A csordultig teli Pick Arénában kiderült az igazság: 8300 néző láthatta, hogy a jeles alkalomra megborotválkozott Sterbik a szakmai stáb tagjaként pózolt a kispad előtt. Bánhidi és Gaber pedig magától értetődő módon kikocogott a kezdésre, a bemutatásra. Az izlandi Eliasson, Palsson játékvezető kettős sípszavára a Veszprém kezdte a mérkőzést, a két csapat 183. találkozóját. Elég gyorsan kiderült, hogy a BL magyar rangadója edzőmeccsé alakult.

Mintha behúzott kézifékkel kezdtek volna a csapatok, az ötödik perc közepén született az első gól, a veszprémi Gasper Marguc hetesből bombázott a kapuba. Majd egy újabb elhibázott szegedi támadás után a veszprémi csapatkapitány, Rasmus Lauge bombázott a felső sarokba. Bogdan Radivojevics hetesét kirúgta Corrales, ez azt jelenti, hogy a két csapat legutóbbi két meccsével együtt a legutóbbi 21 szegedi hetesből csak 10 végződött góllal.
A 10. percben is gól nélkül állt a Szeged, 0-3-nál kért időt a hazaiak edzője, Juan Carlos Pastor. De ez sem hozott áttörést, bő negyedóra után már 10-2 volt a vendégnek. A szegedi edző kétségbeesésében kikérte a második idejét is. Meg lehetett érteni. 17 és fél perc alatt csak két gólra volt képes a csapata…
Ritka az olyan a sportág történetében, hogy bő negyedóra után egy csapatban csak egy gólszerző legyen: Frimmel „mesterhármasa” tartotta életben vagy inkább csak lélegeztetőgépen a Szegedet. Martins volt a második ember Pastor együttesében, aki gólt szerzett.
Tizenhét nappal a kéztörése után Cupara egy hetesvédés erejéig szállt be, majd a 24. percben Mahé a saját térfeléről az üres kapuba ívelt, ezzel volt 15-5. Döbbenetes. Ki számított erre?
A Veszprém örömét csak Kentin Mahé piros lapja árnyékolta be, a francia világbajnok Ligetvárival együtt támogatta le a pályáról a szegedi szélsőt, Mario Sostaricot.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!