be a meccset.
– Nem hinném, hogy ez a meccs kettőnkről szól. Az a dolgom, hogy elvégezzem a rám bízott feladatot és hozzájáruljak a győzelemhez – igyekezett elhárítani a túlzott terhet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!