Szintén kritikus volt a világbajnoki címvédő Max Verstappen (Red Bull), aki megnyerte a vasárnapi futamot.
– Nem gondolnám, hogy szükség lett volna a második piros zászlóra. Szerintem megoldhatták volna egy virtuális biztonsági autóval, vagy legrosszabb esetben egy biztonsági autóval. Szerintem sok versenyzőt összezavart, miért volt szükség a piros zászlóra.
Az Origó elemzéséből kiderül, hogy az első két piros zászló után hamar újraindították a versenyt, ami arra utal, hogy valóban elég lett volna a biztonsági autót bevetni. Valószínű, hogy Norrisnak van igaza, amikor a show-ról beszél. Kétségtelenül látványosabb, ha az autóverseny valódi versengéssel, s nem a biztonsági autó mögötti vonatozással ér véget.
A húzás azonban balul sült el: a harmadik állórajt, amely egy kétkörös versenyt vezetett volna fel, több balesetet is hozott. A kívánt show helyett ezúttal teljesen indokolt piros zászló, majd egy értelmetlen és kínos, biztonsági autó mögötti befejezés következett, amivel vissza is állították az újraindítás előtti sorrendet, meg nem is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!