Provokációval vagy nélküle, Montenegró a legfőbb rivális
Montenegró még sohasem szerepelt világversenyen, bőven Magyarország mögött található az aktuális világranglistán, a jelenben nincs nem hogy Szoboszlai Dominikhez, de még Sallai Rolandhoz mérhető sztárja sem, mégsem árt az óvatosság. Szeretnénk úgy kalkulálni, hogy Magyarország és Szerbia jut ki a 2024-es Európa-bajnokságra a selejtezők G csoportjából, de annak érdekében, hogy eme hitünkben ne inogjunk meg, a magyar válogatottnak szombaton nyernie kellene, de legalábbis nem szabadna kikapnia Montenegró vendégeként.

Nem érti a kisvárdai légiós, miért tartanak a magyarok provokációtól
– Végig fókuszban kell lennünk, ugyanis az ellenfél játékstílusa is próbára tesz minket, valamint a játékosok karaktere is, hiszen minden módszert be fognak vetni, hogy kizökkentsenek minket, esetleges bosszantásokkal, provokációkkal. Ezeknek nem szabad felülni, nekünk a saját játékunkra, taktikánkra kell fókuszálnunk – fogalmazott az Omonia Nicosia hátvédje.
Bosszantás, provokáció… Erre a montenegróiak is felkapták a fejüket.
– Nem értettük, a magyarok miért nyilatkozták, hogy mi provokálhatjuk őket, s ennek nem szabad felülniük. Ez Eb-selejtező, mindenki nyerni akar, szó sincs provokációról. Minden csapat harcol a pontokért, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy nyerjünk. Ez így normális – vágott vissza Driton Camaj a Nemzeti Sport érdeklődésére.
Meglátjuk. Mindenesetre, ha tisztán a játéktudás dönt, akkor egyértelműen a magyar válogatott az esélyesebb. Többnyire Szerbiát emlegetik, de a kijutás felől nézve talán Montengró a legnagyobb riválisunk. Az idegenbeli győzelemmel megnyílna az út Németország felé.
A montenegrói keret Kapusok: Milan Mijatovic (Al-Adalah – Szaúd-Arábia), Danijel Petkovic (Kisvárda), Matija Sarkic (Wolverhampton – Anglia), Lazar Carevic (Vojvodina – Szerbia) |
A 2019-es Montenegró–Magyarország mérkőzés összefoglalója:
Borítókép: Marco Rossi Montenegró ellen is bízhat Szoboszlai és Sallai klasszisában
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!