– Nem mondhatnám, hogy az eltiltásom óta, az elmúlt években különösebben sportszerű életet éltem. Melóztam a családi vállalkozásunkban és persze buliztam is, nem vetettem meg, ami ezzel jár. Miért szégyellném? Fiatal vagyok, szeretek élni. Januárban aztán elkezdtem edzeni. Helyesebben lejárogattam a konditerembe. Nem azzal a céllal, hogy újra sportoljak, pláne, hogy kajakosként visszatérjek, hanem hogy nyárra mégis kinézzek valahogy, a hasamon a hurkák már engem is zavartak… Magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan visszatért az erő az izmaimba. Májusban aztán néztem a tévében a szegedi világkupát, s láttam, hogy milyen időket eveznek a többiek. Úgy döntöttem, kipróbálom, mire vagyok képes lényegében edzés nélkül. Magam is meglepődtem azon, hogy harmichét másodpercen belül letekertem a kétszáz métert. Egy hét múlva már befértem harminchat alá, s nem tudtam elnyomni magamban a késztetést, hogy elinduljak a második válogatón – mesélte el röviden a rá jellemző laza stílusban a visszatérése történetét Horváth Bence.

Emlékezhetünk a névre, ő az a kajakos, aki doppingüggyel kétszer is alaposan felkavarta az indulatokat a magyar kajak-kenuban.
Atipikus, majd vegytiszta eset: Horváth Bence előélete
2016-ban csupán négy nappal a riói olimpia nyitóünnepsége előtt a Magyar Kajak-kenu szövetség (MKKSZ) úgy döntött, hogy Horváth Bence és Szomolányi Máté, noha kivívta rá a jogot, nem indulhat a riói játékokon . A két versenyző jogilag ugyan nem követett el doppingvétséget, a mintájukban azonban szintetikus anyagra bukkantak – ezt nevezték akkoriban atipikus mintának –, az MKKSZ ezért visszavonta a nevezésüket. Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett Tótka Sándor és Molnár Péter indulhatott Rióban. Az év végén a Magyar Kajak-kenu szövetség fegyelmi bizottsága jogerősen felmentette a két sportolót, határozatba foglalva, hogy Horváth Bence és Szomolányi Máté nem követett el etikai vétséget. Az MKKSZ tehát elismerte, hogy jogilag rossz döntést hozott.
Takács Tamara is visszatért Takács Tamara a négyes tagjaként 2017-ben világbajnoki címet szerzett, majd azzal még nagyobb feltűnést keltett, hogy az országos bajnokságon kilenc számból nyolcban is győzött. 2019-ben aztán sztanozolol használata miatt négy évre eltiltották. A versenyző végig tagadta az ellene felhozott vádat, azt állítva, fogalma sincs, hogyan került a tiltott szer a szervezetébe. Takács Tamara februárban jelentette be, hogy visszatér, a májusi, első válogatón rajthoz is állt, ám egyesben még a döntőbe sem jutott be. Ennél kínosabb, már-már krimiszerű történetbe is keveredett a versenyen, amiről mindenki hallgat a sportágban. |
A másik ügy tiszta volt. Horváth Bence 2017-ben ugyan ezüstérmet szerzett a racicei világbajnokságon, de utóbb kiderült, hogy doppingvétséget követett el – EPO-t mutattak ki a szervezetében –, ezért törölték az eredményét, majd 2018 áprilisában a szövetség közleményben tudatta, hogy négy évre eltiltották.